A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottsági határozata alapján több NB I-es mérkőzés időpontja megváltozott. A 2021. decemberben 4-én 14 óra 5 percre kisorsolt Gyirmót FC Győr–Mezőkövesd NB I-es mérkőzést a Tv közvetítésre jelölte ki, de módosította a közvetítés időpontját, így 13 órakor kezdődik. Szintén ezen okból változik az eredetileg december 4-én 18 óra 30 percre kisorsolt Ferencváros–Puskás … Folytatás
Fredi Bobic, a Bundesligában szereplő Hertha BSC sportigazgatója a DAZN felvezető műsorában volt vendég, s szóba került a klub magyar vezetőedzője, Dárdai Pál és a közelgő téli átigazolási időszak is. A berlini klub az első tíz fordulóban 12 pontot szerzett és a 12. helyen áll a Bundesligában. Legutóbbi hét bajnokijából négyet megnyert és a Német … Folytatás
Negyedik mérkőzését is elveszítette az Európa-liga csoportkörében a Ferencváros, miután csütörtök este hazai pályán 3-2-re kikapott a skót Celtictől. A magyar bajnokcsapat helyzete így megpecsételődött, mert már a harmadik helyre sem tud odaérni csoportjában. A négyest a német Leverkusen vezeti, megelőzve a spanyol Betist, valamint a Celticet és a Fradit. EURÓPA-LIGA, G-CSOPORT, 4. FORDULÓ Ferencváros-Celtic … Folytatás
Fernando Santos, a portugál válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét az Írország és Szerbia elleni novemberi világbajnoki selejtezőre. A meghívott játékosok között természetesen helyet kapott Cristiano Ronaldo, a Manchester United ötszörös aranylabdás sztárja is. A portugálok november 11-én Írországra látogatnak, majd 14-én Szerbiát fogadják világbajnoki selejtezőn. Utóbbin a tét óriási lesz, mert amelyik csapat győz, az … Folytatás
A Paris Saint-Germain sztárja, Lionel Messi a sérülése ellenére is meghívót kapott az argentin válogatott következő világbajnoki selejtező mérkőzéseire. A PSG támadója comb- és térdsérüléssel bajlódik, ezért el sem utazott a Leipzig ellen 2–2-es döntetlenre végződött szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésre. Ennek ellenére az Uruguay és a Brazília elleni világbajnoki selejtezőn számít rá Lionel Scaloni szövetségi kapitány. … Folytatás
Combizomsérülést szenvedett Ousmane Dembélé, az FC Barcelona francia labdarúgója – számolt be róla a katalán klub a hivatalos honlapján. A francia szélsőn kívül a hátával bajlódó Sergino Dest sem léphet pályára a Celta Vigo elleni szombati spanyol bajnoki mérkőzésen. Nyári térdműtétjét követően a keddi, Dinamo Kijev elleni BL-mérkőzésen (1-0) lépett pályára először ebben az idényben … Folytatás
A Bild értesülése szerint Niklas Süle szívesen csatlakozna a Newcastle-hoz. A Bayern München 26 esztendős német válogatott védőjének szerződése jövő nyáron lejár a bajor egyesületnél, így akkor ingyen csatlakozhatna az angol együtteshez. A háttérben már el is kezdődhettek a tárgyalások a játékos és a dúsgazdag angol klub között. … Folytatás
Továbbra sem tud a csapattal edzeni Tamás Márk, a lengyel élvonalban szereplő Slask Wroclaw védője. Az egyszeres válogatott játékos másfél hónapja nem lépett pályára, mert makacs ágyéksérüléssel bajlódik. A legbizakodóbb orvosi szakvélemény szerint november végén játszhat legközelebb tétmérkőzésen. A kép forrása: AFP
A CNN Türk információja szerint a Chelsea januárban szerződtetné Szalai Attilát a Fenerbahcétól. A Bajnokok Ligája-címvédő angol együttes a következő átigazolási időszakban meg akarja erősíteni keretét, és az egyik kiszemeltje a magyar válogatott védő. A Chelsea kész kifizetni érte húszmillió eurót, s a török klub a bevétel reményében nem zárkózna el az üzlettől. … Folytatás
Sérülése miatt nem csatlakozik a novemberi vb-selejtezős meccsekre készülő magyar válogatott keretéhez Bolla Bendegúz (a képen). A Grasshoppers 21 éves védője már a múlt vasárnapi, Sion elleni bajnokin (3–1) sem állt csapata rendelkezésére. Helyére Spandler Csabát, a Puskás Akadémia 25 esztendős hátvédjét hívta be a keretbe Marco Rossi szövetségi kapitány. A válogatott november 12-én San … Folytatás
Az NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE bejelentette, Demjén Patrik 2024-ig meghosszabbította a szerződését. A 23 esztendős kapus 2019 nyarán az MTK Budapesttől igazolt a ZTE-hez, amelynél alapember lett. Az U21-es válogatott Demjén 73 NB I-es találkozón játszott a zalai csapat színeiben, a mostani idényben a ZTE mind a 11 élvonalbeli mérkőzésén kezdett, összesen 25 gólt … Folytatás
Sérülés miatt nem számíthat Adam Buksára a lengyel válogatott szövetségi kapitánya, Paulo Sousa. A kieső támadó helyére nem terveznek senkit behívni az Andorra és Magyarország elleni vb-selejtezőre. Sousa közelmúltbeli felfedezettje lábközépcsonttörést szenvedett klubja, a New England Revolution színeiben, több hétre kidőlt, így értelemszerűen nem csatlakozhat a lengyel válogatott keretéhez sem. A 25 éves játékos az … Folytatás
Unai Emery, a Villarreal vezetőedzője este elismerte, hogy érdeklődik iránta a Newcastle United – angol és spanyol források nem zárják ki, hogy felgyorsulnak az események, és a hétvégén már ő lesz az angol labdarúgócsapat menedzsere. Bár a családja szerint sem ez a megfelelő időpont, hogy Emery visszatérjen a Premier League-be (2018–2019-ben az Arsenalt irányította), a … Folytatás
Egy hónapos kihagyás vár Raphaël Varane-ra, a Manchester United világbajnok francia labdarúgójára. A 28 éves középhátvéd a „vörös ördögök” keddi, Atalanta elleni BL-meccsen (2-2) szenvedett combizomsérülést, ami miatt már az első félidőben le kellett cserélni. A manchesteri egyesület közleménye szerint Varane egy hónapig nem léphet pályára, így kihagyja többek között a Manchester City elleni szombati … Folytatás




































