Serie A - 2019.3.22.

Ismét teljes intenzitással edzhet Sami Khedira, a Juventus német válogatott középpályása, akit február 20-án szívritmuszavara miatt megműtöttek. Az olasz bajnoki címvédő és a Serie A-ban jelenleg is listavezető egyesület közölte, hogy a kardiológiai vizsgálatok során mindent rendben találtak, így a 77-szeres válogatott futballista bekapcsolódhat a csapat tréningjeibe. A 31 éves, 2014-ben világbajnok Khedira március 6. óta … Folytatás

Hazai - 2019.3.22.

Az NB I-ben listavezető Ferencvárost erősítő Sztefan Szpirovszki már a társaival edz, s hamarosan visszatérhet a pályára. A 28 esztendős észak-macedón válogatott középpályása 2017 nyarán érkezett a budapesti zöld-fehérekhez. Az ősszel alapembernek számított, 18 tétmérkőzésen három gólt szerzett. Novemberben aztán megsérült a nemzeti csapatában, így a Ferencváros november végi és decemberi meccsein nem léphetett pályára. … Folytatás

Serie A - 2019.3.21.

Menesztette Davide Nicola vezetőedzőt az olasz-élvonalban a kiesés elkerüléséért küzdő Udinese, és a helyére ismét Igor Tudort nevezte ki. Az egyesület internetes oldalának közleménye szerint a trénerrel együtt távoztak a szakmai stáb további tagjai is. A legutóbbi bajnoki fordulóban az Udinese Nápolyban 4–2-re kikapott, és jelenleg a 16. helyen áll a Serie A tabelláján. Előnye … Folytatás

Serie A - 2019.3.21.

Amerikai lapértesülés szerint a Juventus az idén nyáron nem az Egyesült Államokban, hanem Ázsiában játszik felkészülési mérkőzéseket a Nemzetközi Bajnokok Kupája (ICC) keretein belül Cristiano Ronaldo nemierőszak-gyanús ügye miatt. Szeptemberben a német Spiegel jelezte, az amerikai Kathryn Mayorga nemi erőszak vádjával beperelte a portugál csillagot, s azt állítja, 2009-ben egy Las Vegas-i hotelszobában megerőszakolta , … Folytatás

Bundesliga - 2019.3.20.

Uli Hoeness, a Bayern München elnöke nagy költekezést ígér a nyári átigazolási időszakban. Mint ismert, a bajor sztárcsapat már a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében búcsúzott a sorozattól, miután a Liverpool 3–1-es összesítéssel búcsúztatta, de kiesett a Borussia Dortmund is, így hosszú évek után először történt meg, hogy nincs német klub a BL negyeddöntőjében. A Bayern München … Folytatás

Külföldi - 2019.3.20.

A Red Bull Salzburg bejelentette, hogy Szoboszlai Dominik 2022. május 31-ig meghosszabbította szerződését. A 18 éves középpályás játékos 2017 óta tartozik az osztrák klub kötelékéhez, eleinte az U18-as csapatnál számoltak vele, majd a másodosztályban szereplő FC Lieferingnél szerepelt – 42 mérkőzésen 16 gól és 11 gólpassz a mérlege. Tavaly nyár óta az első csapat keretének … Folytatás

Liga BBVA - 2019.3.19.

A L’Équipe francia sportnapilap értesülése szerint Raphaël Varane tájékoztatta a Real Madrid vezérkarát, hogy bizonytalan a jövőjét illetően, és hogy talán távozna a klubtól. A 25 éves hátvéd 2011 nyarán a Lens együttesétől érkezett a királyi gárdához, amellyel azóta gyakorlatilag mindent megnyert: négyszeres Bajnokok Ligája-győztes lett, kétszeres bajnok, Király-kupa-győztes, kétszeres spanyol Szuperkupa-győztes, háromszoros európai Szuperkupa-győztes … Folytatás

Hazai - 2019.3.19.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága három mérkőzésre szóló eltiltással büntette a Ferencváros elleni hétvégi bajnokin kiállított Király Gábort, a Haladás kapusát. A Fradi sokáig nem tudta bevenni a Haladás kapuját, mígnem a 69. percben Lovrencsics Gergő távoli bombája nyomán a labda irányt változtatott Murtaz Dausvilin, és védhetetlenül vágódott Király Gábor kapujába. Az addig több bravúrt … Folytatás

Hazai - 2019.3.19.

