Külföldi - 2018.8.2.

Javier Aguirre követi az egyiptomi válogatott szövetségi kapitányi posztján a sikertelen világbajnoki szereplés miatt menesztett Héctor Cúpert. A helyi szövetség bejelentése alapján az 59 éves mexikói szakember négy évre szóló szerződést írt alá, és havi 120 ezer dollár (körülbelül 33 millió forint) lesz a fizetése. Aguirre korábban volt már Japán szövetségi kapitánya, illetve Spanyolországban az … Folytatás

Külföldi - 2018.8.1.

Személyes okokra hivatkozva távozott Pierluigi Collina az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) játékvezetői testületének vezetői posztjáról. Az UEFA szerdai közleményében nem utal arra, hogy az lenne a döntés hátterében, hogy a Bajnokok Ligája mostani szezonjára nem vezették be a videobírót, pedig Collina a nemzetközi szövetségben (FIFA) ugyanezt a pozíciót betöltve támogatta, hogy a nyári, oroszországi világbajnokságon először … Folytatás

Hazai - 2018.8.1.

A legutóbb a török másodosztályú Adanasporban futballozó Koman Vladimir az iráni élvonalbeli Szepahanba szerződött. Az előző szezonban a bajnokságban a 14., még éppen bennmaradást jelentő helyen végzett az együttes. A 29 éves magyar középpályás 36-szor szerepelt a válogatottban. Az ungvári születésű futballista a közelmúltban azt mondta, a Ferencvárossal, a Budapest Honvéddal és a Mol Vidivel … Folytatás

Serie A - 2018.7.31.

A Milannál tölti a következő idényt Gonzalo Higuaín – értesült a Sky Sport. A piros-feketék 18 millió eurót fizetnek a Juventusnak az argentin csatár egyéves kölcsönvételéért, és jövő nyáron további 36 millió euró átutalása esetén megvásárolhatják a torinói egyesülettel 2021. június 30-ig szerződésben álló harmincéves labdarúgó játékjogát. Higuaín 2013 óta futballozik Olaszországban, hároméves nápolyi kalandját … Folytatás

Hazai - 2018.7.31.

Az élvonalbeli Mezőkövesd szerződtette André Alvest, aki a 2010–2011-es évadban gólkirályi címet szerzett az NB I-ben. A 34 éves brazil csatár korábban a Honvédban, a Kaposvári Rákócziban és a Videotonban futballozott Magyarországon. Alvesnek oroszlánrésze volt a székesfehérváriak történetének első NB I-es bajnoki címében. A 2010–2011-es évadban 24 bajnoki találattal gólkirály lett a magyar első osztályban. … Folytatás

Liga BBVA - 2018.7.30.

Spanyol értesülések szerint Aleix Vidal elhagyja a Barcelonát, és három év elteltével visszatér előző klubjához, a Sevillához. A két egyesület mindenben megegyezett egymással a 28 esztendős, jobb oldali védőként és szélsőként egyaránt bevethető futballista váltásával kapcsolatban: a Sevilla 9.5 millió eurót fizet a játékosért, aki négy évre ír alá régi-új csapatához. Vidal a katalánoknál eltöltött … Folytatás

Hazai - 2018.7.30.

Az NB I-ben abszolút újonc Kisvárda vezérkara a hivatalos internetes oldalán bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Kondás Elemér vezetőedzővel. A csapat gyenge szezonrajtja miatt a vezetőség megbeszélést tartott a trénerrel, a felek pedig arra jutottak, hogy más habitusú, személyiségű és más munkamódszerrel dolgozó edzőre van szüksége a klubnak, ezért közös megegyezéssel a vezetőedző szerződésének … Folytatás

Hazai - 2018.7.29.

OTP BANK LIGA, 2. FORDULÓ Július 29., vasárnap BUDAPEST HONVÉD-KISVÁRDA 4-0 (1-0) Bozsik József Stadion, 1174 néző Vezette: Farkas Ádám HONVÉD: Gróf – Batik, Kamber, Baráth – Heffler, Vadócz, Gazdag, Nagy (Banó-Szabó, 59.), Kukoc – Danilo (Cipf, 75.), Holender (Lukács, 66.) Vezetőedző: Supka Attila KISVÁRDA: Felipe – Izing (Hej 31.), Beriosz, Parcvanija, Protic – Melnik, … Folytatás

Hazai - 2018.7.29.

OTP BANK LIGA, 2. FORDULÓ Július 29., vasárnap HALADÁS-ÚJPEST 2-2 (1-2) Szombathely, 4965 néző Vezette: Erdős József HALADÁS: Király – Schimmer, Kolcak, Benes, Bosnjak – Rácz, Jagodics – Mészáros, Gaál (Bamgboye 80.), Lyng (Halmosi, a szünetben) – Rabusic (Grumic 63.) Vezetőedző: Michal Hipp ÚJPEST: Gundel-Takács – Szűcs, Bojovics, Cseke, Burekovics – Horj, Szankovicc – Nwobodo, … Folytatás

Hazai - 2018.7.29.

OTP BANK LIGA, 2. FORDULÓ Július 29., vasárnap MTK BUDAPEST-FERENCVÁROS 1-4 (0-3) Hidegkuti Nándor Stadion, 4079 néző Vezette: Kassai Viktor MTK: Kicsak – Katona, Pintér, Szelin, Deutsch (Balogh B. 6.) – Vass Á. – Vass P., Kanta, Bognár I. (Farkas B. 63.), Kulcsár (Torghelle 70.) – Lencse Vezetőedző: Feczkó Tamás FERENCVÁROS: Dibusz – Frimpong (Varga … Folytatás

Hazai - 2018.7.29.

OTP BANK LIGA, 2. FORDULÓ Július 28., szombat DIÓSGYŐR-PUSKÁS AKADÉMIA 2-2 (1-2) Miskolc, DVTK-stadion, 4349 néző Vezette: Karakó Ferenc DVTK: Antal – Eperjesi, Brkovics, Tamás, Bárdos (Forgács, 29.) – Busai (Tajti, 74.), Mazalovic, Hasani – Makrai (Ugrai, 61.), Bacsa, Vernes Vezetőedző: Fernando Fernández PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs – Heris, Hegedűs (Osváth, 65.), Spandler, Trajkovski – Márkvárt … Folytatás

Hazai - 2018.7.29.

OTP BANK LIGA, 2. FORDULÓ Július 28., szombat DEBRECEN-MEZŐKÖVESD 1-1 (0-0) Debrecen, Nagyerdei Stadion, 3228 néző Vezette: Pintér Csaba DVSC: Nagy – Kinyik, Cikos, Szatmári – Barna, Varga, Kusnyír (Szécsi 77.), Tőzsér, Haris (Calvente 59.), Bódi – Takács (Avdijaj 59.) Vezetőedző: Herczeg András MEZŐKÖVESD: Dombó – Farkas, Pillár, Szalai, Vadnai – Meskhi (Katanec 49.), Szeles, … Folytatás

Hazai - 2018.7.29.

OTP BANK LIGA, 2. FORDULÓ Július 28., szombat MOL VIDI FC-PAKS 1-1 (1-1) Felcsút, Pancho Aréna, 1058 néző Vezette: Solymosi Péter MOL VIDI FC: Kovácsik – Nego, Juhász R., Fiola, Tamás K. – Pátkai (Sós 89.), Nikolov (Huszti 67.), Varga J., Kovács I. – Lazovics, Scsepovics Sz. (Scsepovics M. 67.) Vezetőedző: Marko Nikolics PAKS: Nagy … Folytatás