A Slovan Bratislavától szerződése lejárta után távozó Saláta Kornél az idény végéig a Haladáshoz szerződött. A szlovákiai egyesület vezérkara nem hosszabbított a negyvenszeres szlovák válogatott középhátvéddel, így az év első napjaiban egyéni edzésmunkát végzett, majd a napokban a szombathelyiekhez érkezett próbajátékra. „Noha a szerdai, maribori edzőmérkőzésen csak egy félidőt játszott Saláta Kornél, ennyi idő alatt … Folytatás
A Liverpoolt erősítő Trent Alexander-Arnold térde megsérült a Brighton elleni hétvégi bajnokin, ennek ellenére végigfutballozta a 90 percet. A mérkőzés utáni vizsgálatok alapján azonban nagyobb a gond, mint elsőre hitték: három-négy hetet is kihagyhat a hátvéd. Alexander-Arnold térdével már az ősszel is voltak problémák, akkor azonban két hét pihenő után visszatérhetett. A húszéves, angol válogatott … Folytatás
Zakaria Beglarisvili a Budapest Honvédnél folytatja pályafutását – közölte hivatalos internetes oldalán a kispesti egyesület. A 28 éves grúz támadó középpályás az idény végéig kölcsönbe érkezik az észt élvonalbeli Flora Tallinntól, amelynek színeiben 2018-ban 36 bajnokin 30 gólt és 24 gólpasszt jegyzett, így jelenleg harmadik helyen áll az európai Aranycipő-versenyben. Beglarisvili korábban megfordult az Ajax … Folytatás
Premier League, 22. forduló Január 14., Hétfő Manchester City – Wolverhampton 3-0 (0-0) Etihad Stadion 54 171 néző Játékvezető: Craig Pawson Manchester City(4-3-3): Ederson 6.5 – Danilo 7.5, Laporte 7, Stones 7, Walker 7.5 – D. Silva 7 (De Bruyne 6.5, 62.), Fernandinho 7.5, B. Silva 7 – Sané 7.5 (Gündogan 6.5, 74.), … Folytatás
Bár a Barcelona továbbra sem tett lépést Jordi Alba szerződésének meghosszabbítása ügyében, a spanyol válogatott balhátvéd bízik benne, hogy maradhat a klubnál. A 29 esztendős futballista szerződése 2020 nyarán jár le a katalán egyesületnél. „Minden változatlan az én szempontomból. Másfél év van hátra a szerződésemből, de nem tudom, a vezetőségnek mik a tervei. Maradni akarok, … Folytatás
A német Bundesligában listavezető Borussia Dortmund szerződtette Leonardo Balerdit a Boca Juniorstól. Az egyik legnagyobb dél-amerikai tehetségként számon tartott játékosért fél Európa sorban állt, többek között a Barcelona is szerette volna soraiban tudni. A 19 éves argentin belső védő választása a Dortmundra esett, amely a Kicker szerint 15 millió eurót fizetett a játékjogáért a Boca Juniorsnak. … Folytatás
Premier League, 22. forduló Január 13., Vasárnap Tottenham- Manchester United 0-1 (0-1) Wembley Stadion 80 062 néző Játékvezető: Mike Dean Tottenham(4-1-2-1-2): Lloris 8 – Rose 6.5, Alderweireld 6.5, Vertonghen 6.5, Trippier 7.5 – Eriksen 7, Winks 6.5 (Llorente 0, 81.), Sissoko 6.5 (Lamela 6, 43.) – Alli 6.5 – Kane 7, Heung-Min 6.5 … Folytatás
Premier League, 22. forduló Január 13., Vasárnap Everton-Bournemouth 2-0 (0-0) Goodison Park 38 113 néző Játékvezető: Anthony Taylor Everton(4-2-3-1): Pickford 8 – Digne 8, Zouma 7, Keane 8, Coleman 7 – Gomes 7, Gueye 7.5 – Bernard 7 (Walcott 0, 78.), Sigurdsson 6.5 (Mina 0, 92.), Lookman 8 – Richarlison 6.5 (Calvert-Lewin 0, … Folytatás
Korhut Mihály a görög Arisz Szalonikinél folytatja pályafutását. Előző együttese, az izraeli Hapoel Beer-Seva a hivatalos Facebook-oldalán tett bejegyzést, amely szerint aláírt az Ariszhoz. Görög sajtóhírek szerint a játékos másfél évre szóló szerződést kötött, a hivatalos bejelentésre vasárnap kerülhet sor. A 30 éves balhátvéd tagja volt a Hapoel Beer-Seva legutóbbi két bajnokcsapatának, a klubnál eltöltött … Folytatás
Sajtóhírek szerint a Juventus Cristiano Ronaldo után a 2018-as aranylabdás Luka Modricot is szerződtetné a Real Madridtól. A torinói klub a nyáron százmillió euróért szerződtette a 33 éves, ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót a Real Madridtól, így egykori csapattársával játszhatna ismét együtt Modric, ami még vonzóbbá teheti számára az olasz rekordbajnok csapatot. A világbajnoki ezüstérmes horvát középpályás … Folytatás
Premier League, 22. forduló Január 12., Szombat Chelsea- Newcastle 2-1 (1-1) London, Stamford Bridge 40 558 néző Játékvezető: Chris Kavanagh Chelsea (4-3-3): Arrizabalaga 6 – Alonso 7, Rüdiger 7, David Luiz 8, Azpilicueta 7 – Kanté 6.5, Jorginho 7.5, Kovacic 6 (Barkley 6, 63.) – Willian 8, Hazard 7 (Giroud 0, 87.), Pedro … Folytatás
Premier League, 22. forduló Január 12., Szombat Leicester City- Southampton 1-2 (0-2) King Power Stadion 31 491 néző Játékvezető: Michael Oliver Leicester(4-3-3): Schmeichel 6 – Chilwell 6, Maguire 7, Morgan 6.5, Pereira 7.5 – Ndidi 7, Mendy 5 (Barnes 6.5, 46.), Choudhury 6.5 (Ghezzal 0, 76.) – Albrighton 6 (Gray 6.5, 46.), Vardy … Folytatás
Premier League, 22. forduló Január 12., Szombat Crystal Palace – Watford 1-2 (1-0) Selhurst Park 25 010 néző Játékvezető: Paul Tierney Crystal Palace (4-3-3): Guaita 6.5 (Hennessey 6, 45.) – Aanholt 6.5, Sakho 6.5, Tomkins 6.5, Wan-Bissaka 7.5 – McArthur 6.5 (Benteke 0, 78.), Milivojevic 7.5, Kouyaté 6.5 – Zaha 7, Ayew 6.5 … Folytatás
Premier League, 22. forduló Január 12., Szombat Cardiff- Huddersfield 0-0 (0-0) Cardiff City Stadion 30 725 néző Játékvezető: Lee Mason Cardiff (4-1-4-1): Etheridge 7 – Bennett 7, Bamba 7.5, Morrison 7.5, Manga 7 – Gunnarson 7 – Hoilett 7, Arter 6.5, Camarasa 6 (Healey 0, 73.), Mendez-Laing 7.5 (Ralls 6, 64.) – Paterson … Folytatás


































