Hazai - 2021.9.23.

Hivatalos honlapján jelentette be az Újpest FC, hogy szerződtette az Ararat Jerevan 26 éves elefántcsontparti támadóját, Mory Konét, aki a 2019–2020-as idényben az örmény élvonalban gólkirály lett, egyben a bajnokság legjobb labdarúgójának is megválasztották. Koné 178 centiméter magas, 70 kilós, és 2019 májusában került a lett BFC Daugavpils csapatához, majd két hónap múlva már az örmény … Folytatás

Eurofoci - 2021.9.23.

Török lapértesülés szerint a spanyol élvonalban címvédő Atlético Madrid a téli átigazolási időszakban szerződtetné Szalai Attilát, a Fenerbahce 23 éves magyar válogatott labdarúgóját – számolt be róla többek között a CNN Türk is. Állítólag a La Liga előző kiírásában aranyérmes együttes az Európa-bajnokságon is figyelemmel követte a hátvéd teljesítményét. Úgy tudni, a Fenerbahce húszmillió eurót kér a … Folytatás

Premier League - 2021.9.23.

A jövő évtől újra lesznek állóhelyek a stadionokban az angol bajnokság első és másodosztályában. Az illetékes hatóság szerdán jelentette be, hogy a klubok október 6-ig jelezhetik az állószektorok visszavezetésére irányuló szándékukat, január elsejétől pedig beindulhat a tesztüzem. A Premier League-ben és a Championshipben az 1989-es, 96 halálos áldozatot követelő Hillsborough-tragédia hatására tiltották be az állóhelyeket. … Folytatás

Serie A - 2021.9.23.

Amerikai kézbe kerül a legrégebbi olasz futballklub, az élvonalban szereplő Genoa. Az 1893 szeptemberében alapított egyesület olasz tulajdonosa, az üzletember Enrico Preziosi (a képen) megegyezett az amerikai befektetési vállalattal, a 777Partnersszel – számolt be a megállapodásról szerdán az együtteshez közeli forrás. A hír hivatalos bejelentése leghamarabb csütörtökre várható, a sajtó szerint a klub 150 millió … Folytatás

Külföldi - 2021.9.23.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közleményben sürgeti a nemzetközi szövetséget (FIFA), hogy álljon el a kétévenkénti világbajnokság rendezésének tervétől. A kontinentális szervezet honlapján megjelentek szerint az UEFA a szerinte kivitelezhetetlen FIFA-terv helyett tárgyalóasztal mellett szeretne megbeszéléseket folytatni a nemzetközi mérkőzésnaptár reformálásáról. „Az UEFA csalódott a FIFA által alkalmazott módszerben, amely szerint már azelőtt kommunikálja és … Folytatás

Külföldi - 2021.9.23.

Manuel Neuert, a Bayern München és a német válogatott csapatkapitányát Bajor Érdemrenddel tüntették ki. Markus Söder, Bajorország miniszterelnöke szerdán adta át az elismerést a 35 éves kapusnak. Az ünnepélyes ceremónián a politikus azt mondta: Neuer sikerei ellenére is két lábbal a földön jár, eredményeivel, emberi jogokért vívott küzdelmeivel, illetve a nélkülöző gyermekeket támogató alapítványával pedig … Folytatás

Külföldi - 2021.9.23.

A kolumbiai válogatott James Rodríguez az Evertonból a katari al-Rajjanba szerződött. A nyári Copa Américát sérülés miatt kihagyó harmincéves támadó a mostani idényben nem lépett pályára a Mersey-parti együttesben, miután a Real Madridhoz távozó vezetőedző, Carlo Ancelotti helyére érkező Rafael Benítez nem számolt vele. A 2014-ben vb-gólkirály James – aki abban az évben a legszebb találatáért … Folytatás

Külföldi - 2021.9.22.

A szervezők közlése szerint a feltorlódott mérkőzések miatt 2023-ra halasztják az Öböl-kupát. A kétévente sorra kerülő torna, amelyen a Perzsa-öböl nyolc arab államának csapata lép pályára, december 24-én rajtolt volna, így 2023 januárja az új kezdési időpont. A háromszoros kupagyőztes Szaúd-Arábia, Irak, az Arab Emírségek, valamint Omán érdekelt még a világbajnoki selejtező mérkőzéseken. Emellett Szaúd-Arábia, … Folytatás

Hazai - 2021.9.22.

A Magyarország–Anglia vb-selejtezőn történtek miatt vizsgálatot indított a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), kedd délután pedig megszületett a döntés. A szervezet a mérkőzésen tapasztalt rasszista megnyilvánulások, a pályára dobált tárgyak, valamint a pirotechnikai eszközök használata miatt két következő FIFA-mérkőzésre bezárja a Puskás Aréna kapuit, és 200 ezer svájci frankos büntetést (mintegy 65 millió forint) szabott ki a … Folytatás

Liga BBVA - 2021.9.22.

Az ESPN és a Mundo Deportivo információja szerint is Ronald Koeman vezetőedző utódját keresi az FC Barcelona vezetősége. Az ESPN és a Mundo Deportivo is úgy tudja, hogy azonnali edzőváltás nem várható, tehát a spanyol bajnokság hétközi fordulójában, a Cádiz elleni csütörtöki mérkőzésen még biztosan Koeman ül az FC Barcelona kispadján, de a színfalak mögött … Folytatás

Külföldi - 2021.9.22.

Orosz sajtóhírek szerint a portugál Vitor Melo Pereira lesz Kassai Viktor utódja az Orosz Labdarúgó-szövetségben a játékvezetők szakmai vezetői posztján. Az állást 2020 januárja óta betöltő Kassai egy hete távozott a pozícióból, az orosz szövetség akkori közleménye szerint nem volt azonnali jelölt a helyére. Az Eurostavka információja szerint a 64 éves Melo Pereira kapja a megbízást, és … Folytatás

Eurofoci - 2021.9.22.

Josip Stanisic meghívót kapott a horvát válogatott következő két világbajnoki selejtezőjére azt követően, hogy a Bayern München védője az ottani szereplést választotta a német nemzeti csapat helyett. A Münchenben született 21 esztendős bekk az U19-esek között még német színekben szerepelt, a következő korosztályban azonban már a horvátokat képviselte, és mellettük tette le a voksát felnőttszinten … Folytatás

Serie A - 2021.9.22.

Jól halad Leonardo Spinazzola felépülése. Az AS Roma olasz válogatott labdarúgója elmondta, várhatóan két-három hónap múlva játszhat ismét mérkőzést. A 28 éves balhátvéd alapembere volt az idén Európa-bajnokságot nyerő olasz csapatnak, ám a részben budapesti rendezésű torna negyeddöntőjében, a Belgium elleni összecsapáson Achilles-ín-szakadást szenvedett. Spinazzola így is bekerült az Eb álomcsapatába – négy honfitársával együtt … Folytatás

Eurofoci - 2021.9.22.

Lionel Messi, a Paris Saint-Germain sztárja vélhetően nem lép pályára a szerdai, Metz elleni mérkőzésen a francia bajnokságban (Ligue 1), miután megsérült a térde a legutóbbi találkozón – írja a klub közleménye. A hatszoros aranylabdás klasszis a bal térdére kapott egy rúgást a Lyon ellen 2–1-re megnyert bajnokin. Messit a 76. percben cserélte le Mauricio Pochettino vezetőedző. Az … Folytatás