A Servette szlovák góllal nyert Csehországban a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörének odavágóján. Németh Hunor nem volt ott az FC Köbenhavn meccskeretében. A Crvena zvezda emberhátrányban győzött Gibraltáron. A Kajrat Almati Finnországban vendégszerepelt, és a gól nélküli első félidő után kétszer is betalált a Kuopio PS: Mohamed Touré és Jaakko Oksanen is a tizenhatoson kívülről … Folytatás
Az albán labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Dinamo City a saját hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy szerződtette Ledio Beqját a Győrtől. Beqját a Teuta Durrëstől szerezte meg télen a Győr, de az albán középpályás csak négy bajnokin és egy Magyar Kupa-mérkőzésen kapott szerepet Borbély Balázs vezetőedzőtől. A helyzetét az sem könnyítette meg, hogy Tóth Rajmund a télen … Folytatás
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében az angol Rob Jones vezeti július 30-án a Ferencváros–Noa Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját. A 38 éves Rob Jones 2019 decemberében mutatkozott be a Premier League-ben, 2023 elejétől tartozik a FIFA-játékvezetők közé. Még ugyanabban az évben vezethetett a Konferencialiga csoportkörében, majd egy évvel később az Európa-ligában is bemutatkozott. A BL-ben az … Folytatás
Idény eleji formát mutatott Örményországban a Ferencváros, amely öngóllal került hátrányba, ám Callum O’Dowda és Varga Barnabás fejese révén egygólos előnnyel fordulhat a Noa elleni jövő szerdai visszavágóra a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában. BAJNOKOK LIGÁJA SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS FC Noa (örmény)–Ferencvárosi TC 1–2 (1–1) Abovjan, Városi Stadion. Vezette: De Burgos (spanyol) Noa: Csancsarevics – … Folytatás
A Rijeka és a Ludogorec gól nélküli döntetlent játszott egymással Horvátországban a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén, így Bulgáriában dől el, hogy ki jut be a harmadik fordulóba, és játszhat esetleg a Ferencvárossal. Fiumében vendégszerepelt a Ludogorec, a párharc továbbjutója a Ferencváros vagy az örmény Noa ellenfele lesz a BL-selejtező harmadik körében. A magyar csapat … Folytatás
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót a Brentfordból. A Manchester United a hivatalos oldalán jelentette be az átigazolást. A pályafutását a francia Troyes akadémiáján kezdő Bryan Mbeumo 2019-ben került a Brentfordhoz. A londoni klub színeiben 242 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 70 gólt és 51 gólpasszt jegyzett. A … Folytatás
A Liverpool teljes körű megállapodásra jutott az Eintracht Frankfurttal Hugo Ekitiké átigazolásáról – a transzfer összértéke 92.5 millió euró a Sky Sports szerint. A Liverpool és az Eintracht Frankfurt közötti egyezség 80 millió eurós garantált alapdíjból és további 12.5 millió eurós bónuszokból áll a forrás szerint. A bónuszok kifizetése mind a játékos, mind pedig a klub teljesítményéhez kötött, így azok csak … Folytatás
Közös megegyezéssel távozik az NB III-as Dorogi FC vezetőedzője, Bücs Zsolt. A nyáron jelentős változásokon ment keresztül az NB III-as Dorogi FC. Többek között érkezett a csapathoz a 36-szoros válogatott Koman Vladimir játékos-pályaedzőnek. A csapat szerződtette az NB I-ben is futballozó Barczi Dávidot, az Újpesttel korábban Magyar Kupa-győztes Tischler Patrikot, szakmai igazgatónak pedig Zsivóczky Gyulát. A változások a héten tovább … Folytatás
Megszületett az egyezség a szlovák élvonalban szereplő DAC és az ETO FC Győr között a 23 éves Vitális Milán ügyében, aki végleg a győriekhez kerül. A tavasszal Győrben kölcsönben szerepelt, 13 NB I-es meccsen egy-egy gólt és gólpasszt elérő, a válogatott keretébe is meghívott Vitális Milán jövőjéről az ETO tárgyal a középpályás klubjával, a szlovákiai … Folytatás
Az argentin labdarúgó-bajnokságban szereplő Defensa y Justicia saját hivatalos oldalain jelentette be Nicolás Stefanelli szerződtetését. Nicolás Stefanelli az előző idény végén távozott Székesfehérvárról. A csapat kiesett az élvonalból, és a második ligában nem akar légiósokat foglalkoztatni. Bár a 30 éves támadót svéd csapatokkal is szóba hozták, ő végül hazatért Argentínába, ahol a Defensa y Justicia … Folytatás
Magyar idő szerint vasárnap hajnalban teljes fordulót rendeztek az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS), ahol pályára lépett Sallói Dániel és Gazdag Dániel, valamint Lionel Messi is. A 29. évét a meccs napján betöltő Sallói Dániel csapatkapitányként, a kezdő tizenegyben jutott szóhoz a Sporting Kansas Cityben a New York City FC ellen (a vendégek kispadján a korábbi … Folytatás
A labdarúgó NB I-ben szereplő Nyíregyháza támadója, Eppel Márton a román élvonal újoncánál, a Csíkszeredánál folytathatja pályafutását. Szintén csatlakozhat a csapathoz a Ferencváros játékosa, Pászka Lóránd. A csíkszeredai együttesben már jelenleg is több magyar játékos szerepel, és a Mandiner információ szerint rövid időn belül még két honfitársunk igazolhat az újonchoz, egyikük a 2016–2017-es idény NB I-es gólkirálya, … Folytatás
Még vasárnap délután megérkezik Barcelonába a Manchester United angol válogatott szélsője, hogy aláírja kölcsönszerződését – írja a katalán klub ügyeiben jól értesült Mundo Deportivo. A katalán sportlap szerint a klubok már megegyeztek a 27 éves szélső átigazolásáról, így Rashford kölcsönbe érkezik a gránátvörös-kékekhez, akik az idény végén 30 millió euróért meg is vásárolhatják a nevelőklubjánál létszámfelettivé váló … Folytatás
A labdarúgó NB I-ben szereplő ETO FC Győr hivatalos közösségi média oldalain adta hírül, hogy szerződtette a 19 esztendős, osztrák utánpótlás-válogatott támadót, Jovan Zivkovicot. Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek, Jovan Zivkovic az ETO FC-hez igazolt. A Bécsben született, osztrák mellett szerb állampolgárságú játékos az elmúlt öt évet a Rapid Wiennél töltötte, előbb az utánpótlás együttesekben, majd az első-, … Folytatás




































