A Bayern München bejelentette Lovro Zvonarek szerződtetését a horvát első osztályban szereplő Slaven Belupo együttesétől. A 16 éves támadó középpályás még nem lép pályára az új klubjában, mert a mostani évadot kölcsönben továbbra is a Slavennél tölti. Egyszerűen csak az új Luka Modricként jellemzik, és hivatalosan péntek délelőtt szerződtette a Bayern München. A horvát-magyar határhoz … Folytatás
Harmadik elnöki mandátumáért is harcba száll Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szlovén vezetője. Az 53 éves sportvezető erről a Spiegel magazinnak adott interjúban beszélt, és úgy fogalmazott, szereti a munkáját, amely jóval stresszesebb, mint azt bárki gondolta volna, ő azonban imádja a futballt. Az európai szövetség jelenleg vitában áll a nemzetközi szövetséggel (FIFA) … Folytatás
Nyolcszáznyolcvan jegyet kapott a 17 605-ből a Ferencváros a Leverkusen elleni idegenbeli Európa-liga csoportmérkőzésre. A németországi mérkőzésen a szurkolók az SG1 és az SG2 szektorba válthatnak jegyet, amelynek ára 5400 forint. A klub kiemeli, a vásárlás alapfeltétele, hogy a vásárlónak rendelkeznie kell FTC szurkolói kártyával. A találkozóra a jegyeket a meccsjegy.fradi.hu oldalon lehet megvásárolni. A szurkolóknak a … Folytatás
Hetvennégy évesen bejelentette visszavonulását Guus Hiddink. A világhírű holland szakember 1987 óta tartó edzői pályafutása során számos helyen tevékenykedett, volt holland, dél-koreai, ausztrál, orosz és török szövetségi kapitány, a klubcsapatok közül pedig többek között a PSV-t, a Valenciát, a Real Madridot és a Chelsea-t is irányította. Edzőként a BEK-serleg elhódítása volt a legnagyobb sikere (PSV, … Folytatás
Ismét Schindler Szabolcs irányítja az NB II-ben szereplő Békéscsabát, miután távozott az NB II-ben hat mérkőzés után a három döntetlennel és három vereséggel a 18. helyen álló Békéscsaba edzője, Preisinger Sándor és segítője Tököli Attila. Schindler Szabolcs tavaly szeptemberben hagyta el a békéscsabaiakat, és került a Vasashoz, amellyel bronzérmet szerzett, ám mivel a feljutás nem … Folytatás
Az Egyiptomi Labdarúgó-szövetség menesztette a 2019 szeptemberében kinevezett Hosszam el-Badri szövetségi kapitányt, a helyére pedig Carlos Queirozt nevezte ki, aki korábban többek között a Real Madridot és a portugál válogatottat is irányította. A szövetség a Gabon elleni 1–1-es döntetlen után egy nappal jelentette be Hosszam el-Badri, illetve stábja menesztését, és az ígérethez híven két nappal a történtek után már … Folytatás
Kényszerleszállást hajtott végre Skóciában az Izlandon 4–0-ra megnyert világbajnoki selejtező után hazafelé tartó német válogatott repülőgépe. A J-csoportban lejátszott mérkőzés után, késő este a vendégek különgéppel indultak Reykjavíkból Frankfurtba, de csak Edinburgh-ig jutottak. A válogatott egyik szóvivője közölte, nem voltak légörvények az utazás során, és egészségi problémák sem állnak a landolás hátterében. Vélhetően a repülőgéppel adódott probléma, … Folytatás
A FIFA technikai bizottsága támogatja, hogy 2026-tól kétévente rendezzenek világbajnokságot az eddig szokásos négyéves ciklus helyett. A francia Arsene Wenger által vezetett bizottság – amelyben több korábbi klasszis labdarúgó is tag, és Dohában ülésezett a napokban – csütörtökön hozta nyilvánosságra hivatalosan javaslatát, amelyről már korábban szivárogtak ki információk, és a sportág több főszereplőjénél heves ellenkezésre talált. … Folytatás
Ismét csapatával, a német labdarúgó Bundesligában szereplő RB Leipziggel edzett Gulácsi Péter, akit a magyar válogatott Albánia elleni mérkőzésén (0–1) fejsérülés miatt le kellett cserélni. A 31 éves kapus az 1–0-ra elvesztett elbasani mérkőzés első félidejében összeütközött Bekim Balajjal, aki eltalálta a fejét. Gulácsi Pétert a szünetben lecserélték, majd később visszautazott a klubjához. A magyar futballista jó eséllyel a … Folytatás
Semleges stadionban újrajátsszák a Nice–Marseille francia bajnoki mérkőzést, amely augusztus 22-én a futballszurkolók pályára özönlése miatt félbeszakadt. A liga fegyelmi bizottsága közölte, hogy a nizzai klubnak további két hazai meccset zárt kapuk mögött kell megvívnia, ezen kívül két pont levonással sújtotta a csapatot. Ezekből egy pontot felfüggesztve ítélt meg a testület, és csak újabb kihágás esetén … Folytatás
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos honlapján szűkszavú közleményben tudatta, hogy a Japán Labdarúgó-szövetség (JFA) a koronavírus-járvány miatt visszalépett a decemberben esedékes klubvilágbajnokság megrendezésétől. A hivatalos honlapon megjelent közlemény szerint a decemberben sorra kerülő torna új helyszínét a FIFA később jelöli ki. Az idei klubvilágbajnokságon is hét csapat szerepel, amelyek közül eddig három résztvevő kiléte ismert. … Folytatás
A BBC arról számolt be, hogy súlyos testi sértés miatt Münchenben bíróság elé állt a világbajnok német védő, Jérome Boateng – a vád szerint a Lyon játékosa korábbi jegyesét bántalmazta 2018-ban. A labdarúgót ikerlányainak édesanyja, Sherin Senler vádolja. A Bayern München korábbi játékosa sötétkék öltönyben, testőrök kíséretében jelent meg a bíróságon. Senler azt állítja, a most 33 éves játékos 2018-ban, … Folytatás
Az NB I-ben szereplő Puskás Akadémia szerződést hosszabbított fiatal középpályásával, Posztobányi Patrikkal – közölte a klub hivatalos honlapján. Posztobányi részt vett hazánk válogatottjával a 2019-es U17-vb-n, illetve az Európa-bajnokságon is, amelyen a magyar csapat az 5. helyezést érte el. A középpálya több területén is bevethető játékossal 2024-ig hosszabbított a felcsúti egyesület. A kép forrása: pfla.hu
Hat nyeretlen mérkőzés után győzött ismét a magyar válogatott, miután a világbajnoki selejtező 6. fordulójában 2-1-re legyűrte Andorrát. Ezzel együtt továbbra is lehetetlen küldetésnek tűnik a vb-szereplés kiharcolása. VB-SELEJTEZŐ, 6. FORDULÓ I-CSOPORT MAGYARORSZÁG-ANDORRA 2-1 (2-0) Budapest, Puskás Aréna, 50 000 néző. V: Obrenovic (szlovén) MAGYARORSZÁG: Dibusz – Botka (Tamás M., 90.), Lang, Szalai A., Fiola – Kleinheisler (Szoboszlai, a szünetben), Nagy Á. … Folytatás




































