Külföldi - 2016.8.16.

Dick Advocaat lett a török élvonalban szereplő Fenerbahce vezetőedzője. A 68 esztendős holland szakembert nemrégiben nevezték ki segédedzőnek hazája válogatottjánál, majd a török ajánlatról értesülve azonnal benyújtotta lemondását. Advocaatot szerdán mutatják be a Fenernél, másnap pedig már be is mutatkozik, csapata a svájci Grasshopperst fogadja az Európa-ligában, a tét a csoportkörbe kerülés.

Hazai - 2016.8.16.

Kihagyja a szerdai, Debrecen elleni bajnoki mérkőzést Király Gábor. A Haladás első számú kapusa a legutóbbi fordulóban, a Diósgyőr ellen 3-1-re megnyert mérkőzés szünetében cserét kért, mert egy rossz mozdulatot követően elmozdult a csípőízülete, s nem szeretné, hogy súlyosabb legyen a sérülése. A rutinos játékos helyét Rózsa Dániel foglalja el a szombathelyiek kapujában. A Debrecen … Folytatás

Külföldi - 2016.8.16.

A héten nem csupán a Bajnokok Ligájában, hanem az Európa-ligában is a csoportkörbe jutásért rendeznek párharcokat. Utóbbi kupasorozatban két magyar játékvezető is feladatot kapott. Vad II István csütörtökön a görög Panathinaikosz és a dán Bröndby összecsapását vezeti Athénban, míg Bognár Tamás – szintén csütörtökön – a horvát Lokomotiva Zagreb és a belga Genk találkozóján dirigál Zágrábban. … Folytatás

Külföldi - 2016.8.15.

A csoportkörbe jutásért indul harcba Nikolics Nemanja a Legia Warszawával a Bajnokok Ligájában, a selejtező utolsó fordulójában az ír Dundalk az ellenfél, az első mérkőzést szerdán Dublinban, a visszavágót jövő héten Varsóban rendezik. Mindamellett nem biztos, hogy válogatott csatárunk a második mérkőzésen is a Legiában játszik majd, menedzsere, Filipovics Vladan ugyanis az NSO-nak elmondta: tárgyalás … Folytatás

Hazai - 2016.8.15.

Kilenc év után hazatér a svájci Siontól Vanczák Vilmos. A 33 esztendős hátvéd elárulta, hogy a hét második felében lesz hivatalos a másodosztályban szereplő Puskás Akadémiához szerződése. Vanczák 2007 júliusában az Újpesttől igazolt a Sionhoz, amelynek színeiben csaknem 300 tétmérkőzést játszott, és amellyel háromszor megnyerte a Svájci Kupát. Védő létére 41 gólt szerzett a Sion … Folytatás

Külföldi - 2016.8.15.

Lemondta a válogatottságot a német Lukas Podolski. A jelenleg a török Galatasaraynál futballozó, 31 esztendős csatár 129 alkalommal lépett pályára a Nationalelfben, összesen 48 gólt szerzett. Kétezernégyes bemutatkozása óta világbajnoki aranyat nyert (2014), kétszer lett vb-bronzérmes (2006, 2010), egyszer pedig Európa-bajnoki ezüstérmes (2008). Mint ismert, a német válogatott az elődöntőig jutott a nyári Európa-bajnokságon Franciaországban, … Folytatás

Külföldi - 2016.8.15.

Kétgólos előnnyel várhatja a spanyol Szuperkupa-párharc hazai pályán rendezendő szerdai visszavágóját a Barcelona, miután az első mérkőzésen 2–0-ra győzött a Sevilla otthonában. A 0–0-s első félidőt követően előbb Luis Suárez, majd Munir El Haddadi talált a kapuba Arda Turan, illetve Lionel Messi passzából. A katalánoknál nem lépett pályára Neymar, hiszen a brazil csillag a riói … Folytatás

Hazai - 2016.8.15.

