A labdarúgó Olasz Kupa (Coppa Italia) utolsó negyeddöntőjében a Lazio 1–1-es rendes játékidő után tizenegyesekkel búcsúztatta a hazai pályán szereplő, a sorozatban címvédő Bolognát. Az első fél óra végén előnybe kerültek a hazaiak, Nikola Moro szögletéből Santiago Castro fejelt közelről a kapuba. A szünet után gyorsan egalizált a római csapat, Fisayo Dele-Bashiru centerezéséből Tijjani Noslin az üres kapuba lőtt … Folytatás
Az eredetileg tervezettnél korábban csatlakozott az NB II-es Vasas FC-hez az ugyancsak másodosztályú Kecskeméti TE labdarúgója, Banó-Szabó Bence, aki két és fél éves szerződést kötött a fővárosi csapattal. Igaznak bizonyult lapunk értesülése, Banó-Szabó Bence a Vasas FC játékosa lett, miután a másodosztályú labdarúgó-bajnokság 2. helyén álló angyalföldiek kivásárolták kecskeméti szerződéséből. A hírt kedd délután hivatalos honlapján közölte a piros-kék … Folytatás
A labdarúgó NB I-ben második helyen álló ETO FC kedden bejelentette, hogy szerződtette Szép Mártont a Bayer Leverkusen utánpótlásából. Szép Márton 2029-ig írt alá az ETO-nál – közölte honlapján a győri klub, ezzel beigazolódott a Nemzeti Sport korábbi értesülése, lapunk ugyanis már pénteken megírta, hogy a 18 éves futballista visszatér a zöld-fehérekhez, miközben több magyar … Folytatás
Először került be az AFC Bournemouth kezdőcsapatába a magyar válogatott középpályás, Tóth Alex – a „cseresznyések” este fél 9-től az Everton otthonában léptek pályára, és végül 2–1-re nyertek Az Everton elleni idegenbeli angol bajnoki mérkőzésen először jelölték a kezdőbe Tóth Alexet, a magyar válogatott középpályását. Nem sokan várták a kezdőbe, mondván, a csapatkapitány Lewis Cookot, illetve … Folytatás
A Como jutott be a labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjébe kedd este, miután tizenegyesekkel ejtette ki a bajnoki címvédő Napolit a legjobb nyolc között. Martin Baturina tizenegyesből lőtt góljával a Como szerezte meg a vezetést a szünet előtt, de a fordulás után jött is a válasz Antonio Vergara révén. A folytatásban Antonio Conte csapata volt fölényben, … Folytatás
Nem esett gól a rendes játékidőben a Hertha BSC és Freiburg Német Kupa-negyeddöntőjében, a hosszabbításban mindkét fél betalált, a tizenegyeseknél az első osztályú csapatnak kedvezett a szerencse. Az Elversberg elleni hétvégi győztes bajnoki mérkőzés után (3–0) a Német Kupában készült bravúrra a másodosztályú bajnokság 6. helyén álló Hertha BSC. A berliniek soraiban ott volt Dárdai Márton, … Folytatás
A német labdarúgó Bundesliga 20. fordulójának szombati játéknapján egyik magyar játékos sem hagyhatta el boldogan a pályát: a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig otthon kapott ki 2–1-re a Mainztól, Schäfer András pedig háromgólos hátrányban állt be az Union Berlinbe, amely 3–1-es vereséget szenvedett a Hoffenheim vendégeként. A Mainz bátran kezdett Lipcsében, ám a vezetést … Folytatás
Játékospiaci hírek szerint Ciro Immobile a tavaszt már nem a Bolognában, hanem a francia labdarúgó-bajnokság élvonalában újonc Paris FC-ben tölti. Az átigazolási ügyekben mértékadó Fabrizio Romano úgy tudja, hogy Ciro Immobile párizsi szerződése elkészült, és már csak a kötelező orvosi vizsgálat függvénye az aláírás – legkésőbb a francia és az olasz piac hétfő esti zárásáig nyélbe is … Folytatás
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 24. fordulójában Tóth Alex ismét csereként kapott lehetőséget, és csapata, a Bournemouth 2–0-ra nyert idegenben. Az Arsenal 4–0-ra győzött a Leeds vendégeként, míg az Everton a 97. percben mentett pontot a Brighton otthonában (1–1). Nem nyújtott lehengerlő teljesítményt az Arsenal, de így is magabiztosan nyert. Az első félidőben két gólig jutottak … Folytatás
A Zalaegerszegi TE FC labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy életbe léptette a Skribek Alen kölcsönszerződésében lévő kivásárlási opciót. Skribek Alent az idény előtt vette kölcsön a Zalaegerszeg a Pakstól, és a 24 éves labdarúgó eddig remekül szerepel a zalai megyeszékhelyen, 15 bajnokin hétszer is eredményes volt A ZTE szombat délelőtt jelentette be, hogy … Folytatás
Az MTK labdarúgócsapata és a komáromi KFC is beszámolt Szűcs Patrik kölcsönszerződéséről, a fiatal labdarúgó utóbbi együttesnél tölti a tavaszt. Az MTK Budapest labdarúgócsapata a szlovák labdarúgó-bajnokságban szereplő komáromi KFC-nek adta kölcsön a tavaszi szezonra Szűcs Patrikot. A 20 éves labdarúgó augusztusban, a Paks ellen 3–2-re elveszített mérkőzésen mutatkozott be az NB I-ben, összesen négyszer … Folytatás
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Eintracht Frankfurt Albert Rierát nevezte ki a csapat új vezetőedzőjének. A 43 éves spanyol szakember Dino Toppmöllert váltja, akit január 18-án menesztett a klub az őszi szezon gyenge eredményei miatt. Albert Riera 2028 nyaráig szóló szerződést írt alá az Eintracht Frankfurttal. A korábbi spanyol válogatott játékos kevesebb mint egy évvel ezelőtt Szlovéniában … Folytatás
Sorozatban harmadik mérkőzésén maradt nyeretlen a Wolfsburg a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga): a 20. forduló pénteki nyitányán az 1. FC Köln gazdagodott három ponttal. A Wolfsburgnak a legutóbbi két fordulóban papíron könnyű dolga lett volna, hiszen két kiesőjelölttel találkozott, ám a Heidenheim ikszre kényszerítette, a Mainz pedig legyőzte a „farkasokat”. A VfL-nek az 1. FC Köln otthonában sem volt … Folytatás




































