Eurofoci - 2021.11.29.

Gyurcsó Ádám szerezte meg a vezetést csapatának, a ciprusi AEK Larnacának, amely 2–0-ra nyert az AEL Limassol vendégeként a helyi élvonal 11. fordulójában. A magyar légiós együttese győzelmével átvette a vezetést a tizenkét csapatos bajnokság élén. A harmincéves magyar szélsőnek ez volt idénybeli nyolcadik fellépése a ciprusi első osztályban, és immár három gólja van.   … Folytatás

Külföldi - 2021.11.29.

A hetvenedik percben még vezetett, végül mégis kikapott a Kansas City az észak-amerikai profi liga (MLS) rájátszásában a Nyugati főcsoport elődöntőjében, így kiesett. Sallói Dániel (a képen) végig pályán volt a vendég Salt Lake ellen, amely a 91. percben szerezte meg a továbbjutást érő gólt (2-1). A Keleti főcsoport elődöntőjében a házigazda Philadelphia 1-1-es rendes … Folytatás

Eurofoci - 2021.11.29.

Sergio Ramos július 8-án igazolt a Real Madridból a Paris Saint-Germain csapatába, ám sérülése miatt csak most vasárnap, a francia bajnokság 15. fordulójában, a Saint-Étienne ellen 3–1-re megnyert mérkőzésen lépett először pályára a Ligue 1-ban. A találkozót a kieső helyen álló hazaiak kezdték jobban, hiszen a 25. percben Denis Bouanga góljával megszerezték a vezetést. Ám a Saint-Étienne … Folytatás

Bundesliga - 2021.11.28.

Erling Haaland visszatért sérüléséből, a Borussia Dortmund 3–1-re legyőzte idegenben a Wolfsburgot a német Bundesliga 13. fordulójának szombati játéknapján. Nagy csalódás érte hét közben a vendégeket, hiszen biztossá vált, hogy ebben az idényben nem lesznek ott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Ugyan a meccskeretben már ott volt az október végén csípősérülést szenvedő Erling Haaland, ez az … Folytatás

Külföldi - 2021.11.28.

Nani 2007 és 2014 között meghatározó játékosa volt a Manchester Unitednél. A Cristiano Ronaldóhoz hasonlóan szintén a Sportingból szerződtetett szélső ezt követően megjárta Törökországot, a La Ligát, a Serie A-t, kétszer is visszament portugál nevelőegyesületéhez, majd 2019 tele óta az észak-amerikai profi ligában (MLS) szereplő Orlando Cityben futballozott. Miután a 35 éves BL-győztes támadó csapata … Folytatás

Premier League - 2021.11.28.

Noha még Ralf Rangnick szerződtetése sem hivatalos, a német futballszakember lehetséges utódjának kérdése legalább akkora izgalomban tartja a brit sportsajtót, mint az ő kinevezése. A goal.com beszámolója szerint egyre biztosabbnak tűnik, hogy Rangnick után 2022 nyarától Mauricio Pochettino ülhet a kispadra. S ez ellen az argentin tréner jelenlegi klubja, a Paris Saint-Germain sem ágál. A … Folytatás

Premier League - 2021.11.28.

Josep Guardiola a jövője kapcsán arról beszélt, hol tudná még elképzelni magát Angliában, ha egyszer véget ér a tevékenysége a Manchester Citynél. A válasza alapján sehol… A katalán szakember 2016 nyara óta irányítja a Cityt, jelenlegi szerződése pedig 2023 nyaráig érvényes. „Bárhogyan is alakul, Angliában mindig is a Manchester City menedzsere leszek – és ha … Folytatás

Külföldi - 2021.11.28.

A Palmeiras nagy küzdelemben, hosszabbításban 2–1-re legyőzte a 2019-es Libertadores-kupa-győztes Flamengót a sorozat 2021-es kiírásának Uruguayban, Montevideóban rendezett döntőjében, így megvédte címét. Akárcsak a mérkőzés, a kétszer 15 perces hosszabbítás is a címvédőnek indult jobban: óriási védelmi hibát követően a csereként beállt Deyverson elé került a labda, amelyet ellőve a kapus lábán megpattant, s onnan került a … Folytatás

Bundesliga - 2021.11.28.

Gulácsi Péter akár már vasárnap, a Leverkusen elleni Bundesliga-rangadón a Leipzig rendelkezésére állhat, ha szombati koronavírustesztje másnap negatív eredményt hoz. „Három-négy napja tünetmentes, sokat beszéltünk egymással, mert karanténtársak lettünk. De mivel egy hete nem edzett, ezért Josep Martínez áll majd a kapuban” – mondta szombati sajtótájékoztatóján a magyar válogatott futballistával kapcsolatban Jesse Marsch vezetőedző, aki Gulácsival … Folytatás

Külföldi - 2021.11.28.

A spanyol Alexia Putellast választotta 2021 legjobb női játékosának a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS. A spanyol válogatott és az idén Bajnokok Ligáját nyerő FC Barcelona középpályása nagy fölénnyel végzett az élen a listán, amelynek 5. helyét foglalja el a Budapesten született, német színekben szereplő 29 éves Marozsán Dzsenifer. A 135 … Folytatás

Külföldi - 2021.11.28.

A River Plate nyerte meg az argentin bajnokságot, miután 4–0-ra legyőzte a Racingot, így három fordulóval az idény vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert a tabella élén. A Buenos Aires-i együttes 2014 óta először tudta megnyerni hazája bajnokságát, összességében pedig 37. alkalommal lett bajnok, háromra növelve előnyét az ősi rivális Boca Juniors előtt. A Rivert … Folytatás

Eurofoci - 2021.11.27.

A sikertelen világbajnoki selejtezősorozatot követően távozott posztjáról a görög válogatott szövetségi kapitánya, John van’t Schip. A holland szakember öt héttel azelőtt mondott le pénteken, hogy lejárt volna a szerződése. Az 58 éves tréner 2019 augusztusában vette át a görög nemzeti együttes irányítását, amelynek vele sem sikerült újra kijutnia egy nagy tornára a 2014-es, brazíliai vb … Folytatás

Premier League - 2021.11.27.

A Premier League-ben szereplő Chelsea megerősítette, hogy az angol válogatott Ben Chilwell részleges elülső keresztszalag-szakadást szenvedett a Juventus elleni, keddi BL-meccsen, így hosszabb kihagyás vár rá. N’Golo Kanté ugyancsak megsérült. A Juventus ellen 4–0-ra megnyert Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen Chilwellt és Kantét is le kellett cserélni – utóbbit még az első félidőben. Kanté sérülése kevésbé súlyos, de … Folytatás

Bundesliga - 2021.11.27.

A Bundesligában szereplő Leipzig hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy az FC Bruges elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccs után elvégzett tesztelések során kiderült, a csapatból további hat személy – köztük a belgák elleni meccs előtt betegség miatt hazautazó Willi Orbán – fertőződött meg koronavírussal. Vagyis jól megfogyatkozott a Leipzig. Kedden kiderült, hogy Gulácsi Péter és Jesse Marsch vezetőedző … Folytatás