NB I, 25. forduló Március 16., Szombat 17:00 Puskás Akadémia FC-MTK 3-2 (2-2) Pancho Arena  Puskás Akadémia FC (4-2-3-1): Hegedüs L. – Szolnoki, Poór, Hadzsiev, Nagy Zs. – Varga J. (Urblík, 86.), Mioc – Kiss T., Knezevic (Heris, 83.), Sós (Tamás N., 79.) Kispad: (Radó – (Trajkovski, Vega,, Danilovics, Szakály P.)  Vezetőedző: Radoki János  MTK (4-4-2): Kicsak – … Folytatás

Hazai - 2019.3.19.

NB I, 25. forduló Március 16., Szombat 17:00   Ferencváros-Szombathelyi Haladás 2-0 (0-0)  Groupama Arena  Ferencváros (4-2-3-1): Dibusz – Lovrencsics G., Botka, Blazic, Heister (Leandro, 53.) – Kharatin, Sigér D. – Varga R., Lanzafame (Signevich, 83.), Gorriarán – Barbosa (Tokmac, 69.) Kispad: (Bőle, Böde, Takács Zs., Holczer)  Vezetőedző: Szerhij Rebrov  Szombathelyi Haladás (4-1-4-1): Király G. – Schimmer, Saláta … Folytatás

Hazai - 2019.3.19.

NB I, 25. forduló Március 16., Szombat 17:00 Budapest Honvéd-Paksi FC 3-0 (2-0) Bozsik József Stadion  Budapest Honvéd (3-5-2): Gróf – Batik, Kamber, Lovric – Mezgrani, Nagy G. (Szendrei, 71.), Heffler, Ben-Hatira (Májer, 88.), Uzoma – Ngog (Tischler , 83.), Holender Kispad: (Horváth A.,  Bamba, Kukoc, Kálnoki-Kis)  Vezetőedző: Supka Attila  Paksi FC (4-3-3): Nagy G. – Zachán, Lenzsér, … Folytatás

Hazai - 2019.3.19.

NB I, 25. forduló Március 16., Szombat 17:00 MOL Vidi Fc-Mezőkövesd 1-0 (1-0) Sóstói Út  MOL Vidi Fc (4-4-2): Kovácsik – Nego, Juhász R., Souza, Stopira – Kovács I., A. Hadzic, Elek, Milanov (Huszti, 77.) – M. Scsepovics, Futacs (Nikolov, 83.)  Kispad: (Pátkai, Tujvel, , Berecz, Hangya,  Hodzic)  Vezetőedző: Marko Nikolics  Mezőkövesd (4-3-3): Szappanos – Farkas D., Pillár, … Folytatás

Hazai - 2019.3.19.

NB I, 25. forduló Március 16., Szombat 17:00 Újpest FC-Kisvárda FC 1-0 (1-0) Szusza Ferenc-Stadion  Újpest FC (4-2-3-1): Pajovics – Pauljevics, Bojovics, Litauszki, Burekovic – Szankovics, Onovo – Nwobodo, Rácz B. (Beridze, 72.), Nagy D. (Zsótér, 56.) – Traoré (Solomon, 79.)  Kispad: (Simon K., Banai, Kovács L., Balázs B.,)  Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics  Kisvárda FC (4-2-3-1): Felipe – Lukjancsuk, … Folytatás

Bundesliga - 2019.3.19.

Bundesliga, 26. forduló Március 17., Vasárnap 18:00 FC Bayern München-1. FSV Mainz 05 6-0 (3-0)  Allianz Arena  Játékvezető: Willenborg Frank FC Bayern München (4-5-1): Neuer 7.1 – Kimmich 7.7, Süle 8, Boateng 7.6, Alaba 7.3 (Davies, 59.) – Müller 7.6, Thiago 7.8, Rodríguez 9.9 (Rafinha, 73.), Goretzka 7.7, Coman 7.3 (Ribéry, 66.) – Lewandowski 7.2 Kispas: (Ulreich, … Folytatás