Hazai - 2017.8.28.

A Ferencváros hétfőn hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a macedón válogatott középpályást, Sztefan Szpirovszkit. A megállapodás időtartama nem ismert. A 27 éves játékos Priskin Tamás, Otigba Kenneth, Lovrencsics Balázs, Bőle Lukács, Fernando Gorriarán és Rui Pedro után a Ferencváros hetedik szerzeménye a 2017–2018-as nyári átigazolási időszakban. Szpirovszki 2006 óta tagja a különböző korosztályos macedón válogatottaknak, … Folytatás

Hazai - 2017.8.28.

Válogatottunk Telkiben készül a csütörtöki, lettek elleni, valamint a vasárnapi, portugálok elleni világbajnoki selejtezőre. Bernd Storck szövetségi kapitány azzal kezdte a hétfői sajtótájékoztatót, hogy elmondta, Kleinheisler László és Botka Endre sérülés miatt hiányzik, a többiek megérkeztek. A kapitány négyszemközti beszélgetéseket folytatott a játékosokkal, hogy feldolgozzák az Andorra elleni mérkőzést (0-1), illetve közös beszélgetés is volt … Folytatás

Serie A - 2017.8.28.

Serie A, 2. forduló Augusztus 27., Vasárnap Chievo-Lazio 1-2  (1-1) Marc’Antonio Bentegodi Stadion 10 000 néző   Játékvezető: Gianluca Manganiello   Chievo(4-3-1-2): Sorrentino 6 – Gobbi 6.5, Gamberini 6, Dainelli 7 (Cesar 0, 75.), Cacciatore 7 – Hetemaj 7, Radovanovic 7, Castro 8 – Birsa 6 – Inglese 7 (Pellissier 0, 85.), Pucciarelli 7 (Garritano … Folytatás

Serie A - 2017.8.28.

Serie A, 2. forduló Augusztus 27., Vasárnap Milan-Cagliari 2-1  (1-0) Giuseppe Meazza Stadion 49 525 néző   Játékvezető: Luca Pairetto   Milan(4-3-3): Donnarumma 7 – Rodríguez 7, Bonucci 7, Musacchio 6, Conti 6.5 – Calhanoglu 6 (Biglia 6.5, 63.), Montolivo 7, Kessié 5.5 – Borini 6.5 (Antonelli 0, 93.), Cutrone 7.5 (Kalinic 0, 78.), Suso … Folytatás

Premier League - 2017.8.28.

Premier League, 3. forduló Augusztus 27., Vasárnap Tottenham-Burnley 1-1  (0-0) Wembley Stadion 67 862 néző   Játékvezető: Anthony Taylor   Tottenham(4-2-3-1): Lloris 6.5 – Davies 7, Vertonghen 7, Alderweireld 7, Trippier 6.5 –  Dembélé 6.5 (Sánchez 0, 92.), Dier 7 – Eriksen 7 (Winks 0, 88.), Alli 7.5, Heung-Min 6.5 (Sissoko 6.5, 70.) – Kane … Folytatás

Premier League - 2017.8.28.

Premier League, 3. forduló Augusztus 27., Vasárnap Chelsea-Everton 2-0 (2-0) Stamford Bridge Stadion 41 382 néző   Játékvezető: Jonathan Moss   Chelsea(3-4-2-1): Courtois 6.5 – Rüdiger 7 , Luiz 7.5, Azpilicueta 7.5 – Alonso 7.5, Kanté 7, Fábregas 8, Moses 7 (Christensen 0, 89.) – Pedro 6.5 (Bakayoko 0, 75.), Willian 7.5 – Morata 7.5 … Folytatás

Serie A - 2017.8.28.

Serie A, 2. forduló Augusztus 27., Vasárnap Torino-Sassuolo 3-0  (1-0) Olimpico Grande Torino Stadion 18 289 néző   Játékvezető: Paolo Silvio Mazzoleni   Torino(4-2-3-1): Sirigu 7 – Barreca 7, Moretti 7.5, Nkoulou 7.5, Silvestri 7.5 – Obi 9, Rincón 7.5 (Acquah 0, 81.) – Berenguer 6.5 (Edera 0, 72.), Ljajic 8, Falque 7.5 (Zappavosta 0, … Folytatás