A forduló válogatottja: Nagy Gergely (Vasas)  – Botka Endre (Honvéd) , Vaskó Tamás (Vasas) , Juhász Roland (Videoton), Kire Ristevski (Vasas)- Pátkai Máté (Videoton) – Németh Márió (Haladás), Rácz Barnabás (Haladás) – Enis Bardhi (Újpest), Ievgen Pavlov (Vasas) – Eppel Márton (Honvéd)      

Hazai - 2016.8.14.

OTP Bank Liga, 5. forduló Augusztus 13., szombat Újpest-Gyirmót 3-1 (0-1) Illovszky Rudolf Stadion, 3000 néző Vezette: Erdős József 4 Újpest: Balajcza 4 – Nagy T. 4, Pávkovics 3, Kálnoki-Kis 4, Mohl 5 – Cseke 4.5 (Windecker 0, 74.), Szankovics 5 – Andrics 4.5 (Tóth P. 0, 80.), Bardhi 7, Diarra 4.5 – Lázok 4.5 (Balázs B. 6, a szünetben) Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics Gyirmót: Sebők … Folytatás

Hazai - 2016.8.14.

OTP Bank Liga, 5. forduló Augusztus 13., szombat Haladás-Diósgyőr 3-1 (3-0) Sopron, 1768 néző Vezette: Berke Balázs 9 Haladás: Király 0 (Rózsa 6, 46.) – Polgár 6, S. Wils 6, Hegedűs J. 6, Bosnjak 6 – Kovács L. 6, Iszlai 6.5 – Németh M. 7.5, Rácz B. 6.5 (Tóth M. 0, 84.), Halmosi 6 (Gaál B. 0, 75.) – Williams 6.5 Vezetőedző: Mészöly Géza … Folytatás

Hazai - 2016.8.14.

OTP Bank Liga, 5. forduló Augusztus 13., szombat Videoton-Mezőkövesd 2-0 (2-0) Felcsút, Pancho Aréna, 1539 néző Vezette: Szabó Zsolt 8 Videoton: Kovácsik 5 – Nego 4.5, Lang 4, Vinícius 5, Szolnoki 4 – Juhász R. 5.5, Pátkai 5.5 – Suljic 4.5 (Kovács I. 0, 76.), Lazovics 5.5 (Feczesin 0, 64.), Bódi 4 – Géresi 4 Vezetőedző: Henning Berg Mezőkövesd: Tujvel 4 – Vági 3, Hudák … Folytatás

Hazai - 2016.8.14.

OTP Bank Liga, 5. forduló Augusztus 13., szombat Bp. Honvéd-Paks 3-1 (0-1) Bozsik József Stadion, 1461 néző Vezette: Solymosi Péter 7 Honvéd: Horváth A. 0 – Botka 5.5, Lovric 5, Bobál D. 5, Hajdú Á. 5.5 (Vernes 0, 64.) – Kamber 5 (Vasziljevics 5.5, 51.), Hidi 4.5 – Koszta 5, Gazdag 5.5, Holender 4.5 (Baráth 0, 74.) – Eppel … Folytatás

Külföldi - 2016.8.12.

Szombaton a másodosztályból feljutó Hull City és az élvonalban címvédő Leicester City összecsapásával elkezdődik a Premier League 2016–2017-es idénye, vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy a négy nagy európai bajnokság legizgalmasabbika. A német, a spanyol és az olasz első osztállyal ellentétben Angliában nem csupán egy-két együttes áll a rajtvonalra aranyesélyesként, hanem legalább öt, ráadásul az új, … Folytatás

Hazai - 2016.8.11.

Noha Holman Dávid továbbra sincs százszázalékos erőállapotban, másik két kulcsember felépült sérüléséből a Debrecennél: a két középpályás, Szakály Péter és Varga József újra a csapattal edz, és vélhetően pályára is léphet a hétvégi fordulóban. Az NB I-ben jelenleg a negyedik helyen tanyázó DVSC szombaton a szerzett gól és győzelem nélkül a bajnokság utolsó helyén álló … Folytatás