A címvédő magyar Mad Dogs csapata nyerte meg a minifutball Bajnokok Ligáját Riminiben. A gárdától kapott tájékoztatás szerint a tornán 18 együttes vett részt, a Mad Dogs a bolgár Fenix elleni 10–5-ös győzelemmel, valamint a cseh bajnok BKMK elleni 2–2-vel csoportelsőként jutott tovább. A nyolcaddöntőben a lengyel Ankier legyőzése sem jelentett gondot (4–1), majd a … Folytatás
Az NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE a hivatalos honlapján bejelentette, Kun Bertalan távozik a klubtól. A 22 esztendős korábbi korosztályos válogatott középpályás 2019-ben a holland PSV-től igazolt haza, az ETO FC Győrhöz. A ZTE tavaly nyáron szerződtette a Veszprémből származó futballistát, aki a 2020–2021-es idényben csupán egy NB I-es mérkőzésen és három Magyar Kupa-találkozón kapott … Folytatás
A Mol Fehérvár belga középpályása, Samy Bourard a nyári átigazolási időszak hajrájában visszatért ahhoz a csapathoz, a holland ADO Den Haaghoz, amelytől az idén februárban érkezett. A Den Haag a hivatalos honlapján közölte, hogy fél év után visszatér a klubhoz a 25 éves belga Samy Bourard, aki februárban szerződött a Mol Fehérvárhoz, de a magyar … Folytatás
Bejelentette visszavonulását Mario Mandzukic. A 35 esztendős horvát válogatott támadó az Instagram-oldalán tette közzé búcsúposztját. „Sok áldozatot kell majd meghoznod, de pontosan tudod, megéri a csodálatos pillanatokért. Felismered majd azt is, amikor eljön a visszavonulás ideje, amikor ezeket a csukákat a szekrénybe teszed és egyáltalán nem bánod meg. A futball mindig az életed része lesz, … Folytatás
A nyári átigazolási időszakban régi-új csapatához, a Chelsea-hez visszatérő Romelu Lukaku a belga HLN tv-csatornának elmondta, hogy az Inter a londoni klub több ajánlatát is elutasította, ugyanakkor a belga csatár a komoly érdeklődést látva maga kérte, hogy értékesítsék őt a milánóiak. Lukaku 2025-ig írt alá a Chelsea-hez, amely 115 millió eurót fizetett érte az Internek, így … Folytatás
A spanyol La Ligában szereplő Elche szerződtette a 29-szeres argentin válogatott Javier Pastorét, aki augusztus végén bontott szerződést az AS Romával. Pastore 2011 és 2018 között a Paris Saint-Germain játékosa volt, többek között öt francia bajnoki címet nyert. Ezt követően igazolt Rómába csaknem 25 millió euróért, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Három … Folytatás
Olasz sajtóhírek szerint a Serie A újoncánál, a Salernitanánál folytathatja pályafutását Franck Ribéry. A Bayern München és a Fiorentina korábbi játékosa jelenleg szabadon igazolható, miután júliusban lejárt a szerződése a firenzei klubnál. Azóta a bajor együttessel edzett. Alfredo Pedulla, a Sportitalia újságírója úgy tudja, már csak a szerződés aláírása van hátra ahhoz, hogy Ribéry a … Folytatás
Szalai Ádám pozitív koronavírustesztet produkált az Albánia elleni, vasárnapi vb-selejtezőt megelőzően, így a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) arról számolt be, hogy kihagyja az albánok és az andorraiak elleni mérkőzéseket. A magyar válogatott támadó legfrissebb tesztje azonban negatív lett – adta hírül szintén az MLSZ. Egyelőre nem tudni, hogy így az andorraiak elleni hazai meccsen ott lehet-e … Folytatás
Első alkalommal adták át a német-brit barátság elősegítéséért járó díjat, amit Jürgen Klopp, a Liverpool német vezetőedzője kapott. A németországi Brit Kereskedelmi Kamara által odaítélt elismerést Andreas Frege, közismert becenevén Campino, a Die Toten Hosen német punk-rock zenekar énekese adta át a Dortmund stadionjában tartott ünnepségen, amelyen háromszáz meghívott vendég vett részt. Az 1. FSV … Folytatás
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Empoli hivatalos oldalán bejelentette, hogy U19-es csapatában folytatja pályafutását a Ferencváros kötelékéhez tartozó Dragóner Áron. Az Empoli több fiatal játékos érkezését jelentette be, akiket a nyári átigazolási időszak utolsó szakaszában szerződtetett, és a bejelentés szerint a klub utánpótlásszektorához csatlakoznak. A tehetségek között fellelhető a korábbi magyar válogatott védő, Dragóner Attila fia. A … Folytatás
Egy év után ismét csapatot vált Koman Vladimir, az indiai Szuperligában szereplő Chennaiyin FC-nél folytatja. A 32 éves középpályás 2012-ben Olaszországból az akkor még francia másodosztályú Monacóba igazolt, majd fél év elteltével keleti kalandba kezdett: az orosz Krasznodar, majd az Ural játékosa lett. A 2015–2016-os idényben fél évig nem játszott, utána rövid diósgyőri kitérőt követően a török … Folytatás
Hivatalos Instagram-oldalán számolt be Cristiano Ronaldo arról, hogy átvette a Guinness-rekord tanúsítványt arról, hogy ő szerezte a legtöbb gólt az A-válogatottban. A világklasszis csatár megdöntötte az iráni Ali Daei 109 gólos rekordját, miután Írország ellen kétszer is eredményes volt, amivel megszerezte a 110., majd a 111. találatát a válogatottban. „Köszönöm a Guinness-rekordok szervezetének! Mindig jó érzés, ha világrekorderként … Folytatás
A Besiktas kölcsönvette az FC Barcelona középpályását, Miralem Pjanicot. A klub közleményéből kiderül, hogy a játékosért a Besiktas 2.75 millió eurót fizet az FC Barcelonának a kölcsönszerződés értelmében. A 31 éves bosnyák középpályás 2020 szeptemberében igazolt a Barcához – a transfermarkt.de adatai szerint 60 millió euró ellenében –, azóta azonban csak 30 mérkőzésen léphetett pályára, … Folytatás
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) tájékoztatása szerint a holland Danny Makkelie vezeti a vasárnapi Albánia–Magyarország világbajnoki selejtezőmérkőzést. A 38 éves játékvezető korábban csupán egyszer bíráskodott magyar válogatott mérkőzésen, 2017-ben ő vezette a Portugália ellen 1–0-ra elveszített hazai vb-selejtezőt. Mint ismert, a mieink 4–0-ra kikaptak csütörtökön Angliától, míg az albánok Varsóban maradtak alul a lengyelekkel szemben 4–1-re. … Folytatás




































