Liga BBVA - 2021.12.2.

Minden érintett nyitott arra, hogy Ferran Torres, a Manchester City spanyol válogatott labdarúgója a téli átigazolási időszakban az FC Barcelonába szerződjön – tudta meg a Mundo Deportivo. A katalán lap szerint a két klub közel áll a megállapodáshoz. Josep Guardiola, a City menedzsere áldását adta arra, hogy Ferran Torres elhagyja a manchesteri együttest. A 21 … Folytatás

Hazai - 2021.12.2.

Révész Attila, az NB I-ben szereplő Kisvárda sportigazgatója nemrégiben azt nyilatkozta, többek között Adrian Mutu is jelölt a csapat vezetőedzői posztjára – a játékosként a Chelsea-ben és a Juventusban is megforduló szakember megerősítette, megkereste őt a magyar csapat, sőt, a ProSport román oldalnak adott legfrissebb nyilatkozatában sem zárta ki annak a lehetőségét, hogy átvegye az … Folytatás

Liga BBVA - 2021.12.2.

A La Ligában szereplő FC Barcelona hivatalos oldalán jelentette be, hogy izomsérülés miatt négy hónapra kidőlt játékosa, Sergi Roberto. A középpályán és a védelemben is bevethető spanyol válogatott labdarúgó a jobb combjában szenvedett izomsérülést, s a pontos orvosi vizsgálatokat követően kiderült, műtétre szorul. A beavatkozást Finnországban végzik el, Robertóra nagyjából négy hónap kihagyás vár, így … Folytatás

Bundesliga - 2021.12.2.

A Borussia Dortmund a hivatalos honlapján bejelentette, a németországi koronavírus-helyzet miatt visszavonták a hétvégi, Bayern München elleni rangadóra eladott jegyeket. A klub tájékoztatása szerint a helyi egészségügyi hatóságok a napokban várhatóan szigorítanak a sportrendezvényeken részvétellel kapcsolatos szabályozáson, ezért úgy döntött, törli a már megvásárolt 67 ezer belépőt. A Dortmund természetesen visszafizeti a pénzt a szurkolóknak, … Folytatás

Hazai - 2021.12.2.

Támadót szerződtettet az Újpest Abdoulaye Yahaya személyében. A húszéves futballista, aki elsősorban a széleken érzi otthonosan magát, de támadó középpályásként is megállja a helyét, már több hete együtt edz a csapattal, munkájával a szakmai stábot is meggyőzte – írja a klubhonlap. Yahaya 2020 októberében érkezett Kamerunból Európába, az idén ősszel a horvát NK Lokomotiva utánpótlásából … Folytatás

Külföldi - 2021.12.2.

Az izraeli élvonalbeli bajnokságban szereplő Beitar Jeruzsálem közölte, hogy a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Erwin Koeman személyes okokra hivatkozva felmondott a klubnál. A holland szakember bejelentette, végleg visszavonul az edzősködéstől. Mindössze 11 forduló után, öt hónappal a kinevezését követően jelentette be távozási szándékát. A holland edző 2008 áprilisa és 2010 júliusa között irányította a … Folytatás

Bundesliga - 2021.12.2.

A német Bundesligában szereplő Hertha BSC 2025-ig szóló szerződést kötött Fredrik Björkannal, akinek december 31-én lejár a megállapodása a Bodö/Glimtnél. „Fredrik nagyon gyors és rengeteget dolgozik minden mérkőzésen. Balhátvédként hozzáad a támadásokhoz anélkül, hogy ez a védekezés rovására menjen” – mondta Fredi Bobic sportigazgató. A 23 éves Björkan a Bodö/Glimtben nevelkedett, s 135 tétmérkőzésen 8 gólt szerzett és 16 … Folytatás

Hazai - 2021.12.1.

Megműtötték Nagy Gergelyt, az NB I-ben szereplő Paksi FC labdarúgóját. A 27 éves kapus nemrégiben, a Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzés (4–1) előtt edzésen sérült meg. Az orvosi vizsgálat szerint porcsérülést szenvedett, ezért múlt héten pénteken megoperálták. Nagy Gergely a nyáron a görög Láriszától tért haza a Pakshoz. Az ősszel az NB I első tizenkét … Folytatás

Eurofoci - 2021.12.1.

Nyolcvanöt éves korában elhunyt John Sillett, a Coventry City 1987-ben FA-kupát nyerő labdarúgócsapatának vezetőedzője. Játékosként 1954 és 1968 között a Chelsea, a Coventry és a Plymouth alkalmazásában állt, előbbi klubbal 1955-ben élvonalbeli bajnokságot nyert. Edzőként 1974-től elsőként a Hereford Unitednél dolgozott, majd 1986–1990 között a Coventry Cityt irányította, amellyel legnagyobb sikereként az FA-kupa 1986–1987-es kiírásának … Folytatás

Bundesliga - 2021.12.1.

A személyzet egyik tagjának pozitív koronavírustesztje miatt elmaradt a Leipzig keddi edzése. A klub tájékoztatása szerint a gyorsteszt fertőzöttnek mutatta az illetőt, és a játékosok tréning helyett PCR-tesztre mentek. Az egyesületnél mindenki megkapta már a védőoltást, vagy felgyógyult a betegségből. Múlt héten szerdán a kapus Gulácsi Péter és Jesse Marsch vezetőedző pozitív teszt miatt nem lehetett jelen az FC … Folytatás

Premier League - 2021.12.1.

A játékosként világbajnok és kétszeres Copa América-győztes Cláudio Taffarellel bővül a Liverpool szakma stábja – jelentette a goal.com. Az 55 esztendős kapusedző a brazil válogatottnál betöltött szerepéről sem mond le, így mindkét csapatnál együtt dolgozhat majd a posztján a világ jelenlegi egyik legjobbjának tartott Alissonnal. Taffarel szerződtetése egyúttal ékes bizonyítéka annak is, hogy a klub … Folytatás

Bundesliga - 2021.12.1.

Markus Söder, Bajorország miniszterelnöke azt szeretné, ha a tartomány futballmérkőzéseit az év végéig zárt kapuk mögött rendeznék meg a koronavírus-járvány ismételt felerősödése miatt. Angela Merkel ügyvezető kancellár és utódja, Olaf Scholz kedden folytatott telefonos megbeszélést a tartományi elöljárókkal a pandémia kezeléséről. Jelenleg minden országrész különbözően kezeli a helyzetet, ugyanakkor Söder meglátása szerint „a telt házas stadionok … Folytatás

Eurofoci - 2021.12.1.

Hosszan tartó betegség után 70 éves korában elhunyt Raymond Kennedy, a Liverpool legendás labdarúgója. A középpályásként és támadóként is szereplő egykori futballista – aki régóta küzdött a Parkinson-kórral – 1968 és 1974 között az Arsenalt, majd 1982-ig a Liverpoolt erősítette. A 17-szeres válogatott Kennedy utóbbi együttessel az angol élvonalat ötször, a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK) háromszor … Folytatás

Külföldi - 2021.12.1.

Az argentin José Pékermant nevezték ki a venezuelai válogatott szövetségi kapitányának. A venezuelai az egyetlen válogatott Dél-Amerikában, amely még sohasem vett részt világbajnokságon. A nemzeti csapat a mostani selejtezősorozatban is utolsó, 14 találkozón mindössze hét pontot szerzett. A 72 éves Pékerman 2006-ban hazája válogatottját vezette a vb-n, míg a 2014-es tornán a kolumbiai együttest irányította. … Folytatás