Romelu Lukaku kihagyja a belga labdarúgó-válogatott Egyesült Államokban szombaton és jövő szerdán sorra kerülő világbajnoki felkészülési mérkőzéseit. A 32 éves csatár – aki 124 válogatott fellépésén 89 gólt szerzett, ezzel a belga együttes legeredményesebb játékosa – úgy döntött, hogy a találkozókon való részvétel helyett inkább erőnléti edzéseket végez. Romelu Lukaku sérüléssel bajlódott ebben az idényben, és ritkán jutott … Folytatás
A Liverpool egyiptomi támadója, Mohamed Szalah kedd este hivatalos Instagram-oldalán megjelenített bejegyzésében közölte: 2026 nyarán távozik a csapattól. Néhány perccel Szalah posztjának megjelenése után már a Liverpool FC hivatalos honlapján is ott volt a hír az egyiptomi szélső távozásáról. Mint a klub honlapján írják: a felek megegyezésre jutottak, hogy az idény végén lezárják kilenc éve … Folytatás
Két játékosa is megsérült, ezért változtatásokra kényszerült a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Julian Nagelsmann a közelgő felkészülési mérkőzések előtt. A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) hétfői közleménye szerint Felix Nmecha és Aleksandar Pavlovic sem tud csatlakozni a Julian Nagelsmann által irányított kerethez – utóbbi pályára sem lépett klubcsapatában az elmúlt hétvégén, míg előbbi másodpercek híján végigjátszotta a Hamburg elleni bajnokit. A Borussia Dortmundot … Folytatás
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla hétfőn délután hivatalos honlapján jelentette be, hogy már nem Matías Almeyda a csapat vezetőedzője. Az argentin szakember 265 napig, 32 mérkőzésen irányította az andalúziai együttest: a mérlege tíz győzelem mellett hét döntetlen és 15 vereség volt. A madridi As arról számolt be, hogy Almeyda menesztését azonban elsősorban … Folytatás
Az Európa vezető sportlapjait – köztük a Nemzeti Sportot – tömörítő European Sports Media (ESM) frissítette a 2025–2026-os idény Aranycipő-versenyének állását. A vezető hármasból – Harry Kane, Kylian Mbappé, Erling Haaland – csak az angol center gyarapította pontjai számát az Union Berlin ellen lőtt góljával, így már 62 ponttal áll az élen. A legjobb tízből … Folytatás
Sebastian Kehl távozása után Nils-Ole Book lett a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund új sportigazgatója – jelentette be a klub hétfőn hivatalos honlapján. „Örömmel szerződtettük Nils-Ole Bookot új sportigazgatónknak – idézte a BVB hivatalos honlapja Carsten Cramert, a klub vezérigazgatóját. – Bár még fiatal, már sok tapasztalattal rendelkezik a szakmában. A beszélgetések során villámgyorsan rájöttünk, hogy Ole … Folytatás
Az ESPN úgy értesült, hogy a nyári labdarúgó-világbajnokság után Zinédine Zidane veszi át a francia válogatott irányítását. Az amerikai sportcsatorna beszámolója szerint a korábban a Real Madriddal edzőként három Bajnokok Ligája-győzelmet arató 53 éves tréner szóban mindenben megállapodott a szövetséggel arról, hogy ő váltja majd Didier Deschamps-ot a kispadon. A játékosként – Zidane csapattársaként – … Folytatás
Bár a Borussia Dortmund szerzett vezetést, 3–2-re elveszítette a Bayern München elleni rangadót, így 11 pontra nőtt az éllovas előnye a német labdarúgó Bundesligában. Felszívta magát a Der Klassikerre a Dortmund, miután a héten a Bajnokok Ligájában 4–1-es vereséget szenvedett az Atalanta otthonában, és 4–3-as összesítéssel búcsúzott a sorozattól. A Német Kupában már tavaly decemberben, … Folytatás
Az éllovas Internazionale hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Genoát az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 27. fordulójának szombati játéknapján. A Bodö/Glimt elleni Bajnokok Ligája-blama után (idegenben 3–1-es, hazai pályán 2–1-es vereség) az Internazionale játékosai rendkívüli motiváltan léptek pályára a bajnokságban. A meccs elejétől kezdve nagy nyomás helyeződött a Genoa védelmére, de sokáig kimaradtak a hazai … Folytatás
Lamine Yamal három góljára alapozva a Barcelona 4–1-re legyőzte a Villarrealt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 26. fordulójának szombati játéknapján, és megerősítette pozícióját a tabella élén. Az Atlético Madrid a 94. percben szerzett góllal verte meg 1–0-ra az Oviedót, idegenben nyert a Real Sociedad is, míg a Rayo és az Athletic Bilbao 1–1-re végzett … Folytatás
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) szombati játéknapján hazai pályán nyert a Rennes és a Monaco, míg a PSG a Le Havre vendégeként győzött. Vádlisérülés miatt kimaradt a Le Havre meccskeretéből a 48-szoros magyar válogatott Loic Nego (azt egyelőre nem tudni, meddig nem játszhat), így csapata nélküle próbált meg pontot szerezni a PSG ellen. A hazaiak a … Folytatás




































