Egygólos vereséget (1-2) szenvedett a Mol Vidi FC a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutásért rendezendő párharc első, budapesti mérkőzésén a görög AEK Athéntól. A meccs kulcspillanata Huszti Szabolcs teljesen felesleges, piros lapot érő szabálytalansága volt (a képen), a vendégek mindkét góljukat emberelőnyben szerezték. Miután az AEK-ból is kiállítottak egy játékost, a Vidi szépített, ennél többre azonban … Folytatás
Továbbra is kérdéses, hogy mikor léphet újra pályára a Ferencvárosban Lovrencsics Balázs (a képen balra), aki visszatérő térdproblémákkal bajlódik. A 26 éves csatár már az előző szezonban is küzdött sérüléssel, aztán a nyári felkészülést nem is tudta idejében elkezdeni térdproblémái miatt. Később bekapcsolódott a munkába, de ismét fájdalmat érzékelt, ami után injekciós kezeléseket kapott, majd … Folytatás
A La Gazzetta dello Sport olasz napilap információja szerint 2.3 millió ember követte a televízióban Cristiano Ronaldo első, Juventusban játszott tétmérkőzését, amelyen a torinóiak 3–2-re nyertek a Chievo otthonában. Ezzel a veronai találkozó a negyedik legnézettebb olasz bajnoki lett a Sky televíziós csatorna történetében. Az első három helyen két Juventus–Internazionale, valamint egy Juventus–Roma rangadó áll. … Folytatás
Miután az NB I-ben listavezető Ferencváros vezérkara kedden közös megegyezéssel szerződést bontott Thomas Doll vezetőedzővel, az egyesület szerdán már be is mutatta a német szakember utódját: a kispadot Szerhij Rebrov foglalta el. A jelenleg 44 esztendős szakvezető játékos-pályafutása során szerepelt a Sahtar Doneckben, a Dinamo Kijevben, a Tottenhamben, a Fenerbahcéban, a West Ham Unitedben és … Folytatás
Az olasz másodosztályú Palermo az idény végéig kölcsönadta Balogh Norbertet a ciprusi bajnok APOEL-nak. A 22 esztendős magyar csatár hétfőn utazott Ciprusra, ahol kedden átesett az orvosi vizsgálatokon, kölcsönvételét kora este jelentette be a Sallai Rolandot is foglalkoztató nicosiai klub. A két magyar futballista nem először szerepelhet együtt, Sallai ugyanis a 2016–2017-es évadban a Palermo … Folytatás
Közös megegyezéssel kedden távozott posztjáról Thomas Doll, a bajnokságban jelenleg listavezető Ferencváros vezetőedzője. A német tréner 2013 decemberében érkezett az FTC-hez, irányításával a csapat sorozatban három Magyar Kupa-elsőséget, egy Ligakupa- és egy Szuperkupa-győzelmet, valamint egy bajnoki bronz-, két ezüst- és egy aranyérmet szerzett. Az európai kupaporondon ugyanakkor elmaradt az áttörés: az Európa-liga selejtezőjében időrendben a … Folytatás
Premier League, 2. forduló Augusztus 20., Hétfő Crystal Palace- Liverpool 0-2 (0-1) Selhurst Park 53 235 néző Játékvezető: Michael Oliver Crystal Palace (4-4-2): Hennessey 6.5 – Aanholt 6, Sakho 6, Tomkins 7, Wan-Bissaka 4 – Schlupp 6.5 (Meyer 0, 83.), McArthur 6.5, Milivojevic 7, Townsend 7 (Ward 0, 79.) – Zaha 7, Benteke 6.5 … Folytatás
Serie A, 1. forduló Augusztus 20., Hétfő ATALANTA-FROSINONE 4-0 (1-0) Stadio Atleti Azzurri d’Italia (Bergamo) Játékvezető: Marco Piccinni Atalanta: Gollini 6,5 – Masiello 7, Tolói 8,5 , Djimsiti 7,5 – Hateboer 7, Gosens 7 (Castagne 6,5, ’75) , Gómez 9,5 , de Roon 7,5 – Freuler 7,5 – Pasalic 7 (Pessina 6, ’81) , Barrow … Folytatás
Serie A, 1. forduló Augusztus 19., Vasárnap EMPOLI-CAGLIARI 2-0 (1-0) Stadio Carlo Castellani (Empoli) Játékvezető: Daniele Chiffi Empoli (4-3-1-2): Terracciano 7 – Silvestre 7,5 , Antonelli 6,5 (Pasqual 6, ’73) , Lorenzo 7,5 , Rasmussen 7,5 – Acquah 8 , Zajc 8 (Veseli 6, ’87) , Capezzi 7 – Krunic 8 – Caputo 7,5 , … Folytatás
NULLA PONTTAL TÁVOZOTT AZ INTER SASSUOLÓBÓL. SASSUOLO-INTER 1-0 (1-0) OSZTÁLYZATOK Serie A, 1. forduló SASSUOLO-INTER 1-0 (1-0) Augusztus 19., Vasárnap MAPEI Stadium – Citta del Tricolore (Reggio nell’Emilia) Játékvezető: Maurizio Mariani Sassuolo (4-4-3): Consigli 7,5 – Ferrari 6,5 , Magnani 7 , Lirola 7,5 , Rogério 7 – Boateng 7 (Babacar 6, ’85) , Magnanelli … Folytatás
Serie A, 1. forduló Augusztus 19., Vasárnap PARMA-UDINESE 2-2 (1-0) Stadio Tardini Parma Játékvezető: Gianpaolo Calvarese Parma: Sepe 6,5 – Gobbi 6,5 , Alves 7,5 , Iacoponi 6,5 , Gagliolo 5 – Barilla 6, Di Gaudio 6, Stulac 6 – Grassi 6,5 (Rigoni 6, ’66) , Siligardi 7,5 (Biabiany 6,5, ’80) , Inglese 7 (Ceravolo … Folytatás
Serie A, 1. forduló Augusztus 19., Vasárnap BOLOGNA-SPAL 0-1 Renato Dall’Ara Játékvezető: Piero Giacomelli Bologna (3-5-2): Skorupski 6,5 – Danilo 7 , González 6 (Falcinelli 6, ’72) , Helander 6,5 – Dijks 6,5 , Mattiello 6 , Dzemaili 7,5 , Poli 6,5 (Orsolini 6,5, ’77) , Pulgar 6,5 (Nagy 4,5 ’56) – Palacio 7, Santander … Folytatás
La Liga 1. forduló Augusztus 19. vasárnap Real Madrid – Getafe 2-0 (1-0) Santiago Bernabéu 48,446 néző Játékvezető: Javier Estrada Fernández Real Madrid (4-3-3): Navas 7 – Marcelo 7.5, Ramos 7, Nacho 8, Carvajal 8.5 – Isco 6.5, Kroos 8, Ceballos 7 – Asensio 7.5, Benzema 7, Bale 7.5 Vezetőedző: Julen Lopetegui … Folytatás
La Liga 1. forduló Augusztus 19. vasárnap Vallecano – Sevilla 1-4 (0-3) Estadio de Vallecas 11,626 néző Játékvezető: Antonio Miguel Mateu Lahoz Vallecano (4-1-4-1): García 6 – Moreno 5.5, Dorado 6.5, Ba 7.5, Tito 6.5 – Amat 6 – Embarba 7, Pozo 6 (Luis Advíncula 6, 76.), Medrán 5.5 (Javi Guerra 6, 68.), … Folytatás


























