Külföldi - 2025.6.1.

A holland élvonalban (Eredivisie) érdekelt Ajax a hivatalos honlapján közölte, hogy John Heitinga lesz az amszterdami csapat vezetőedzője. A 41 éves szakembernek nem ez az első megbízatása az Ajaxnál, korábban dolgozott a holland klub utánpótlásában, majd 2023-ban fél évig beugró edzőként irányította a fővárosiakat. Ezt követően egy idényen át volt a West Ham másodedzője, majd … Folytatás

Serie A - 2025.6.1.

A 34 esztendős, 45-szörös spanyol válogatott kapus, David de Gea 2028 nyaráig meghosszabbította a szerződését a Fiorentinával. Az Atlético Madrid és Manchester United korábbi játékosa 2024 nyarán érkezett Firenzébe, ahol azóta 42 mérkőzésen szerepelt. Most egészen 2028 nyaráig írt alá szerződést, ezt a klub egy évvel még meg is hosszabbíthatja.  De Geát korábban ötször is beszavazták … Folytatás

Bajnokok Ligája - 2025.6.1.

A labdarúgó Bajnokok Ligája szombat esti döntőjében a Paris Saint-Germain 5–0-ra kiütötte az Internazionalét a müncheni Allianz Arénában. A párizsi csapat először nyerte meg a BL-t, ráadásul történelmi eredménnyel, mivel a legrangosabb kupasorozat fináléjában korábban még sohasem született ekkora különbségű győzelem. BAJNOKOK LIGÁJA DÖNTŐ PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–INTERNAZIONALE (olasz) 5–0 (2–0) München, Allianz Aréna, 64 327 néző. Vezette: Kovács István (romániai) … Folytatás

Liga BBVA - 2025.5.31.

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid pénteken pontban délben a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Trent Alexander-Arnoldot. Az angol válogatott szárnyvédő a Liverpooltól érkezik a Real Madridhoz, az átigazolást már hetekkel ezelőtt tényként lehetett kezelni, a spanyol klub azonban csak most jelentette be hivatalosan is a játékos érkezését. Ez pedig azt … Folytatás

Légiósok - 2025.5.31.

Szappanos Péter a tervek szerint paksi kölcsönszerződése végeztével visszatér szaúdi labdarúgócsapatához. „Jelen pillanatban az a terv, mert nyártól még egyéves szerződésem van, így számomra nem kérdés. Úgy vagyok vele, hogy a válogatott meccsek után az al-Fatehnél jelentkezek edzésre” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a kapus. Hozzátette, „ez a válogatott meccsek után jobban fog körvonalazódni”. Szappanos … Folytatás

Külföldi - 2025.5.31.

A kirgiz labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Biskek Citynél kapott munkát Giovanni Costantino, aki korábban Marco Rossi segítője volt a magyar válogatottnál, valamint rövid ideig irányította az MTK-t is. A kirgiz bajnokságban gyengélkedő FC Biskek Citynél kapott munkát Giovanni Costantino, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi másodedzője. Marco Rossi egykori segítője az első olasz edző lesz a kirgiz bajnokság … Folytatás

Premier League - 2025.5.31.

Az angol labdarúgóbajnok Liverpool FC pénteken bejelentette, hogy szerződtette a német Bayer Leverkusentől Jeremie Frimpongot. Néhány órával azután, hogy a Real Madrid bejelentette Trent Alexander-Arnold érkezését, jött a hír, hogy a sikeres orvosi vizsgálatokat követően Jeremie Frimpong aláírta szerződését a Liverpool edzőközpontjában – számolt be róla az angol klub a hivatalos oldalán pénteken. A „vörösök” nem közölték, mennyire időre … Folytatás

Légiósok - 2025.5.31.

A már bajnok Galatasaray a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Süper Lig) utolsó, 36. fordulójában hazai pályán 2–0-ra legyőzte az Istanbul Basaksehirt. A Galatasaray kezezés miatt büntetőhöz jutott, amelyet a 17. percben Dries Mertens értékesített. Az eseménydús mérkőzésen az 58-szoros magyar válogatott Sallai Roland a 79. percben állt be – a 38 éves gólszerző helyett, aki vastaps kíséretében hagyta el a … Folytatás

Serie A - 2025.5.30.

Az olasz futball-élvonalbeli (Serie A) Milan a hivatalos felületein közölte, hogy menesztette vezetőedzőjét, Sérgio Conceicaót. Az 50 éves portugál tréner 2024 végén vette át a milánói csapat irányítását. A piros-feketék Conceicao vezérletével megnyerték az Olasz Szuperkupát, a bajnokságban viszont csak a nyolcadik helyen zártak, s miután a Bologna elleni kupadöntőt is elveszítették, lemaradtak az európai … Folytatás

Légiósok - 2025.5.30.

Az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Serie B) a feljutásról döntő párharc első mérkőzésén a Nagy Ádámot is foglalkoztatót Spezia 0–0-s döntetlent játszott a Cremonese vendégeként. A 88-szoros magyar válogatott Nagy Ádám végigjátszotta a mérkőzést, amelyen csapata csak meg nem adott gólig jutott, amit kezezés miatt érvénytelenítettek. A hazaiak sem találtak be, így teljesen nyitott a párharc, viszont a … Folytatás

Ligue 1 - 2025.5.30.

A Metz jutott fel harmadikként a francia labdarúgó-élvonalba (Ligue 1), miután az osztályozó visszavágóján hosszabbítás után 3–1 győzött Reimsben. Ezzel az is eldőlt, hogy a korábbi BEK-döntős klub hét év folyamatos élvonalbeli tagság után búcsúzni kényszerült a legmagasabb osztálytól. A gól nélküli első félidő után Ange Tia szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, majd 21 perccel később Matthieu … Folytatás

Hazai - 2025.5.29.

A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest szakmai stábjához csatlakozik Kanta József, aki eddig a klub NB III-as csapatát irányította. Az MTK a klub hivatalos oldalán jelentette be, hogy Kanta József csatlakozik az első csapat szakmai stábjához. Az eddig az NB III-as csapat vezetőedzőjeként dolgozó Kanta Horváth Dávid asszisztens edzőjeként tevékenykedik. „Feladata lesz a felfelé … Folytatás