Külföldi - 2016.12.14.

Történelmi esemény főszereplője volt Kassai Viktor a Japánban zajló klubvilágbajnokságon: tétmérkőzésen először vetették a videobírót! A 41 esztendős magyar játékvezető a japán Kasima Antlers és a kolumbiai Atlético Nacional elődöntőjében élt a történelmi lehetőséggel, s a visszajátszás megtekintése után ítélt tizenegyest a Kasimának. A mérkőzést 3-0-ra a japán együttes nyerte meg, döntőbeli ellenfele a papírforma … Folytatás

Bundesliga - 2016.12.14.

Az Augsburg vezérkara menesztette posztjáról Dirk Schuster vezetőedzőt, a szakemberrel együtt segítőinek is azonnali hatállyal távoznia kellett a csapattól. A 48 esztendős trénert a nyáron nevezte ki az egyesület, de mivel az eddigi tizennégy fordulóban csupán három győzelmet aratott az együttes, mennie kellett. A hétvégi fordulóban a Mönchengladbachot fogadó Augsburg irányítását az utánpótláscsapat vezetőedzője, a … Folytatás

Külföldi - 2016.12.14.

Török médiaértesülések szerint az élvonalbeli Trabzonspor a télen ajánlatot tesz a Legia Warszawának Nikolics Nemanjáért. A 28 esztendős magyar válogatott csatár már jelezte, hogy a télen elhagyná a lengyel bajnok és kupagyőztes együttest, s ez ideig az amerikai Chicago Fire-rel, valamint az angol Hull Cityvel hozták őt hírbe. A lengyel élvonal gólkirályára a hírek szerint … Folytatás

Serie A - 2016.12.13.

Olasz és angol lapértesülés szerint Cesc Fabregas januárban távozik a Chelsea-től, mert Antonio Conte menedzser alapvetően mellőzi őt. A világ- és Európa-bajnok spanyol középpályás következő állomáshelyének az olasz bajnokságban jelenleg a második helyen álló Romát nevezik meg a médiumok. Az üzlet részét képezné, hogy Fabregasért cserébe Radja Nainggolan, az olasz együttes belga válogatott középpályása érkezik … Folytatás

Premier League - 2016.12.13.

Az angol Premier League-ben éllovas Chelsea hivatalos internetes oldalán bejelentette , hogy César Azpilicueta 2020-ig meghosszabbította szerződését.A 27 esztendős spanyol válogatott hátvéd 2012 nyarán az Olympique Marseille-től igazolt a londoni együtteshez, amelynek színeiben 199 tétmérkőzésen lépett pályára, s ezeken négy gólt szerzett. A legutóbbi kilenc bajnoki mérkőzését egyaránt megnyerő Chelsea szerdán a sereghajtó Sunderland otthonában … Folytatás

Liga BBVA - 2016.12.13.

Óriási veszteség érte a Bajnokok Ligájában is szereplő Atlético Madridot: a Villarreal otthonában 3-0-ra elveszített bajnoki mérkőzésen súlyos vállsérülést szenvedett Jan Oblak, az Atlético első számú kapusa. A 23 esztendős szlovén válogatott labdarúgó hosszú kihagyásra számíthat, az első orvosi vizsgálatok elvégzését követően legalább négy hónapos kényszerpihenőt jósolnak neki a szakemberek. A kép forrása: goal.com

Serie A - 2016.12.13.

Olasz lapértesülések szerint az orosz Zenit elfogadja a Juventus ajánlatát Axel Witselért, így a 27 esztendős belga válogatott középpályás a télen Torinóba szerződik. A lapok szerint a szentpéterváriak hatmillió eurót kapnak a játékosért, akinek a nyáron egyébként is lejárna a szerződése. Witselt már az idén nyáron megpróbálta átigazolni az olasz bajnok, akkor az utolsó pillanatban … Folytatás

Bundesliga - 2016.12.13.

Ahogyan arra számítani lehetett, a Bayern München vezérkara jelenlegi megállapodását két évvel kiegészítve, 2021-ig meghosszabbította Robert Lewandowski szerződését.Ennek fényében kevésbé valószínű, hogy a 28 éves lengyel válogatott csatár a Real Madridba igazol, pedig az elmúlt hetekben többször is arról lehetett olvasni, hogy a királyi klub minden követ megmozgat a megszerzése érdekében. Lewandowski kétszer volt már … Folytatás

Külföldi - 2016.12.13.

A Svéd Labdarúgó-szövetség 2.7 méter magas szoborral tiszteleg a válogatottól a nyáron visszavonuló Zlatan Ibrahimovic előtt. Egyelőre nem tudni, mikorra készül el a mű, de az biztos, hogy a stockholmi Nemzeti Stadion mellett helyezik el. A most 35 esztendős világklasszis csatár – aki jelenleg a Manchester Unitedet erősíti – 116 alkalommal szerepelt a svéd válogatottban, … Folytatás

Egyéb - 2016.12.13.

Seria A 16. forduló     December 10., Szombat   Crotone-Pescara  2-1  (1-0) Gólszerzők: Palladino (24. – tizenegyesből). Ferrari (83.) ill. Campagnaro (82.) httpss://streamable.com/p54x   Sampdoria-Lazio 1-2  (0-2) Gólszerzők: Schick (89.) ill. Milinkovic-Savic (40.), Parolo (44.) httpss://streamable.com/rpau   December 11., Vasárnap   Cagliari-Napoli  0-5  (0-2) Gólszerzők: Mertens (34., 69., 72.), Hamsík (45.), Zielinski (51.) httpss://streamable.com/vgg1 … Folytatás

Liga BBVA - 2016.12.13.

December 9. péntek   Malaga – Granada 1-1  (1-0) Gólszerzők: Ignacio Camacho (24.) ill. Artem Kravets (81.) httpss://streamable.com/fn2n   December 10. szombat   Osasuna – Barcelona 0-3  (0-0) Gólszerzők: Luis Suárez (59.), Lionel Messi (72., 90+1.) httpss://streamable.com/hwm1   Real Sociedad – Valencia 3-2 (2-1) Gólszerzők: Willian José (2. 24.), Juanmi (91.) ill. Daniel Parejo (36. … Folytatás

Liga BBVA - 2016.12.13.

Villarreal – Atletico Madrid 3-0 (2-0) osztályzatok. La Liga 15. forduló December 12. hétfő Villarreal – Atletico Madrid 3-0 (2-0) Estadio El Madrigal Játékvezető: Alejandro José Hernández Hernández Villarreal (4-4-2): Asenjo 7.5 – Costa 7.5, Ruiz 8, González 7, Mario 8.5 – Soriano 8.5, Bruno 8.5, Trigueros 9, Santos 8 – Sansone 6.5, Pato 7 … Folytatás