Külföldi - 2019.1.7.

Lapértesülések szerint a Rui Vitória vezetőedzőt pénteken menesztő Benfica ajánlatot tett José Mourinhónak, a három hete munkanélküli portugál tréner azonban visszautasította a megkeresést. A BBC, a CNN és a Record egybehangzó állítása szerint bár megtisztelőnek nevezte a felkérést, menedzsmentjén keresztül Mourinho gyorsan megüzente, egyelőre nem szeretne hazatérni. Ennél bővebb indoklást viszont nem adott a Manchester United … Folytatás

Liga BBVA - 2019.1.7.

A Real Madrid szerződtette a Manchester Citytől Brahim Díazt. A 19 esztendős spanyol csatár ebben az idényben négyszer lépett pályára az angol klubban, ebből három alkalommal a Ligakupában. 2014-ben a Málagától került Manchesterbe, akkor 14 éves volt. Díaz 2025-ig szóló megállapodást írt alá a blancókkal, akik a hírek szerint 15 millió eurót fizettek érte a … Folytatás

Bundesliga - 2019.1.5.

Sallai Roland továbbra sem egészséges, a német élvonalbeli Freiburg magyar válogatott támadója az idei első edzésen mindössze néhány kört tudott futni. A Bundesligában 17 fordulót követően a 11. helyen álló csapat vezetőedzője, Christian Streich elmondta: remélte, hogy a másfél hónapja sérült Sallai a téli felkészülés kezdetére felépül. A Freiburg hétfőn spanyolországi edzőtáborba utazik, ahol két … Folytatás

Külföldi - 2019.1.5.

Két magyar, Holman Dávid és Kalmár Zsolt (a képen) is szerepel a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) legmagasabbra értékelt játékosai között. A dac.parameter.sk a transfermarkt.de piaci hírportál legfrissebb adataira hivatkozva számolt be róla, hogy a 25 esztendős Holman (Slovan Bratislava) és 23 éves Kalmár (DAC) holtversenyben a harmadik – a Transfermarkt jelenleg mindkettejük értékét 750 … Folytatás

Liga BBVA - 2019.1.4.

La Liga 18. forduló Január 4. péntek Espanyol – Leganes 1-0 (1-0) RCDE Stadium 15,085 néző   Játékvezető: José Luis González González   Espanyol (4-2-3-1): López 7 – Vilá 7, Duarte 7, López 8.5, Rosales 7.5 – Darder 7, Roca 7 – García 6.5 (Pablo Piatti 6, 55.), Melendo 6.5 (Víctor Sánchez 6, 79.), Baptistao … Folytatás

Premier League - 2019.1.4.

A Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur vezérkara kihasználta a szerződésben foglaltakat, és plusz egy évvel, 2020-ig meghosszabbította belga válogatott védője, Toby Alderweireld szerződését. A 2018-as oroszországi világbajnokságon bronzérmet szerző belga együttes játékosa profi karrierjét a holland Ajaxnál kezdte, 2013-ban vette meg az Atlético Madrid, játszott kölcsönben a Southamptonnál, majd 2015 nyarán érkezett meg a Spurshöz. … Folytatás