Liga BBVA - 2021.10.17.

A katalán TV3 információja szerint Daniel Alves felhívta Joan Laportát, az FC Barcelona elnökét, hogy az esetleges visszatéréséről egyeztessen vele. A katalán televízióadó úgy tudja, a jelenleg szabadon igazolható brazil futballista beajánlotta magát a Barcának, amelynél 2008 és 2016 között nyolc sikeres idényt töltött el. A 38 éves védő a hírek szerint már felvette a … Folytatás

Eurofoci - 2021.10.17.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) „potenciális diszkriminatív incidensek” miatt eljárást kezdeményezett a Sparta Prahával szemben – a szervezet közleményéből kiderült, a cseh klubot nem szankcionálja, mert a vád (rasszizmus, diszkrimináció) bizonyítására nem talált elegendő bizonyítékot. A szövetség azért indított eljárást, mert a Sparta Praha–Rangers Európa-liga-csoportmérkőzésen a hazai szurkolók végig fütyülték Glen Kamarát, a glasgow-iak játékosát. Egy … Folytatás

Hazai - 2021.10.17.

Az NB I-ben szereplő Mezőkövesd Zsóry közleményt adott ki korábbi válogatott labdarúgójával, az időközben a Haladáshoz visszatérő Guzmics Richárddal kapcsolatban. Íme, a klubhonlapon megjelent közlemény, tartalmi változtatás nélkül: „A MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC Kft. és Guzmics Richárd közötti vitás ügyek békés úton történő rendezése érdekében a felek egyeztetést folytattak, és a tárgyalások eredményességére tekintettel a csapat korábbi … Folytatás

Premier League - 2021.10.17.

Josep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője nem tudott arról, hogy Raheem Sterling a kevés játéklehetőség miatt a klub elhagyását fontolgatja – közölte az MTI. A katalán tréner azt is hozzátette, nem tud senkinek garanciát adni a csapatba kerülésre. Sterling – akit 2023-ig szerződés köt az angol bajnokhoz – a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy kipróbálná magát külföldön, … Folytatás

Bundesliga - 2021.10.17.

Már hat játékosnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést a német bajnokságban szereplő VfB Stuttgartnál. A klub tájékoztatása szerint a legutóbbi ellenőrzéskor a belga Orel Mangalának is pozitív lett a tesztje, ugyanakkor a másik öt érintett közül a második számú hálóőr, Fabian Bredlow már nem köteles karanténban maradni. Mangalán kívül még az első számú kapusnak, Florian Müllernek, … Folytatás

Premier League - 2021.10.17.

A Liverpool két brazil kulcsembere, a kapus Alisson Becker (a képen) és a középpályás Fabinho is kihagyta a Watford elleni szombati találkozót az angol élvonalbeli bajnokságban (Premier League). A két játékos a brazil keret tagja volt a vb-selejtezőkön, előbb Kolumbiában játszott 0-0-t, majd hazai pályán 4-1-re nyert Uruguay ellen. A brit koronavírus-szabályozás szerint Kolumbia vörös … Folytatás

Bundesliga - 2021.10.17.

A német Bundesligában szereplő Freiburg támadója, Sallai Roland egy ütközést követően megsérült csapata szombati, RB Leipzig elleni bajnokiján. A csapat vezetőedzője, Christian Streich a dpa-nak nyilatkozott a játékos állapotáról. Sallai a találkozó (1–1) 74. percében válogatottbeli csapattársával, Willi Orbánnal ütközött, majd nem sokkal később le is kellett cserélni a térdét fájlaló támadót. A mérkőzés után … Folytatás

Hazai - 2021.10.17.

Átgondolná a lehetőséget a magyar válogatottat irányító, 2025-ig érvényes szerződést aláíró Marco Rossi, ha a jövőben több ajánlatot kapna − olvasható a Calcio Newsnak adott exkluzív interjújában. „A sikeres Európa-bajnoki szereplésünket követően két ajánlatot is kaptam Angliából, az egyiket Championshipben, a másikat Premier League-ben szereplő egyesülettől. Gondolkodás nélkül visszautasítottam mindkettőt, mivel nem éreztem úgy, hogy … Folytatás

Bundesliga - 2021.10.16.

Két évvel, 2025-ig meghosszabbította Josip Stanisic szerződését a Bayern München vezetősége – jelentette be a német futballklub a hivatalos honlapján. A 21 esztendős védő 2017 óta futballozik a Bayernnél, az idén nyáron került fel a bajor egyesület első keretébe. Minden sorozatot figyelembe véve eddig nyolc tétmérkőzésen lépett pályára a mostani idényben a münchenieknél, és októberben … Folytatás

Bajnokok Ligája - 2021.10.16.

A Manchester United sikerrel fellebbezett, így Aaron Wan-Bissaka pályára léphet az Atalanta elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen. Az angol válogatott védőt még az első fordulóban a Young Boys ellen állította ki a játékvezető azonnali piros lappal, amiért két mérkőzésre szóló eltiltást kapott az európai szövetségtől (UEFA). Az angolok azonban fellebbeztek, aminek az UEFA helyt adott, így … Folytatás

Külföldi - 2021.10.16.

Már nem Eduardo Berizzo a paraguayi válogatott szövetségi kapitánya – adta hírül a szövetség a Twitter-csatornáján. Az 51 éves argentin szakembert a Bolívia elleni 4-0-s vereség után menesztették. Paraguay szenved a selejtező-sorozatban, eddig mindössze 12 pontot gyűjtött, és csak a nyolcadik helyen áll a tíz csapat között. Berizzo 2019 óta dolgozott paraguayi szövetségi kapitányként, az … Folytatás

Külföldi - 2021.10.16.

Távozott posztjáról Fabián Coito, a hondurasi válogatott szövetségi kapitánya. A közép-amerikai ország szövetsége bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott az 54 éves uruguayi szakemberrel. Coito 2019 februárja óta vezette az együttest, amely a CONCACAF-térség világbajnoki selejtezőinek szerdai játéknapján hazai környezetben, San Pedro Sulában 2–0-ra alulmaradt Jamaicával szemben. Így a csoportban hat fordulót követően három ponttal … Folytatás

Liga BBVA - 2021.10.16.

A spanyol AS beszámolója szerint a török Fenerbahcéban szereplő Szalai Attila iránt igencsak felélénkült az érdeklődés a legutóbbi két válogatott selejtezőt követően, a lap úgy tudja, az Atlético Madrid és a Sevilla is szívesen látná a magyar védőt a soraiban. Noha a két spanyol topklubot, az Atléticót és a Sevillát már korábban is összeboronálták a … Folytatás

Külföldi - 2021.10.16.

Néhány éven belül harminc együttesre emelhetik az észak-amerikai profi liga (MLS) létszámát. Don Gerber, a liga első számú vezetője elmondta, a következő tizenkét hónapban várható bejelentés a bajnokság 30. együtteséről. Arról már korábban döntés született, hogy 2022-ben a Charlotte FC, majd rá egy évre – 29. együttesként – a St. Louis FC csatlakozik az MLS-hez. A … Folytatás