Ligacsúcsot állított fel vasárnap este Marc-André ter Stegen, a Barcelona kapusa. A német futballista 62 (!) passzal próbálkozott az Athletic Bilbao otthonában 1-0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen, s ezekből a passzokból 51 volt sikeres – ezzel mind a két kategóriában spanyol rekorder lett. Erre a teljesítményre még Manuel Neuer, a Bayern München világklasszis kapusa is büszke … Folytatás
Nacer Chadli, a harmincszoros belga válogatott szélső a Tottenham Hotspurtől a West Bromwich Albionhoz igazolt, a birminghami egyesület klubrekordot jelentő 15 millió euróért szerződtette. A 27 esztendős játékos – aki jobblábas, de általában a bal szélen szerepel – négy évre írt alá a West Bromwichnál.
Sajtóhírek szerint Korhut Mihály, a DVSC válogatott labdarúgója két évre ír alá az izraeli Hapoel Beer-Sevához. Az israelhayom.co.il internetes oldal információja szerint a 27 esztendős futballista hétfőn orvosi vizsgálaton vesz részt, és két évre szóló megállapodást köt új csapatával. A portál szerint a felek szinte mindenben megegyeztek. A Hapoel bármelyik pillanatban bejelentheti Korhut érkezését, hiszen szerdáig adhatja le … Folytatás
A NB I-ben jelenleg a hatodik helyen álló Videoton a hivatalos honlapján jelentette be két középpályás, Anel Hadzic és Varga József szerződtetését. A bosnyák két, a magyar válogatott játékos három plusz egy évre írt alá a székesfehérvári egyesületnél. A 27 éves, 13-szoros bosnyák válogatott Hadzic két éve szerepelt a brazíliai világbajnokságon is, egy mérkőzésen, Irán ellen játszott. … Folytatás
Serie A, 2. forduló Augusztus 28., Vasárnap Internazionale-Palermo 1-1 (0-0) Giuseppe Meazza Stadion Játékvezető: Carmine Russo Internazionale(4-3-3): Handanovic 6.5 – Santon 6.5 (Miangue 6.5, 68.), Murillo 7, Miranda 7, D’Ambrosio 7 – Kondogbia 7, Banega 8, Medel 7 – Perisic 6.5 (Candreva 7, 68.), Icardi 7, Éder 7 Vezetőedző: Frank De Boer … Folytatás
Serie A, 2. forduló Augusztus 27., Szombat Napoli-AC Milan 4-2 (2-0) San Paolo Stadion Játékvezető: Paolo Valeri Napoli(4-3-3): Reina 6 – Ghoulam 7, Koulibaly 6.5, Albiol 6 (Chiriches 0, 89.), Hysaj 6.5 – Hamsik 6.5, Jorginho 7, Allan 6 (Zielinski 6.5, 73.) – Mertens 7.5 (Insigne 6.5, 78.), Milik 8.5, Callejón 9 Vezetőedző: Maurizio … Folytatás
Serie A, 2. forduló Augusztus 27., Szombat Lazio-Juventus 0-1 (0-0) Római Olimpiai Stadion Játékvezető: Marco Guida Lazio(3-4-3): Marchetti 7 – Radu 6, Vrij 7.5, Bastos 6.5 – Lukaku 7 (Patric 6, 63.), Biglia 6.5, Parolo 7, Basta 6 (Djordjevic 6, 72.) – Lulic 7 (Milinkovic-Savic 6, 59.), Immobile 6, Anderson 7.5 Vezetőedző: Simone … Folytatás
Serie A, 2. forduló Augusztus 28., Vasárnap Sampdoria-Atalanta 2-1 (2-1) Luigi Ferraris Stadion Játékvezető: Daniele Doveri Sampdoria(4-3-1-2):Viviano 6 – Pavlovic 6, Regini 6.5, Silvestre 6.5, Sala 6.7 – Linetty 7.5, Torreira 7.5, Barreto 7.5 (Fernandes 0, 85.) – Álvarez 7 (Praet 6.5, 61.) – Muriel 8, Quagliarella 7.5 (Budimir 6.5, 74.) Vezetőedző: Marco … Folytatás
Serie A, 2. forduló Augusztus 28., Vasárnap Sassuolo-Pescara 2-1 (1-0) MAPEI Stadion Játékvezető: Paolo Tagliavento Sassuolo(4-3-3): Consigli 7.5 – Peluso 6.5, Acerbi 8, Cannavaro 6.5, Gazzola 6.5 – Duncan 8, Magnanelii 7.5, Biondini 7.5 – Politano 7 (Ragusa 6, 65.), Defrel 7.5 (Matri 6, 74.), Berardi 9.5 (Antei 0, 84.) Vezetőedző: Eusebio Di … Folytatás
Serie A, 2. forduló Augusztus 28., Vasárnap Torino-Bologna 5-1 (2-1) Olimpico Grande Torino Stadion Játékvezető: Gianluca Rocchi Torino(4-3-3): Padelli 6 – Molinaro 8, Bovo 7, Castán 7.5, Silvestri 8 – Baselli 8, Vives 7, Benassi 7.5 (Acquah 6.5, 69.) – Ljajic 6.5 (Martínez 8.5, 26.), Belotti 10, Falque 7 (Boyé 7, 77.) Vezetőedző:Sinisa … Folytatás
Serie A, 2. forduló Augusztus 28., Vasárnap Udinese-Empoli 2-0 (1-0) Dacia Arena Játékvezető: Fabio Maresca Udinese(4-3-1-2): Karnezis 8 – Samir 7, Felipe 7.5, Danilo 7, Widmer 7 – Hallfredsson 7, Fofa 7.5, Badu 7 – Evangelista 7.5 (Kone 0, 80.) – Paul 8.5, Zapata 6.5 (Perica 7, 64.) Vezetőedző:Giuseppe Iachini Empoli (4-3-1-2): … Folytatás
Serie A, 2. forduló Augusztus 28., Vasárnap Cagliari-Roma 2-2 (0-1) Sant’Elia Stadion Játékvezető: Paolo Silvio Mazzoleni Cagliari(4-3-1-2): Storari 7 – Mumu 6.5, Alves 6.5, Salamon 7, Isla 6.5 – Ionita 6.5, Gennaro 7.5, Padoin 6.5 (Giannetti 6.5, 71.) – Barella 6.5 (Deiola 0, 80.) – Sau 8 (Munari 0, 91.), Borriello 7 Vezetőedző:Massimo … Folytatás
Serie A, 2. forduló Augusztus 28., Vasárnap Crotone-Genoa 1-3 (1-0) Adriatico Stadion Játékvezető: Nicola Rizzoli Crotone(3-4-3): Festa 6.5 – Ferrari 6.5, Claiton 6 (Sampirisi 6, 78.), Ceccherini 6.5 – Martella 7, Salzano 6.5, Rohden 7 (Capezi 0, 81.), Rosi 6.5 (Roberto 0, 84.) – Palladino 7.5, Simy 6, Tonev 6 Vezetőedző: Davide Nicola … Folytatás
Serie A, 2. forduló Augusztus 28., Vasárnap Fiorentina-Chievo 1-0 (1-0) Artemio Franchi Stadion Játékvezető: Michael Fabbri Fiorentina(3-4-2-1): Tatarusanu 6.5 (Lezzerini 7, 40.) – Alonso 8, Astori 7, Tomovic 7 – Milic 6.5, Sánchez 8 (Bernardeschi 6, 59.), Vecino 0 (Badelj 7, 8.), Tello 7 – Valero 7, Ilicic 8, Kalinic 7 Vezetőedző: Paolo … Folytatás