Külföldi - 2025.4.30.

korábbi válogatott játékosnak kell benntartania Németh András csapatát

A német labdarúgó-bajnokság másodosztályában (2. Bundesliga) szereplő Preussen Münster menesztette Sascha Hildmann vezetőedzőt, akit egy „triumvirátus” vált a csapat élén.

A Preussen Münster a legutóbbi öt bajnokiján nem tudott győzni, a csapat kieső helyen áll, igaz, csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a már osztályozós pozícióban lévő Ulm mögé. A Darmstadt elleni 1–1 után a vezetőség menesztette Sascha Hildmann vezetőedzőt.

Az utolsó három fordulóban végül egy „triumvirátus” próbálja a másodosztályban tartani a csapatot, amelyet Christian Pander csapatfőnök, Kieran Schulze-Marmeling edző és Sören Weinfurtner másodedző alkot.

Christian Pander játékosként kétszer is szerepelt a német válogatottban, edzőként azonban nincs tapasztalata. 2022 óta dolgozik a Münsterben, először tanácsadó, majd elnökségi tag volt, januártól pedig a klub akadémiáját vezette. Schulze-Marmeling az elmúlt négy és fél évben a Münster második csapatát irányította, emellett Sascha Hildmann mellett a másodedzői feladatokat is ellátta.

A Hamburgtól kölcsönkapott Németh András sem tudott még segíteni a Münsteren, 20 bajnokin egyszer sem volt eredményes.

Szóljon hozzá!