A Liverpool hat évre szóló szerződést kötött a klub brazil kapusával, Alisson Beckerrel. A játékos 2018 nyarán igazolt a Liverpoolhoz 62.5 millió euróért az AS Romától, a Poolban azóta 130 meccsen lépett pályára, s 59 alkalommal nem tudták bevenni a kapuját. A három év alatt a csapattal megnyerte a Premier League-t, a Bajnokok Ligáját és … Folytatás
Mint ismert, a Ferencváros 2-0-ra legyőzte a Groupama Arénában a cseh Slavia Prahát a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében. A visszavágót kedden, 19 órától rendezik meg. A cseh csapat a vereség hatására úgy döntött, az FTC-hez hasonlóan elhalasztja a hétvégi bajnoki mérkőzését. A Slavia eredetileg szombaton hazai pályán fogadta volna az Olomoucot, a jegyértékesítés is elkezdődött … Folytatás
Súlyos sérülést szenvedett Wesley Fofana, a Leicester City francia labdarúgója a Villarreal elleni felkészülési mérkőzésen. A 20 éves középhátvédnek eltört a szárkapocscsontja, ezért előfordulhat, hogy az előttünk álló idényt teljes egészében ki kell hagynia. A francia futballista Fer Nino kíméletlen belépője nyomán sérült meg. A kép forrása: Getty Images
A Vasas 23 éves középső védője, Tóth Bence kölcsönben az NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV-nál folytatja pályafutását Tóth Bence 2019 januárjában igazolt a Vasashoz a Mol Fehérvártól, azóta 51 NB II-es találkozón szerepelt az együttesben. A magyar válogatottban 2017-ben, az Andorra elleni mérkőzésen (1–0-s vereség) pályára lépő védő a következő évadot Szolnokon tölti, miután az angyalföldi … Folytatás
A Manchester City szerződtette az Aston Villa angol válogatott középpályását, Jack Grealisht. A Transfermarkt adatai szerint a manchesteriek 117.5 millió eurót fizettek a játékosért, márpedig ez Premier League-rekordot jelent. A középpályás 2013-ban mutatkozott be saját nevelésű játékosként az Aston Villa első csapatában, és egy kölcsönben eltöltött idényt leszámítva azóta a birminghamieket erősítette. Az előző PL-idényben … Folytatás
Parádés eredményt ért el a Slavia Praha ellen a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában a Ferencváros, miután az Üllői úton 2-0-ra fölülmúlta a cseh aranyérmes Slavia Prahát. A zöld-fehérek első gólja Kolár kapus kapitális hibájából született meg, a másodikat pedig Haratin lőtte tizenegyesből. A párharc visszavágóját kedden rendezik Prágában. BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ 3. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS FERENCVÁROS-SLAVIA … Folytatás
Szeméremcsont-gyulladás miatt hosszabb kihagyás vár Toni Kroosra, a Real Madrid világbajnok labdarúgójára. A német középpályás a közösségi oldalán azt írta, hónapok óta hátráltatja a probléma, ezért most itt az ideje, hogy szünetet tartson, és meggyógyuljon, hogy megfelelően felkészülhessen a hosszú idényre. A Real Madrid nem hozta nyilvánosságra, hogy a 31 éves Kroosnak mennyi időt kell kihagynia, de … Folytatás
Visszatért az Internazionaléhoz a dán válogatott Christian Eriksen, akinek a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság második játéknapján, június 12-én megállt a szíve mérkőzés közben. Az olasz média jelentése szerint a dán középpályás már találkozott Giuseppe Marottával, az Inter vezérigazgatójával. A 29 éves Eriksen a Finnország elleni csoportmérkőzés első félidejének végén összeesett a pályán, szívét defibrillátorral indították újra a helyszínen, … Folytatás
A világbajnok csatárról, Paolo Rossiról nevezték el az olasz bajnokság gólkirályának járó díjat. Az olasz szövetség bejelentése szerint a trófea egy átlátszó futball-labdát ábrázol két ezüstszínű koronggal – az egyiken Rossi fotója látható –, és annyi gyémánttal, amennyi gólt az aktuális győztes szerzett a bajnoki idényben. Az első gólkirály a Juventus támadója, Cristiano Ronaldo, aki az előző … Folytatás
Trent Alexander-Arnold után Fabinho is új, hosszú távú megállapodást írt alá a Liverpoolnál – számolt be róla hivatalos honlapján az angol egyesület. A 27 éves brazil középpályás új szerződése a hírek szerint 2026 nyaráig érvényes, de ezt klubja nem erősítette meg. Fabinho három évvel ezelőtt 45 millió euróért igazolt a Monacótól a Liverpoolhoz, amelynél eddig … Folytatás
Megműtötték a múlt héten térdszalagszakadást szenvedőSigér Dávidot, a beavatkozás jól sikerült – adta hírül a labdarúgót foglalkoztató Ferencváros hivatalos honlapja. „Sikeresen lezajlott a műtét – idézi a fradi.hu Pánics Gergely csapatorvost. – Sigér Dávidnak a korábban pótolt elülső keresztszalagja elszakadt, ezt most pótolni kellett, emellett a belső oldalszalagja is megsérült, a beavatkozás során azt szintém rekonstruálni kellett. Dávid … Folytatás
Ahogyan az a korábban kiszivárgó hírek alapján várható volt, az Aston Villa szerződtette Leon Baileyt a Bayer Leverkusentől. A 23 esztendős, tízszeres jamaicai válogatott csatár 2025-ig írt alá új klubjánál. Bailey három idény alatt 39 gólt szerzett és 22 gólpasszt adott a Leverkusennél, amelynek mezében a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is szerzett rutint. Az … Folytatás
Louis van Gaal lett a holland válogatott szövetségi kapitánya, és így már harmadik alkalommal vezeti az oranjét, amellyel a 2014-es világbajnokságon bronzérmet nyert. A 70. életévét vasárnap betöltő szakemberrel a jövő november-decemberi, katari világbajnokság végéig érvényes szerződést kötöttek. „A holland futball mindig közel állt a szívemhez, a nemzeti csapat irányítása pedig amellett, hogy kulcsfontosságú az … Folytatás
A horvát élvonalbeli NK Osijek szurkolói Kleinheisler Lászlót választották meg július hónap legjobb játékosának. A magyar válogatott középpályása a szavazatok 32 százalékát söpörte be a klub honlapján meghirdetett szavazáson. A napokban 2023-ig hosszabbító játékos négy tétmérkőzésen egy gólt szerzett júliusban – ez a találat továbbjutást ért az Európa-konferencialiga-selejtezőben a lengyel Pogon ellen. A bajnokságban három … Folytatás




































