EL - 2017.8.3.

Az idegenben elszenvedett 2-1-es vereséget követően a csütörtökön megrendezett visszavágót 1-0-ra megnyerte a francia élvonalbeli Bordeaux ellen, így 2-2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal továbbjutott a Videoton az Európa-liga-selejtező harmadik fordulójából. A felcsúti Pancho Arénában lejátszott összecsapás egyetlen gólját Stopira szerezte, a Vidi védője ragyogó mozdulattal fejelt a kapuba az első félidő végén. A meccs krónikájához … Folytatás

Hazai - 2017.8.3.

A Ferencváros hivatalos internetes oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Dibusz Dénessel. A tapasztalt kapus érvényben lévő megállapodása 2018 nyarán járt volna le, ám a zöld-fehérek azt nem közölték, hogy hány évvel toldották meg. Dibusz 2014 januárjában igazolt a Ferencvároshoz a PMFC-től, és azóta alapemberré vált. Tavaly bajnoki címet ünnepelhetett a zöld-fehérekkel, valamint háromszoros Magyar Kupa-győztes … Folytatás

Külföldi - 2017.8.3.

Helyi sajtóértesülés szerint Stieber Zoltán megegyezett a holland első osztályban, az Eredivisie-ben szereplő Twentével. Igaz, a szerződtetés megvalósulása érdekében az 1925–1926-os és a 2009–2010-es idényben bajnoki címet szerző egyesületnek még meg kell egyeznie a magyar válogatott labdarúgó jelenlegi klubjával, a német másodosztályban szereplő Kaiserslauternnel, amelynél Stieber az elmúlt időszakban alig jutott játéklehetőséghez. Ha minden akadály … Folytatás

Hazai - 2017.8.2.

Középcsatárt igazolt az NB I-ben szereplő Debreceni VSC: a hajdúsági egyesület vezérkara két évre szóló szerződést kötött a svájci-bosnyák Haris Tabakoviccsal. A 23 esztendős, 194 centiméter magas futballista a svájci élvonalbeli Grasshopperstől érkezett, amelynek színeiben az előző szezonban 19 bajnoki fellépésén egyetlen gólt sem szerzett. A Loki rosszul kezdte a 2017-2018-as bajnoki szezont, az eddig … Folytatás

Liga BBVA - 2017.8.2.

Noha a hivatalos bejelentés egyelőre nem történt meg, minden jel arra utal, hogy a Barcelonát elhagyva a Paris Saint-Germainnél folytatja pályafutását Neymar. A 25 esztendős brazil válogatott csatár egybehangzó sajtóinformációk szerint már el is köszönt barcelonai csapattársaitól, Lionel Messi pedig az interneten köszönte meg neki az elmúlt évek közös munkáját: “El sem tudom mondani, micsoda … Folytatás

Hazai - 2017.8.1.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága (FEB) 600 ezer forintos büntetést szabott ki az Újpestre, mert szurkolói botrányosan viselkedtek a hétvégi, Videoton elleni idegenbeli bajnokin (2-2). A testület a Videoton–Újpest meccsel kapcsolatban a Videotont mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírás megsértéséért írásbeli figyelmeztetésben részesíti, az Újpestet szurkolói részéről pirotechnikai eszköz beviteléért és használatáért, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért … Folytatás

Liga BBVA - 2017.8.1.

Miután az előző szezon végén lejáró szerződését nem hosszabbította meg a Manchester City vezérkara, Jesús Navas távozott az angliai egyesülettől, és a Sevillánál folytatja pályafutását. A 31 esztendős spanyol válogatott szélső az andalúziai klubban kezdte profi karrierjét 2003-ban, összesen 393 tétmérkőzésen lépett pályára az együttes színeiben, mielőtt 2013-ban, 14.9 millió fontért a Manchester Cityhez igazolt. … Folytatás

Hazai - 2017.7.31.

OTP Bank Liga, 3. forduló Videoton FC – Újpest FC 2-2 (0-1)Felcsút, Pancho Aréna. Játékvezető: Bognár 9 Videoton: Kovácsik 7 – Nego 7, Juhász 7, Fejes 6, Stopira 6 – Suljic 7, Barczi 6 (Marics 0, 57.), Hadzic 7, Henty 7 – Scsepovics 7, Lazovics 6 (Szabó B. 0, 79.). Vezetőedző: Marko Nikolics. Újpest: Pajovics 8 – Szűcs 6 … Folytatás

Hazai - 2017.7.31.

OTP Bank Liga, 3. forduló: Vasas FC ‒ Puskás Akadémia FC 2-0 (1-0)Szusza-stadion Játékvezető: Erdős 9 Vasas: Kamenár 0 – Burmeister 7, Vaskó 7, Risztevszki 7 (Vogyicska 0, 78.) – Szivacski 6 – Vida M. 7, Berecz 6 (James 6, 60.), Hangya 6 – Murka 7, Pavlov 6, Remili 7 (Kulcsár T. 7, 60.). Vezetőedző: Michael Oenning Puskás: Hegedüs L. … Folytatás

Hazai - 2017.7.31.

OTP Bank Liga, 3. forduló Ferencvárosi TC – Mezőkövesd 5-0 (3-0)Groupama Aréna, 5861 néző. Játékvezető: Solymosi. 9 Fradi: Dibusz 7 – Lovrencsics G. 8, Batik 7, Leandro 7 (Koch 0, 68.), Botka 6 – Gera 0 (Csernik 7, 16.) – Gorriarán 7, Varga 8, Rui Pedro 6, Motuari 9 – Priskin 6 (Böde 0, 64.). Vezetőedző: Thomas Doll. Mezőkövesd: Tujvel … Folytatás

Hazai - 2017.7.31.

OTP Bank Liga, 3. forduló Budapest Honvéd – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2-2 (0-1)Bozsik József Stadion, 1753 néző. Játékvezető: Szőts 8 Honvéd: Gróf  0 – Laczkó 5 (Kabangu 0, 76.), Bobál 7, Lovric 7, Latifu 7 – Gazdag 6 (Danilo 0, 62.), Pölöskei 6, Kamber 7 – Tömösvári 5 (Herjeczki 5, a szünetben), Eppel 8, Lanzafame 7. Vezetőedző: Erik … Folytatás

Hazai - 2017.7.31.

OTP Bank Liga, 3. forduló Paksi FC – Debreceni VSC 1-1 (0-1)Paks, Fehérvári úti Stadion. Játékvezető: Németh Á. 8 Paks: Molnár P. 7 – Kulcsár 5, Lenzsér 6, Gévay 6, Szabó J. 6 – Papp K. 5 – Haraszti 5 (Hahn 0, 61.), Hajdú 5, Bertus 7, Bartha 6 – Szakály D. 5 (Daru 7, 61.). Vezetőedző: Csertői … Folytatás

EL - 2017.7.27.

Európa liga, 3. selejtezőkör, első mérkőzés Július 27. Bordeaux (francia) – Videoton (magyar) 2:1 (2:1) Bordaux Játékvezető: Bartosz Frankowski (lengyel) Videoton: Kovácsik – Nego, Juhász, Fejes, Stopira – Hadzic, Varga (Szolnoki, 57.), Pátkai (Maric, 86.), Suljic – Lazovics, Scsepovics (Henty, 79.) Vezetőedző: Marko Nikolics Bourdeaux: Costil – Contento, Lewczuk, Malcom, Arambarri, Kamano, Sankhané (Plasil, 86.), Toulalan, Lerager, Sabaly, Laborde Góllövők: Younousse Sankhare (18., … Folytatás