Tovább csökkentek a klubok nyári játékosvásárlásra fordított kiadásai a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kimutatása szerint. A FIFA közölte, hogy június elejétől augusztus végéig az egyesületek összesen 3.72 milliárd dollárért erősítettek. Tavaly nyáron ez az összeg még négymilliárd volt, 2019-ben – a koronavírus-járvány előtt – pedig rekordot jelentő 5.8 milliárdra rúgott. A legtöbb pénzért, 1.1 milliárdért az … Folytatás
Az olasz élvonalbeli bajnokság (Serie A) újonca, a Salernitana szerződtette a szabadon igazolható Franck Ribéryt. A szélső szerződése 2021 júliusában járt le a Fiorentinánál, azóta a Bayern Münchennél edzett. Az elmúlt idényben 29 bajnokin lépett pályára a firenzei együttesben, ezalatt két gólt és hét gólpasszt jegyzett. Ribéry korábban megfordult a Lille-nél, a Galatasaraynál és a … Folytatás
A háromszoros világbajnok Pelét daganatos megbetegedés miatt megoperálták egy Sao Pauló-i kórházban. A 80 éves legenda arról számolt be közösségi oldalán, hogy szombaton eltávolítottak egy gyanús elváltozást a vastagbeléből, de már jól érezi magát. „Szerencsére hozzászoktam, hogy nagy győzelmeket ünnepeljek. Mosollyal az arcomon, sok optimizmussal és örömmel nézek szembe ezzel a mérkőzéssel is, hiszen a … Folytatás
Az FTC a hivatalos honlapján bejelentette, az NB III-as csapatban szereplő Ammar Ramadan és Zyen Jones kölcsönbe a nagyszombati Spartak Trnavához igazolt. A 20 éves szíriai Ammar Ramadan 2019 januárjában érkezett a Ferencvároshoz. A felnőttcsapatban egy NB I-es és egy Magyar Kupa-meccsen lépett pályára, az előző idényben kölcsönben a Soroksárban szerepelt. A 21 esztendős amerikai … Folytatás
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a jövő héttől ismét engedélyezi a vendégszurkolók jelenlétét a stadionokban a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és az Európa-konferencialiga csoportmérkőzésein. Az UEFA tájékoztatása szerint a vendégdrukkerek számára az adott stadion kapacitásának öt százalékát kell fenntartani, ám továbbra is az adott ország óvintézkedései és korlátozásai vonatkoznak rájuk a koronavírus-járvány miatt. A vendégcsapatok szurkolói … Folytatás
Újfent kifejezte ellenvéleményét a világbajnokságok kétévenkénti megrendezésével kapcsolatban Aleksander Ceferin, az európai futballszövetség (UEFA) elnöke. A szlovén sportvezető az európai labdarúgóklubok szervezetének (ECA) közgyűlésén úgy fogalmazott: „A világbajnokság értéke épp a ritkaságában rejlik. Ha kétévente rendezik meg az eseményt, az rengeteg meglepetéshez, kevesebb legitimitáshoz és sajnos hígabb mezőnyhöz vezetne.” Az 53 éves UEFA-elnök szerint a nemzetközi … Folytatás
A pozitív koronavírusteszt miatt karanténba került Szalai Ádám minden bizonnyal pályára léphet szombaton a Mainz bajnoki mérkőzésén – számolt be róla a Bild. Szombaton derült ki, hogy a 33 esztendős csatár tesztje pozitív lett, ezért nem állhatott Marco Rossi rendelkezésére a vasárnapi, Albánia elleni világbajnoki selejtezőn, amelyet a magyar válogatott 1–0-ra elvesztett. A Magyar Labdarúgó-szövetség … Folytatás
Egykori kellemetlen ellenféllel orvosolta csatárgondjait a Sepsi OSK: a székelyföldi csapat az idény végéig kölcsönvette a török élvonalban szereplő Kayserispor holland támadóját, Kevin Luckassent. A 28 éves, ghánai útlevéllel is rendelkező, korábbi holland U18-as és U19-es válogatott támadó 2020-ban a Poli Iasi és az FC Viitorul színeiben is játszott a román élvonalban (33 mérkőzés, 14 … Folytatás
A szerb Szuperligában szereplő Topolya hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Szlobodan Rajkovicsot. A 32 éves, 19-szeres szerb válogatott játékos korábban Hollandiában futballozott, ahol a PSV-vel és a Twentével is bajnok lett. Megfordult továbbá a Palermónál, a Hamburgnál, sőt a Chelsea-nél is, igaz, utóbbinál tétmeccsen nem lépett pályára. A kép forrása: TSC
Harmatgyenge játékkal kirukkolva vereséget szenvedett Albániában a magyar válogatott a világbajnoki selejtező 5. fordulójában. A mieink korábban nemhogy nem kaptak ki az albánoktól, még gólt sem kaptak tőlük. Ezzel a vereséggel alighanem le is mondhat a vb-szereplésről Marco Rossi együttese. VB-SELEJTEZŐ, 5. FORDULÓ I-CSOPORT ALBÁNIA-MAGYARORSZÁG 1-0 (0-0) Elbasan, Elbasan Aréna, 4500 néző. V: Makkelie (holland) ALBÁNIA: E. Berisha – … Folytatás
Hahn János után ismét a Paksi FC-ből igazolt a Dunaszerdahelyi AC, amely szerződtette Szendrei Ákost. Szendrei ötéves szerződést kötött a Dunaszerdahely együttesével. A 18 esztendős futballista a támadó szekcióban erősítheti a DAC-ot. A fiatal csatár a Paksban 15 mérkőzésen lépett pályára, ebből 11-szer a magyar bajnokságban, s kétszer volt eredményes. Szendrei egyébként jelenleg az U19-es … Folytatás
Az arab tulajdonban levő Paris Saint-Germain annak idején csaknem félmilliárd eurót (177.5 milliárd forint) áldozott Neymar megszerzésére és a brazil futballsztár fizetésére. Az El Mundo spanyol napilap a rendelkezésére álló dokumentumokra hivatkozva írta, hogy a 29 éves támadóért a PSG 222 millió eurót fizetett az FC Barcelonának 2017 nyarán, amikor létrejött a katalánokkal a megállapodás. … Folytatás
Hivatalos oldalán jelentette be a PSV, hogy további két évvel, 2024 nyaráig meghosszabbította Mario Götze szerződését. A futballista 2020 októberében írt alá a holland együttessel két évre szóló szerződést. Érkezése óta 35 mérkőzésen léphetett pályára, amelyeken 10 gólt és 10 gólpasszt jegyzett. „A karrierem szempontjából a PSV az eddigi legjobb csapatom. Nagyszerű a klub, és az … Folytatás
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a hivatalos Twitter-oldalán tette közzé, hogy Szalai Ádámnak ismét negatív lett a koronavírustesztje. Az MLSZ szombat délelőtt először arról számolt be, hogy Szalai – valamint a válogatott közösségi média-menedzsere – pozitív koronavírustesztet produkált, így a 33 éves támadó nem lehet ott az Albánia elleni selejtező-mérkőzéseken. A Mainz csatárának azóta már volt … Folytatás




































