A bajnoki címvédő Barcelona hivatalos internetes oldalán bejelentette, hogy 2021-ig hosszabbít Luis Suárezzel. A katalánok mindenben megállapodtak az uruguayi válogatott középcsatárral, a szerződést pedig pénteken írják alá. Az új megállapodásban az is szerepel, hogy a 29 esztendős világklasszis kivásárlási ára 200 millió euró. Suárez 2014-ben 81 millió euróért érkezett a Liverpooltól, eddigi 116 barcás tétmérkőzésén … Folytatás
Meghosszabbította szerződését Stefano Sturaro a bajnoki címvédő Juventusnál. A 23 esztendős, négyszeres olasz válogatott középpályás ötéves szerződést írt alá, új megállapodása 2021-ig érvényes. Sturaro a 2016–2017-es szezonban sérülései miatt nem játszott sokat, összesen 14 találkozón lépett pályára, ám Massimiliano Allegri vezetőedző többnyire csak csereként számolt vele. A játékos piaci értéke becslések szerint 12 millió euró. … Folytatás
Az orosz élvonalbeli FK Krasznodar hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződteti a Ferencvárostól Cristian Ramírezt. A zöld-fehérek 180 ezer euróért vették meg Ramírez játékjogát, amit most 1.5 millió euróért adnak tovább a Krasznodarnak.Ramírez 2017 januárjában írja alá szerződését. Az orosz klub mindenben megegyezett a Ferencvárossal és a játékossal az átigazolásról. Az ecuadori futballista 2015 januárjában érkezett … Folytatás
A papírformának megfelelően bejutott a Japánban zajló klubvilágbajnokság fináléjába a Real Madrid, miután az elődöntőben 2-0-ra legyőzte a mexikói Américát. A Bajnokok Ligája-győztes spanyol együttesnek Karim Benzema szerzett vezetést, a végeredményt pedig az immár négyszeres aranylabdás Cristiano Ronaldo állította be. A 31 éves portugál játékos a statisztikák szerint felnőttpályafutása 500. gólját jegyezte klubmérkőzésen. A Realt … Folytatás
Premier League, 16. forduló December 14., Szerda Tottenham-Hull City 3-0 (1-0) White Hart Lane 31 347 néző Játékvezető: Jonathan Moss Tottenham(3-1-2-1-2): Lloris 8 – Vertonghen 7, Alderweireld 7, Dier 6.5 – Wanyama 8 – Rose 7, Walker 8 – Eriksen 9 – Alli 7 (Winks 6,63.), Kane 6 (Heung-Min 0, 74.), Sissoko 6.5 … Folytatás
Premier League, 16. forduló December 14., Szerda Stoke City-Southampton 0-0 (0-0) bet365 Stadion 27 002 néző Játékvezető: Mark Clattenburg Stoke(4-2-3-1): Grant 7.5 – Pieters 7.5, Indi 7, Shawcross 7.5, Johnson 7.5 – Adam 7 (Muniesa 0, 88.), Whelan 7 – Arnautovic 5, Allen 7, Shaquiri 6 (Diouf 6.5, 57.) – Walters 6.5 Vezetőedző: … Folytatás
Premier League, 16. forduló December 14., Szerda Manchester City-Watford 2-0 (1-0) Etihad Stadion 51 527 néző Játékvezető: Kevin Friend Manchester City(4-2-3-1): Bravo 7 – Clichhy 7.5, Kolarov 7.5, Otamendi 7.5, Zabaleta 8.5 – Gündogan 6.5 (Fernando 7, 44.), Y. Touré 7.5 – Silva 8, De Bruyne 8 (Sané 0, 89.), Sterling 8 – … Folytatás
Premier League, 16. forduló December 14., Szerda West Bromwich Albion-Swansea 3-1 (0-0) The Hawthorns Stadion 21 467 néző Játékvezető: Michael Oliver WBA(4-2-3-1): Foster 7 – Brunt 8, Olsson 7, McAuley 7.5, Nyom 8.5 – Yacob 7, Fletcher 7 – Phillips 7.5, Morrison 7 (Gardner 0, 77.), Chadli 7.5 (McClean 0, 71.) – Rondón … Folytatás
Premier League, 16. forduló December 14., Szerda Crystal Palace-Manchester United 1-2 (0-1) Selhurst Park 25 547 néző Játékvezető: Craig Pawson Crystal Palace(4-4-2): Hennessey 7 – Ward 6, Delaney 7, Dann 7, Kelly 7 – Chung-yong 6.5 (Fryers 0, 80.), Flamini 6 (Ledley 6.5, 46.), Cabaye 7, McArthur 7.5 (Campbell 0, 87.) – Benteke … Folytatás
Premier League, 16. forduló December 14., Szerda West Ham United-Burnley 1-0 (1-0) Londoni Olimpiai Stadion 56 990 néző Játékvezető: Robert Madley West Ham(3-4-2-1): Randolph 7.5 – Ogbonna 7, Reid 8, Kouyaté 7.5 – Cresswell 6.5, Obiang 7.5, Noble 7 (Nordtveit 0, 89.), Antonio 7 – Payet 8, Lanzini 6.5 (Ayew 6.5, 69.) – … Folytatás
Premier League, 16. forduló December 14., Szerda Sunderland-Chelsea 0-1 (0-1) Stadium of Lights 41 008 néző Játékvezető: Neil Swarbrick Sunderland(3-4-3): Pickfrod 7 – Djilobodji 7.5, O’Shea 7, Koné 7 – Aanholt 7, Kirchoff 6.5 (Larsson 6, 57.), Denayer 6.5, Jones 6.5 (Love 6.5, 59.)- Borini 6 (Khazri 0, 82.), Defoe 6, Januzak 6.5 … Folytatás
Premier League, 16. forduló December 14., Szerda Middlesbrough-Liverpool 0-3 (0-1) Riverside Stadion 32 704 néző Játékvezető: Jonathan Moss Middlesbrough(4-3-3): Valdés 6 – Fabio 6.5, Gibson 6, Chambers 6, Barragán 6.5 – Roon 7, Clayton 6.5 (Downing 6, 56.), Forshaw 6 – Fischer 6.5 (Leadbitter 6, 56.), Negredo 6 (Rhodes 0, 77.), Ramírez 7 … Folytatás
Meghosszabbította szerződését az MTK Budapestnél Poór Patrik, a kék-fehérek egyszeres válogatott védője. A védelem bármely posztján bevethető, 23 esztendős játékos 2019-ig állapodott meg az egyesülettel. Poór Patrik eddig 101 NB I-es mérkőzésen szerepelt és három gólt szerzett, ebből kettőt a jelenlegi bajnokságban. A válogatottban Dárdai Pál vetette be a 2014 novemberében megrendezett Magyarország–Oroszország (1–2) felkészülési … Folytatás
Az ukrán Ivan Bobko után a szlovák Róbert Vittek is elhagyja a Debreceni VSC-t – tájékoztatott az élvonalbeli egyesület hivatalos internetes oldala. A 34 esztendős, 81-szeres válogatott csatár mindössze fél idényt töltött a Lokinál, amelynél a tavaszi szezonra opciója volt, de a klub vezérkara úgy döntött, hogy nem él a hosszabbítás lehetőségével. Vittek nyolc bajnoki … Folytatás


































