A Monaco és a Lyon francia bajnoki mérkőzést játszhat Kínában – írta a párizsi L’Équipe. A külföldre kihelyezett meccset február 6-ára tervezik, és a két élvonalbeli csapat találkozójának Sanghaj adna otthont. A francia sportlap híre szerint a kínai színhelyre a Ligue 1 vezetői is áldásukat adták, így elvben nincs akadálya a jövő év eleji „idegenbeli” összecsapásnak, … Folytatás
Az angol élvonalbeli bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal híres arról, hogy szeret a fiatal, saját nevelésű játékosaira támaszkodni. Most az „ágyúsok” a jövő egyik nagy reménységét szerződtették, igaz, az első csapatban bemutatkozása még odébb van. Zayn Ali Salman még csak most töltötte be ötödik életévét, de már rendkívül ügyesen bánik a labdával. Erre az Arsenalnál … Folytatás
A Bayern München a hivatalos oldalán jelezte, Julian Nagelsmann vezetőedző legutóbbi koronavírustesztje pozitív lett annak ellenére, hogy a német szakember be van oltva – emelte ki a klub a közleményben. A bajor gárda 34 éves trénere nem volt ott szerdán csapata Benfica ellen 4-0-ra megnyert Bajnokok Ligája-találkozóján, mert nem érezte jól magát. A Bayern közleménye … Folytatás
Szalai Ádám, a német Bundesligában szereplő Mainz csatára az előzetes várakozásoknál hamarabb felépült térdműtétjét követően, így ott lehet a pályán csapata pénteki, Augsburg elleni bajnokiján – tudta meg a Bild. Szalai Ádám bal térdét a Freiburg elleni bajnokin elszenvedett porcgyűrű (meniszkusz) sérülése miatt szeptember végén artroszkópos eljárással megoperálták. A Mainz akkor azt közölte, a magyar … Folytatás
Egyre inkább hozzászokhatunk, hogy klasszisokkal boronálják össze a szaúdi kézbe kerülő Newcastle Unitedet. Legutóbb a PSG kapusát, Keylor Navast hozták szóba a „szarkákkal”, most az FC Barcelona francia támadójának, Ousmane Dembélének a nevét olvashatjuk az angol sajtóban. A Goal értesülése szerint a szélső hajlana is az üzletre, hiszen Katalóniában egyáltalán nem úgy alakult a karrierje, ahogyan eltervezte – a … Folytatás
A Budapest Honvéd 2024-ig szóló megállapodást írt alá a jelenleg az NB III-as csapatnál futballozó Benczenleitner Barnával. A 18 esztendős bal oldali védő korábban a Ferencváros utánpótlásában is megfordult, majd 2017-ben csatlakozott a Budapest Honvédhoz, amelynek első csapatánál háromszor már tagja volt a meccskeretnek, valamint a klub nyári, ausztriai edzőtáborában is ott lehetett. Emellett 17 … Folytatás
Ijesztő jelenet a Bicske–Tatabánya NB III-as mérkőzésen: a fiatal bicskei Kovács Ádám váratlanul összeesett a félpályánál – írja a bicskei 2060.blog.hu. A közösségi médiában csütörtökön a bicskei labdarúgócsapat által is megosztott beszámoló szerint a játékvezető azonnal jelzett a kispad felé, hogy baj van. Az ilyen eseteket rutinosan kezelő Sulyok Barnabás bicskei masszőr igyekezett stabilizálni a 21 éves … Folytatás
A West Ham legutóbbi, Everton elleni angol bajnokiján (amelyen 1–0-ra nyertek a „kalapácsosok”) Tomás Soucek a liverpooliak keménykötésű csatárával, Salomón Rondónnal harcolt a labdáért, majd amikor a cseh középpályás elesett a küzdelem során, a venezuelai válogatott játékos véletlenül beletaposott az arcába. Soucek olyan mély sebeket szerzett, hogy a Sky Sports szerint plasztikai műtétre volt szüksége. … Folytatás
A Juventus a nyári átigazolási időszakban szerződtette a PSV fiatal tehetségét, Mohamed Ihattarent, majd kölcsönadta a szintén az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Sampdoriának. A genovai klub azonban arra feltehetőleg nem számított az üzlet megkötésekor, hogy a 19 éves holland középpályás október 21-éig egyetlen percet sem játszik majd, s még a tartózkodási helyét sem ismerteti. A … Folytatás
Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke örömmel venné, ha tizenegy saját nevelésű játékost látna a katalán futballklub kezdőcsapatában. Erről az álmáról a Mundo Deportivónak nyilatkozott azt hangsúlyozva, hogy szeretné, ha az egyesület akadémiájáról mind több tehetség kerülne az együttesbe. „Olyan futballistákat lenne jó a csapatunkban látni, akik nálunk nevelkedtek, és a Barca szintjének megfelelő tudásúak” – … Folytatás
Feczkó Tamás veszi át az NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus irányítását – számolt be róla a másodosztályú klub a hivatalos oldalán. A Nyíregyháza remekül kezdte az idényt a nyáron érkezett új vezetőedző, Szergej Pacaj irányításával, a 7. forduló után 17 ponttal, veretlenül vezette a bajnokságot. A 8. fordulóban 4–2-re kikapott Diósgyőrben a csapat, és az … Folytatás
Az angol élvonalbeli bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United közös megegyezéssel szerződést bontott menedzserével, Steve Bruce-szal. Több mint két év után hagyja el a „szarkákat”, miután a csapatot a mögöttünk hagyott idényekben a 13. és 12. helyre vezette, míg az FA-kupában és angol Ligakupában a legjobb nyolcba – írja a klub, amely kifejezte háláját a … Folytatás
Több európai labdarúgó-szövetség kilátásba helyezte, hogy kilép a nemzetközi szövetségből (FIFA), ha bevezetik a világbajnokság kétévenkénti megrendezését. A dpa német hírügynökség értesülése szerint több mint egy tucat nemzeti szövetség fontolgatja ezt a lehetőséget. A FIFA hétfőn jelentette be, hogy mind a 211 tagországának szövetségi kapitányával konzultál a világbajnokság kétévenkénti megrendezéséről, amely Gianni Infantino FIFA-elnök forradalmi … Folytatás
A Manchester City 5–1-re legyőzte idegenben a belga FC Brugest a Bajnokok Ligája csoportkörének keddi játéknapján. A mérkőzést követően a Jan Breydel Stadion parkolójában megtámadtak egy 63 esztendős City-szurkolót, akit azonnal kórházba szállítottak. Az idős szurkoló a Blue Moon nevezetű belga Manchester City szurkolói klub tagjaként jutott el a mérkőzésre, 233 másik City-drukker mellett. A … Folytatás




































