Bundesliga - 2017.6.2.

A német élvonalbeli Hertha BSC hivatalos internetes oldalán bejelentette, hogy szerződtette Davie Selkét a Leipzigtől, így Dárdai Pál vezetőedző együttesében folytatja pályafutását. A 22 esztendős középcsatár hosszú távú megállapodást kötött, azt azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyi időre írt alá. Az átigazolási díjat a két klub közös megegyezése szerint nem hozták nyilvánosságra, a tekintélyes Kicker … Folytatás

Hazai - 2017.6.1.

A szlovák élvonalbeli bajnokságban a második helyen végző Slovan Bratislavát elhagyva a Ferencvároshoz szerződött Priskin Tamás. A harmincéves középcsatár szerződtetésével kapcsolatban mást nem közölt a zöld-fehér egyesület, így azt sem, hogy hány évre szóló megállapodást kötöttek a felek. Priskin 2003-ban a Győri ETO színeiben debütált a magyar élvonalban 16 esztendősen, majd három évvel később légiósnak … Folytatás

Serie A - 2017.5.31.

Daniele De Rossi, az olasz élvonalbeli Roma csapatkapitánya 2019 nyaráig meghosszabbította szerződését a fővárosi egyesületnél. A 33 esztendős olasz válogatott középpályás évente 5.24 millió fontot keres majd, amivel a Serie A egyik legjobban fizetett játékosa lesz. A sziklakemény, időnként a sportszerűség határát is átlépő labdarúgó eddigi profi pályafutása során kizárólag a Romában futballozott, 2001-es bemutatkozása … Folytatás

MK - 2017.5.31.

Sorozatban harmadszor, az egyesület történetében pedig huszonharmadszor nyerte meg a Magyar Kupát a Ferencváros, miután a szerdán a Groupama Arénában megrendezett fináléban az 1-1-es rendes játékidő, majd a kétszer tizenöt perces hosszabbítás után tizenegyesekkel 5-4-re legyőzte a Vasast. A vezetést Varga Roland révén a Ferencváros szerezte meg az első félidőben, Kulcsár Tamás a második játékrész … Folytatás

Liga BBVA - 2017.5.30.

Antoine Griezmann közölte távozási szándékát az Atlético Madrid vezérkarával – legalábbis ezt állítja Antonio Ruiz, a Cadena Cope rádióriportere. Az biztos, hogy az Európa-bajnoki ezüstérmes francia támadó kapcsán már hetek óta klubváltásról cikkez a nemzetközi sportsajtó, ő maga pedig utalt is rá, hogy a Manchester Unitedhez szerződhet – pláne most, hogy az angol csapat az … Folytatás

Hazai - 2017.5.30.

Az élvonalból kieső MTK kedd délután a hivatalos internetes oldalán közölte a hírt: nem érvényesíti az opciót Tamási Zsolt szerződésében, így a vezetőedző befejezi munkáját az egyesületnél. A szakember december 20-án vette át a csapat irányítását Teodoru Vaszilisztól, ám vele sem tudta elkerülni a kiesést az MTK: az 51 esztendős trénerrel a kispadon négy győzelem, … Folytatás

Serie A - 2017.5.29.

Serie A, 38. forduló Május 28., Vasárnap Sampdoria-Napoli 2-4  (0-2) Luigi Ferraris Stadion   Játékvezető: Luca Banti   Sampdoria(4-3-1-2): Puggioni 6 – Regini 5, Skriniar 6, Silvestre 6, Bereszynski 7 – Barreto 6 (Álvarez 7, 77.), Torreira 6 (Palombo 6.5, 66.), Linetty 6.5 – Fernandes 5.5 (Praet 6, 53.) – Schick 7.5, Quagliarella 7 Vezetőedző: … Folytatás

Serie A - 2017.5.29.

Serie A, 38. forduló Május 28., Vasárnap Torino-Sassuolo 5-3  (3-2) Olimpico Grande Torino Stadion   Játékvezető: Antonio Rapuano   Torino(4-3-3): Hart 7 – Barreca 6.5, Moretti 6.5, Rossettini 6.5, Silvestri 7.5 – Baselli 8 (Obi 7, 66.), Valdifiori 7, Acquah 6 (Gustafson 6.5, 46.) – Boyé 8 (Iturbe 6, 75.), Belotti 9, Falque 8 Vezetőedző: … Folytatás

Serie A - 2017.5.29.

Serie A, 38. forduló Május 28., Vasárnap Cagliari-Milan 2-1  (1-0) Sant’Elia Stadion   Játékvezető: Rosario Abisso   Cagliari(4-3-1-2): Crosta 8 – Murru 6.5 (Miangue 6.5, 34.), Tachtsidis 7, Pisacane 7.5, Padoin 6 – Faragó 7, Deiola 7 (Biancu 0, 90.), Ionita 7 – Pedro 8.5 – Farias 7.5, Borriello 7 (Song 0, 72.) Vezetőedző: Massimo … Folytatás