Távozik posztjáról Giovanni Costantino. Az MTK felnőttcsapatának irányítását megbízott vezetőedzőként Teodoru Vaszilisz veszi át. A csapat a nehéz helyzetben lévő Zalaegerszegtől 2-0-s vereséget szenvedett idegenben vasárnap. A budapesti csapat nyolc fordulót követően a mérkőzései felét elveszítve a 7. helyen áll tíz ponttal. A 37 éves tréner a májusban menesztett Michael Boris helyét vette át a csapat élén. Costantino … Folytatás
Claudio Ranierit nevezték ki az angol bajnokságban szereplő Watford vezetőedzőjének. Az október 20-án a 70. születésnapját ünneplő olasz tréner 2023 nyaráig szóló megállapodást kötött a Premier League tabelláján hét fordulót követően hét ponttal a 15. helyen álló együttessel. A Watfordtól vasárnap távozott a szakmai munka irányításának éléről Francisco Javier Munoz Llompart, sportági becenevén Xisco. A … Folytatás
A Puskás Akadémia elleni 2–0-s szombati vereség után távoznia kellett posztjáról Pintér Attilának, a Mezőkövesd vezetőedzőjének – jelentette be a borsodi klub hivatalos honlapján. Az egyesület nyolc meccs után két győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel, 8 ponttal áll a 10. helyen a tabellán. A vezetőség a vártnál gyengébb szereplés miatt döntött a váltás mellett. … Folytatás
Az észak-amerikai profi ligában (MLS) szereplő Sporting Kansas City magyar játékosa, Sallói Dániel vasárnap a Houston Dynamo elleni 4–2-re megnyert hazai mérkőzésen megszerezte idénybeli 16. gólját, s emellett 7. gólpasszát is jegyezte. A Sporting a félidőben 2–0-ra vezetett riválisa ellen. A magyar támadó csapata második gólját szerezte, a 26. percben, majd gólpasszt adott Gadi Kindának … Folytatás
A cseh bajnokság 10. fordulójában a Sparta Praha hazai pályán 1–0-ra legyőzte az ősi rivális Slavia Prahát, amelynek ezzel megszakadt az 54 meccses veretlenségi sorozata a ligában. A Slavia legutóbb 2020 márciusában szenvedett vereséget az 1. FC Slováckótól (2–0) a 2019–2020-as idényben, amelynek végén két vereséggel is bajnoki címet ünnepelhettek a fővárosiak. A jelenlegi kiírásban … Folytatás
Kihirdette októberi 26 fős keretét az albán válogatott szövetségi kapitánya, Edoardo Reja. Az NB I-ben játszó Myrto Uzuni (a képen) és Ylber Ramadani is bekerültú. Albánia a vb-selejtező következő két fordulójában Magyarország és Lengyelország ellen csap össze. Fontosabb hiányzó nélkül készülhet az októberi vb-selejtezőkre az albán válogatott. Edoaro Reja szövetségi kapitány legfrissebb keretébe 26 játékos került be, … Folytatás
Hetvennyolc éves korában elhunyt Bernard Tapie, egykori sportklubtulajdonos, üzletember és politikus – számolt be a hírről a BBC. A portál az egyik legismertebb francia emberként emlegeti Bernard Tapie-t, aki négy éve küzdött a gyomorrákkal. Kiemeli, békésen, családja körében hunyt el. Volt idő, amikor Tapie egyszerre tulajdonosa volt az Olympique Marseille-nek és az Adidasnak, miközben miniszterként is tevékenykedett … Folytatás
A Bayern München küzdelmes meccsen 2–1-re kikapott vasárnap a Frankfurttól a német első osztályú bajnokság (Bundesliga) hetedik fordulójában. Hazai pályán, az Allianz Arenában fogadta az új évadban még veretlen Bayern München a bajnokságban nyeretlen Frankfurtot. Igaz, utóbbi csupán egyszer kapott ki, és öt döntetlent tudhatott maga mögött, a mérkőzés esélyesének egyértelműen a Bayern számított, amely ráadásul könnyed góllal szerezte meg a … Folytatás
Diószegi László, a Sepsi elnöke a Nemzeti Sportnak nyilatkozva elmondta: Bölöni Lászlót szeretné leginkább a Sepsi OSK edzőjének, és addig nem is tárgyal a mintegy tíz főt – köztük magyarországi szakembert is – tartalmazó jelöltlista többi tagjával, amíg nem kap végleges választ a magyar futball-legendától. A szentgyörgyi klubelnök szerint most olyan edzőre van szükségük, aki … Folytatás
Hivatalos oldalán jelentette be a spanyol válogatott, hogy Bryan Gil (a képen) veszi át a Barcelona elleni mérkőzésen sérülést szenvedő Marcos Llorente helyét a keretben a Nemzetek Ligája októberi, olaszországi négyes döntőjében. Az Atlético Madrid középpályása helyett beválogatott 20 éves támadó eredetileg az U21-es nemzeti csapattal készült volna, de hétfőtől a felnőttekkel készül az Olaszország … Folytatás
Idénybeli első gólját jegyezte a horvát élvonalban Kleinheisler László, az NK Osijek magyar válogatott középpályása, a 9. percben az ő megmozdulásával szerzett vezetést a házigazda a vendég Hajduk elleni rangadón a horvát élvonalban. Tíz perccel később aztán egyenlített a spliti együttes, méghozzá a bokasérüléséből nemrégiben felépülő Lovrencsics Gergő révén. A Ferencvárostól a nyáron a horvát … Folytatás
Még nem épült fel teljesen Achilles-ín-sérüléséből, ezért kihagyja az Atalanta elleni vasárnapi olasz bajnoki rangadót Zlatan Ibrahimovic, a Milan negyvenéves svéd válogatott csatára − jelentette be hivatalos sajtótájékoztatóján a lombardiai együttest irányító Stefano Pioli. Az olasz szakvezető tréfásan hozzátette: Ibrahimovic szervezete egyébként annyira erős, hogy akár az idők végezetéig is futballozhat. A kép forrása: 90min.com
Az El Nacional értesülése szerint Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke azon fáradozik, hogy megegyezzen a Manchester Uniteddel a csatár Edinson Cavani kölcsönvételéről az idény végéig. Azért csak addig, mert jövő nyáron a királyiak mindenképpen szerződtetik a PSG-t erősítő Kylian Mbappét vagy a dortmundi Erling Haalandot. A kép forrása: Getty Images
Távozott az angol élvonalbeli bajnokságban (Premier League) szereplő újonc Watford spanyol menedzsere. Francisco Javier Munoz Llompart, sportági becenevén Xisco tavaly vette át a csapat irányítását. „A vezetőség úgy érzékeli, hogy a teljesítmény határozottan negatív tendenciát mutat az idénynek azon szakaszában, amikor a csapategységnek láthatóan javulnia kellene” – olvasható a 14. helyen álló Watford közleményében. A klub az … Folytatás




































