Hazai - 2025.5.8.

A labdarúgó NB III Délnyugati csoportjában három fordulóval az idény vége előtt ötödik helyen álló PMFC a hivatalos honlapján tudatta, hogy közös megegyezéssel távozik a csapat vezetőedzője, Aczél Zoltán. A harmadosztályba az előző idény végén kiesett PMFC a várakozások alatt szerepel a Délnyugati csoportban, hiszen három körrel az idény vége előtt már nem juthat vissza … Folytatás

Légiósok - 2025.5.8.

Gazdag Dániel meghosszabbította szerződését az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Columbus Crew-val. A klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a 29-szeres magyar válogatott futballista a 2027-es idény végéig kötelezte el magát, a megállapodás pedig opcionálisan további egy évvel meghosszabbítható. Eredeti szerződése 2025 végéig szólt, egyéves hosszabbítási opcióval. „Nagyon boldog vagyok, hogy új szerződést írtam alá. Amint … Folytatás

Bajnokok Ligája - 2025.5.8.

A labdarúgó Bajnokok Ligája második elődöntőjének visszavágóján a PSG kihagyott egy tizenegyest, de így is 2–1-re megverte az Arsenalt Párizsban, így a franciák kettős győzelemmel jutottak be a fináléba, ahová történetük során másodszor kerültek be. Május 31-én tehát a Paris Saint-Germain csap össze az Interrel a müncheni döntőben. BAJNOKOK LIGÁJA ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–ARSENAL … Folytatás

Hazai - 2025.5.8.

Újra edzésbe állt, s bár egyelőre egyénileg dolgozik, hamarosan visszatérhet a pályára a labdarúgó NB I-ben szereplő FTC-től a Kecskeméti TE-nek kölcsönadott balhátvéd, Pászka Lóránd, akit néhány nap eltéréssel kétszer kellett műteni. A 29 éves szélső védő április elején, egy vasárnapi napon lett rosszul, állapota pedig fokozatosan romlott, ezért az FTC orvosának javaslatára kedden kórházba … Folytatás

Külföldi - 2025.5.8.

A Topolyai SC 2–0-ra kikapott Újvidéken, az FK Vojvodina vendégeként a labdarúgó Szerb Kupa elődöntőjében, ezzel kiesett. SZERB KUPA ELŐDÖNTŐ FK VOJVODINA–TOPOLYAI SC 2–0 (1–0) Újvidék, Karadjordje Stadion, 1500 néző. Vezette: Ilics VOJVODINA: Roszics – Butean, Korac, Sichenje, Barros – Petrovics (U. Nikolics 61.), Medojevics – L. Nikolics, Szavicsevics, Kokanovics – Romanics. Vezetőedző: Miroslav Tanjga TSC: Szimics – Szt. Jovanovics, M. Djordjevics (Krsztics, … Folytatás

Légiósok - 2025.5.7.

A hétvégén két gólt szerző és egy harmadikat előkészítő Callum Styles (West Bromwich Albion) bekerült az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) utolsó fordulójának álomcsapatába. A magyar válogatott labdarúgó csapata 5–3-ra legyőzte a Lutont, de a feljutásra, illetve az osztályozós szereplés kiharcolására már nem volt esélye – a 9. helyen végzett. Callum Styles a 46 forduló során … Folytatás

Bajnokok Ligája - 2025.5.7.

Ousmane Dembélé felgyógyult izomsérüléséből, ott lesz a PSG labdarúgócsapatában az Arsenal elleni, szerda esti Bajnokok Ligája-elődöntő-visszavágón. „Természetesen beszéltünk, rendben felgyógyult, jól érzi magát. Nagyon fontos játékosunk, aki nemcsak a pályán, hanem azon kívül is nagy segítségünkre van. Aztán az edző majd meghozza a döntést. Ha Ousmane mégsem játszhat, helyébe lép valaki más” – mondta Asraf Hakimi, a párizsiak … Folytatás

Külföldi - 2025.5.7.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a León fellebbezését, így a mexikói csapat nem játszhat a nyári labdarúgó-klubvilágbajnokságon. A Leónt a nemzetközi szövetség (FIFA) azért zárta ki a vb-ről, mert ugyanaz a tulajdonosa, mint a szintén mexikói CF Pachucáé, amely eredményei alapján szintén kijutott az Egyesült Államokban június 14-én rajtoló 32 csapatos tornára. A megüresedett helyért … Folytatás

Külföldi - 2025.5.7.

Bekerült a korosztályos portugál labdarúgó-válogatottba az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo legidősebb fia. A portugál szövetség keddi tájékoztatása szerint a 14 éves Cristiano dos Santos egy horvátországi nemzetközi tornán mutatkozhat be az U15-ös nemzeti csapatban május 13. és 18. között.  A fiatal tehetség édesapjához hasonlóan a szaúdi al-Naszr csapatában játszik, korábban a Manchester Unitednél és a … Folytatás

Bajnokok Ligája - 2025.5.7.

A Bajnokok Ligája-elődöntő keddi visszavágóján az Internazionale elképesztő fordulatok és izgalmak után, hosszabbítást követően 4–3-ra legyőzte a Barcelonát, és 7–6-os összesítéssel bejutott a döntőbe. BAJNOKOK LIGÁJA ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ INTERNAZIONALE (olasz)–BARCELONA (spanyol) 4–3 (2–0, 3–3, 4–3) – hosszabbítás után Milánó, San Siro, 75 504 néző. Vezette: Marciniak (lengyel) INTER: Sommer – Bisseck (Darmian, 71.), Acerbi, Bastoni – Dumfries (De Vrij, 108.), Barella, … Folytatás

Liga BBVA - 2025.5.6.

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 34. fordulójának hétfő esti, záró mérkőzésén a Girona 1–0-ra legyőzte a Mallorcát. Hamar előnybe került a Girona, amikor a 10. percben Iván Martín lövése még levágódott a blokkról, viszont Christian Stuani nyolc méterről már bevágta a kapu közepébe a labdát. Ezt követően is a katalán csapat volt veszélyesebb, Portunak volt egy … Folytatás

Serie A - 2025.5.6.

Az olasz labdarúgó-élvonalban (Serie A) szereplő Genoa a Milant fogadta a 35. forduló záró mérkőzésén, és a vendégek 2–1-es győzelmet arattak. Az első félidő eseménytelenül zajlott, Mike Maignan két nagyszerű védését leszámítva. A Genoa veszélyesebb játékot mutatott, kevesebbet birtokolta a labdát, és gyors kontrákkal támadta a piros-feketék kapuját. A második játékrészben Patrick Vieira csapata vezetést … Folytatás