Az NB I-ben szereplő Mol Fehérvár kölcsönadta Evandrót az újvidéki FK Proleternek. „A két klub megállapodása alapján kölcsönben a szerb élvonalban szereplő újvidéki FK Proleter együttesében játszik a 2021–2022-es idényben Evandro” – olvasható a Mol Fehérvár FC hivatalos internetes oldalán. Az utóbbi időben sérüléssel is bajlódó támadó ebben a szezonban még nem léphetett pályára a Mol Fehérvárban, a … Folytatás
A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona elnökét, Joan Laportát több igazgatósági tag arra kérte fel, hogy bontson szerződést Ronald Koeman vezetőedzővel – írja a Marca. A lap információja szerint csütörtökön találkozott az igazgatótanács több tagja Laportával, hogy megvitassák Ronald Koeman vezetőedző jövőjét. A holland szakembernek 2022 júniusáig van szerződése a katalán sztárcsapattal – a Barca … Folytatás
Muhamed Besic hét év után visszatért a Ferencvároshoz – számolt be a hírről a zöld-fehér klub a hivatalos honlapján. A 29 éves, 45-szörös bosnyák válogatott középpályás előzőleg 2012 és 2014 között játszott az FTC-ben, ez idő alatt 50 tétmérkőzésen egy gólt szerzett és két gólpasszt adott. A számára nagyszerűen sikerült brazíliai világbajnokság után sajtóhírek szerint … Folytatás
A brit rendőrök legalább 12 szurkolót tartoztattak le a King Power Stadionban, miután a Leicester City és a Napoli drukkerei összeverekedtek az Európa-liga-csoportmérkőzésen. Kiélezett csata zajlott a pályán és a tribünön is a King Power Stadionban, a C-csoport rangadóján, amelyen a Leicester City a 87. percig vezetett, ám Victor Osimhen találatával pontot mentettek a nápolyiak. A szurkolók … Folytatás
Megműtötték Kingsley Comant, a német bajnokságban szereplő Bayern München francia válogatott szélsőjét. A 25 éves labdarúgónak azért volt szüksége az operációra, mert minimális szívritmuszavara volt, ami miatt légszomjjal is küzdött – mondta el Julian Nagelsmann, a bajorok vezetőedzője. A szakember hozzátette, hogy Coman jól érzi magát, másfél-két hét múlva kezdheti meg az edzéseket. A 2021–2022-es … Folytatás
Mintegy hatvan percig méltó riválisa volt a Bayer Leverkusennek a Ferencváros az Európa-liga-csoportkör első játéknapján. A magyar bajnokcsapat nagyszerű támadás végén a meccs elején megszerezte a vezetést a németországi összecsapáson, a folytatásban azonban egyre inkább megmutatkozott a két együttes közti erőnléti és technikai különbség. A derekasan helytálló zöld-fehérek a következő fordulóban a spanyol Betist fogadják … Folytatás
A Het Laatste Nieuws szerint elképzelhető, hogy Bernd Storck, a korábbi magyar szövetségi kapitány újra a belga ajnokság élvonalában vállal munkát, méghozzá a Beerschotnál. A belga bajnokság utolsó helyén álló, a hét forduló során egyetlenegy pontot szerző Beerschot szerdán megvált vezetőedzőjétől, Peter Maestől, és a HLN úgy véli, Bernd Storck is lehet az utódja. A német szakember … Folytatás
Granit Xhaka meggyógyult a koronavírusból, és visszatért az Arsenalhoz, számolt be róla az Evening Standard. A svájci középpályás a hónap elején kapta el a vírust, amikor csatlakozott hazája válogatott keretéhez. A görögök elleni felkészülési mérkőzésen még ott volt a kispadon, ezután azonban pozitív Covid-tesztet produkált, így nem léphetett pályára az Olaszországgal és Észak-Írországgal szemben vívott … Folytatás
Kiütéssel győzött az észak-amerikai profi bajnokságban (MLS) szerepló Sporting Kansas City, amely 4–0-ra múlta felül a Minnesotát. A Missouri állambeli együttes magyar légiósa, Sallói Dániel góllal vette ki a részét a sikerből. A magyar válogatott támadó a 36. percben jobbról érkező beadás után lőtte középre, a kapus mozgásával ellentétesen a labdát a kapuba. Sallóinak ez … Folytatás
Visszavonul a profi labdarúgástól a 38 éves Klaas-Jan Huntelaar. Legutóbbi állomáshelye a Schalke volt – összesen közel nyolc esztendőt töltött a gelsenkirchenieknél –, ahová azért érkezett 2021 januárjában, hogy segítségével a német klub megőrizze Bundesliga-tagságát az elmúlt idényében, ám a terv végül füstbe ment. A holland Voetball International és a Sky Sports is kész tényként … Folytatás
Négy évvel, 2026-ig meghosszabbította Leon Goretzka jövő nyáron lejáró szerződését a Bayern München vezetősége – számolt be róla a bajor klub a hivatalos honlapján. A 26 éves, 38-szoros német válogatott középpályás 2018 nyarán ingyen érkezett a Schalkétól a Bayernhez, amelyben azóta 118 tétmérkőzésen 25 gólt szerzett, s többek között három bajnoki címet, valamint 2020-ban Bajnokok … Folytatás
Legalább hat hétig nem számíthat Priskin Tamásra az NB II-ben szereplő ETO FC Győr, a 63-szoros válogatott támadó a DVTK ellen 2–2-re végződő bajnokin szenvedett porcsérülést. A győriek csapatkapitányát a vasárnapi bajnoki 22. percében kellett lecserélni. A támadó azóta túl van a vizsgálatokon, és kiderült, hogy nagyjából hat hetet lesz kénytelen kihagyni. Szintén a Győrrel kapcsolatos hír, … Folytatás
A szeptemberi világbajnoki selejtezők után a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kiadta legfrissebb világranglistáját, amelyen a magyar válogatott az egy hónappal ezelőttihez képest három helyet rontva a 40. helyet foglalja el. A rangsor élén továbbra is Belgium áll, megelőzve Brazíliát, a harmadik pedig Anglia, amely a franciákkal cserélt helyet. Az ötödik olaszokat Argentína követi. A 37. helyről … Folytatás
A legutóbbi fordulóban kiállított Branko Pauljevics (Újpest) három, Botka Endre (FTC) egy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott, míg a Ferencváros szurkolói rendzavarások miatt pénzbüntetést kapott – derült ki a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának közleményéből. A fegyelmi bizottság összevont eljárás alapján az FTC-t a Mezőkövesd és a DVSC elleni hazai, valamint a Honvéd elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésein … Folytatás




































