Hazai - 2017.2.13.

Az NB I-ben listavezető Videoton hétfőn a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Mirko Maricot, a Dinamo Zagreb 21 éves csatárát. A kétszeres horvát válogatott labdarúgóval 2020 nyaráig kötött szerződést az egyesület.Maric 1995. május 16-án született Bosznia-Hercegovinában, Mostarban, bosnyák-horvát kettős állampolgár. Pályafutását az NK Siroki Brijegben kezdte, onnan szerződtette a horvát sztárcsapat, a Dinamo Zagreb. Rövid … Folytatás

Liga BBVA - 2017.2.13.

Ismét csapatával, a Real Madriddal edz Gareth Bale. A 27 esztendős walesi válogatott szélső jobb bokája november 22-én, a Sporting elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen sérült meg, majd egy héttel később Londonban megműtötték. A szakemberek azt jósolták, hogy Bale április előtt nem tér vissza, de a Marca spanyol napilap szerint Bale már a következő bajnoki fordulókban, az … Folytatás

Hazai - 2017.2.13.

Az NB I tavaszi szezonjára készülő DVSC hivatalos honlapján jelentette be, hogy fél évre kölcsönvette a 25 esztendős Szuk Hjun Dzsunt, a Porto dél-koreai válogatott csatárát. A játékos 18 éves volt, amikor az Ajax utánpótláscsapatához került, és itt is mutatkozott be a felnőttek között. Két évvel később a szintén holland Groningenhez igazolt. Később futballozott a … Folytatás

Bajnokok Ligája - 2017.2.13.

A héten folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei, immár az egyenes kieséses szakasszal. Tizenhat csapat maradt versenyben a csoportkör vége után, Európa legjobbjai természetesen ott vannak a nyolcaddöntőben. Kedd este a Borussia Dortmund a Benficához látogat, de nem ez lesz a nap eseménye, hanem a Barcelona párizsi vendégjátéka. A katalán együttes tavaly címvédőként már a negyeddöntőben … Folytatás

Serie A - 2017.2.13.

Primera Division, 22. forduló Február 12. Vasárnap Leganes-Sporting Gijon 0-2 (0-0) Butarque Stadion 9 124 néző   Játékvezető: Javier Estrada Fernandez   Leganes(4-2-3-1): Herrerín 5.5 – Rico 6, Insúa 6.5, Mantovani 6.5, Bustinza 7 – Pires 7, Pérez 6.5 – Szymanowski 6 (Machís 6.5, 68.), Bueno 6 (Neves 0, 79.), García 6 (Zhar 0, 65.) … Folytatás

Liga BBVA - 2017.2.13.

Primera Division, 22. forduló Február 12. Vasárnap Atletico Madrid-Celta Vigo 3-2 (1-1) Vicente Calderon Stadion 30 323 néző   Játékvezető: Alejandro José Hernández Hernández   Atletico Madrid(4-4-2): Moyá 6 – Luis 6.5, Hernández 6.5, Savic 6.5, Juanfran 6 (Vrsaljko 6.5, 46.) – Carrasco 8.5, Niguez 7 (Correa 0, 73.), Gabi 7, Koke 6.5 – Griezmann … Folytatás

Serie A - 2017.2.13.

Serie A, 24. forduló Február 12., Vasárnap Cagliari-Juventus  0-2  (0-1) Sant’Elia Stadion   Játékvezető: Gianpaolo Calvarese   Cagliari(3-5-2):  Rafael 6 – Capuano 6, Alves 6, Pisacane 6 (Padoin 0, 82.) – Murru 6, Barella 5, Gennaro 6.5, Dessena 6.5 (Ionita 6.5, 62.), Isla 6 – Sau 6, Borriello 6.5 (Ibarbo 0, 75.) Vezetőedző: Massimo Rastelli … Folytatás

Premier League - 2017.2.13.

Premier League, 25. forduló Február 12., Vasárnap Swansea-Leicester 2-0   (2-0) Liberty Stadion 20 391 néző   Játékvezető: Jonathan Moss   Swansea(4-3-3): Fabianski 7 – Olsson 8, Mawson 9, Fernández 7.5, Naughton 8 – Carroll 6.5, Cork 8, Fer 7 – Sigurdsson 7, Llorente 6.5 (Ayew 0, 72.), Dyer 0 (Routledge 7, 7.) (Narsingh 0, 89.) … Folytatás

Serie A - 2017.2.13.

Serie A, 24. forduló Február 12., Vasárnap Sampdoria-Bologna 3-1  (0-1) Luigi Ferraris Stadion   Játékvezető: Michael Fabbri   Sampdoria(4-3-1-2): Viviano 6 – Regini 6 (Dodo 6, 46.), Skriniar 7, Silvestre 7, Bereszynski 7 – Praet 7, Torreira 7, Linetty 6 (Djuricic 8, 46.) – Fernandes 6.5 (Schick 7, 59.) – Quagliarella 6.5, Muriel 7 Vezetőedző: … Folytatás

Serie A - 2017.2.13.

Serie A, 24. forduló Február 12., Vasárnap Palermo-Atalanta 1-3  (1-2) Renzo Barbera Stadion   Játékvezető: Paolo Silvio Mazzoleni   Palermo(4-3-3): Posavec 6 – Pezzella 6.5, Goldaniga 6.5, Gonzalez 6, Rispoli 5.5 – Chochev 7.5 (Gazzi 0, 74.), Jajalo 5, Henrique 7.5 (Balogh 0, 84.) – Trajkovski 6 (Diamanti 6.5, 55.), Nestorovski 6, Embalo 6.5 Vezetőedző: … Folytatás

Serie A - 2017.2.13.

Serie A, 24. forduló Február 12., Vasárnap Internazionale-Empoli  2-0  (1-0) Giuseppe Meazza Stadion   Játékvezető: Domenico Celi   Inter(3-4-2-1): Handanovic 7.5 – Miranda 7, Medel 7, Murillo 7 – D’Ambrosio 7 (Ansaldi 7, 46.), Kondogbia 7.5, Gagliardini 8, Candreva 7.5 – Éder 8 (Pinamonti 0, 80.), Mário 7 – Palacio 7.5 (Gabriel 0, 74,) Vezetőedző: … Folytatás