Külföldi - 2018.12.30.

Hetek óta lehet tudni, hogy a Paris Saint-Germainben nevelkedő Adrien Rabiot és klubja közt nem rózsás a viszony. Legutóbb a PSG sportigazgatója közölte, legkésőbb jövő nyáron távozik a 23 éves középpályás, aki határozatlan ideig nem is játszik. És úgy tűnik, a helyzet most még rosszabb lett… „A játékos jelezte, nem hajlandó aláírni a felkínált szerződést, és … Folytatás

Hazai - 2018.12.30.

A Puskás Akadémia FC bejelentette, hogy Radoki János lett a csapat vezetőedzője. A móri születésű tréner kisgyermekkorában családjával települt Németországba, ahol játékosként többek között az Augsburgban, a Greuther Fürthben, az Oberhausenben és az Ulmban szerepelt, utóbbi együttessel az 1999–2000-es szezonban az első osztályban huszonöt találkozón lépett pályára. Utánpótlásedzőként irányította az Augsburg U17-es és a Greuter … Folytatás

Premier League - 2018.12.30.

Premier League, 20. forduló December 30., Vasárnap Crystal Palace – Chelsea 0-1  (0-0) Selhurst Park 25 781 néző   Játékvezető: Craig Pawson   Crystal Palace (4-5-1): Guaita 6.5 – Aanholt 6, Sakho 6.5, Tomkins 6.5, Wan-Bissaka 7 – Townsend 6.5, McArthur 6.5, Milivojevic 6.5, Kouyaté 6.5 (Meyer 0, 87.), Schlupp 6.5 (Wickham 0, 69.) – … Folytatás

Premier League - 2018.12.30.

Premier League, 20. forduló December 29., Szombat Brighton-Everton 1-0  (0-0) Amex Stadion 30 597 néző   Játékvezető: Andy Madley   Brighton(4-5-1): Button 7.5 – Bernardo 7.5, Dunk 7.5, Duffy 7, Montoya 7 – Locadia 7.5, Pröpper 7.5, Stephens 6.5, Groß 7, March 7 – Andone 6.5 (Murray 0, 74.) Vezetőedző: Chris Hughton   Everton(3-4-2-1): Pickford … Folytatás

Serie A - 2018.12.29.

Artroszkópos térdműtétet hajtottak végre Juan Cuadradón, a Juventus kolumbiai szélsőjén, akire várhatóan három hónapos kihagyás vár. A 30 éves futballista bal térdében a porcot operálták meg, és bár a torinói egyesület hivatalos közleményében nem szerepel a kényszerpihenő időtartama, az olasz sajtó szerint három hónapig lesz harcképtelen. Mindez azt jelenti, hogy Cuadrado nem lehet ott együttese Atlético Madriddal szembeni … Folytatás

Premier League - 2018.12.29.

Alex Oxlade-Chamberlain, a Liverpool és az angol válogatott középpályása a tavasszal visszatérhet a pályára súlyos térdsérülését követően. A 25 esztendős játékos áprilisban a Roma elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén sérült meg , amikor egy szerelési kísérletnél balszerencsésen ütközött Alekszandar Kolarovval. Az esetnél az angol futballista térde hátrafeszült, majd láthatóan nagy fájdalmakkal küzdött, és a hosszú percekig … Folytatás

Premier League - 2018.12.28.

Premier League, 19. forduló December 27., Csütörtök Southampton-West Ham United  1-2 (0-0) St. Mary’s Stadion 31 654 néző   Játékvezető: Craig Pawson   Southampton(3-4-2-1): McCarthy 6 – Vestergaard 7, Yoshida 6 (Austin 0, 80.), Bednárek 6.5 – Targett 7, Romeu 7.5, Lemina 7 (Elyounoussi 0, 87.), Valery 6.5 – Armstrong 7, Redmond 7.5 – Ings … Folytatás

Serie A - 2018.12.27.

Két meccsre bezárják az Internazionale stadionját, egy továbbin pedig nem foglalhatja el a helyét a kapu mögötti szurkolótábor – határozott az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) a Football Italia információja szerint, miután a milánói drukkerek a Napoli elleni mérkőzést csaknem végig huhogták és rasszista énekekkel provokálták a vendégek védőjét, Kalidou Koulibalyt. A szerda este Milánóban megrendezett bajnoki … Folytatás

Hazai - 2018.12.27.

Az olasz Lazio lesz a Szeged-Grosics Akadémia vendége jövő nyáron, a szegedi ifjúsági centrum és stadion ünnepélyes nyitómérkőzésén – írja csütörtöki számában a Délmagyarország napilap. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, a Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia alapítója a csongrádi megyei lapnak adott interjúban elmondta: a tavaly szeptemberben kezdődött munkálatok az ütemterveknek megfelelően haladnak, így a … Folytatás