Dárdai Pál közölte: nem vágyik más csapatba, reményei szerint marad a Hertha BSC-nél. A Kicker német szaklap két héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy a Wolfsburg szeretné elcsábítani a magyar vezetőedzőt a fővárosból, ő pedig a Bild érdeklődésére elárulta, a közelmúltban öt-hat menedzser is megkereste. „Nem tárgyaltam senkivel, száz éve vagyok a Herthánál, és itt is … Folytatás
Negyvennégy éves korában, szívroham következtében elhunyt Daniel Prodan, a románok ötvennégyszeres válogatott labdarúgója. A pályafutása során többek között a spanyol Atlético Madridban is játszó középhátvéd tagja volt a Gheorghe Hagi vezette válogatottnak, amely az 1994-es, egyesült államokbeli világbajnokságon a negyeddöntőig menetelt, s szerepelt az 1996-os angliai Európa-bajnokságon is. Prodan 2003-ban vonult vissza. A kép forrása: … Folytatás
A norvég szövetség menesztette posztjáról Per-Mathias Högmo szövetségi kapitányt. Az északi együttes négy forduló után utolsó előtti helyen áll csoportjában a világbajnoki selejtezőben, Németország, Észak-Írország, Azerbajdzsán és Csehország is megelőzi. Högmo kapitányi karrierje tavaly novemberben bicsaklott meg először, amikor a mieinkkel szemben kettős vereséggel bukta el a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság pótselejtezőjét. Hogy ki lesz az … Folytatás
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának határozata értelmében kétszázezer forint büntetést kell befizetnie Horváth Ferencnek, a Diósgyőri VTK vezetőedzőjének.Az indoklás szerint a tréner a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésen sportszakemberhez nem méltó magatartást tanúsítva a földön fekvő Cristian Ramírez lábához rúgta a labdát, majd miután az ellenfél játékosa felállt, és felé közeledett, indulatosan ellökte magától. A … Folytatás
Noha az elmúlt hetekben számos játékosával hosszabbított a spanyol bajnokságot veretlenül vezető Real Madrid, Isco kimaradt a sorból. A 24 esztendős, spanyol válogatott középpályás jelenlegi megállapodása 2018 nyarán jár le, és a jelek arra utalnak, hogy Zinédine Zidane vezetőedző nem számol vele hosszú távon. A királyiakhoz 2013-ban a Málagától csatlakozó Iscót a hírek szerint az … Folytatás
Szerb középhátvéddel erősítette meg játékoskeretét az NB I-ben jelenleg a hatodik helyen álló Mezőkövesd, miután fél plusz két évre szóló megállapodást kötött Mihajlo Milutinoviccsal. A 21 esztendős, jó felépítésű labdarúgó szabadon igazolható volt, legutóbb a portugál élvonalbeli Bragában futballozott.Pintér Attila együttese szombaton, az NB I-es bajnokság 16. fordulójában a második helyezett Videotont látja vendégül. A … Folytatás
Juhász Roland Született: 1983. július 1., Cegléd Posztja: Középhátvéd Válogatottság: 95 mérkőzés (6 gól) Mezszám: 23 Talán az utóbbi évtized legmeghatározóbb mezőnyjátékosától búcsúzunk a svédek elleni barátságos mérkőzésen. A védelem oszlopa volt 12 éven keresztül a meggypiros mezben. Juhász 2004. április 25-én mutatkozott be a magyar válogatottban Lothar Matthäus irányítása alatt. Ezen a felkészülési … Folytatás
Barátságos válogatott mérkőzés November 16., Kedd Magyarország-Svédország 0-2 (0-1) Groupama Aréna Játékvezető: Paolo Valeri (olasz) MAGYARORSZÁG: Király 6 (Megyeri 5, 29.) – Fiola 4.5 (Botka 5, 69.), Juhász 6 (Hangya 5, 45.), Pintér 4.5, Kádár 4 – Vida 4 (Berecz 4, 46.), Elek 4.5 – Lovrencsics 5 (Nagy Dominik 0, 76.), Németh 4, … Folytatás
Barátságos válogatott mérkőzés November 16., kedd Olaszország-Németország 0-0 (0-0) Giuseppe Meazza Stadion 48 600 néző Játékvezető: Artur Dias Soares (portugál) Olaszország(3-4-3): Buffon 7 (Donnarumma 6, 46.) – Romagnoli 7 (Astori 6.5, 46.), Bonucci 7, Rugani 7 – Darmian 6.5, Parolo 7, Rossi 7.5, Zappacost 6.5 – Immobile 6.5 (Zaza 0, 89.), Belotti 7 … Folytatás
Barátságos válogatott mérkőzés November 16., kedd Anglia-Spanyolország 2-2 (1-0) Wembley Stadion Játékvezető: Ovidiu Hategan (román) Anglia(4-2-3-1): Hart 6.5 – Rose 7 (Creswell 0, 79.), Stones 7, Cahill 6.5 (Jagielka 6.5, 46.), Clyne 6.5 – Dier 6, Henderson 7 – Lingard 6.5, Lallana 6.5 (Walcott 6, 27.), Sterling 6.5 (Townsend 6.5, 65.) – Vardy … Folytatás
Barátságos válogatott mérkőzés November 16., kedd Ausztria-Szlovákia 0-0 (0-0) Ernst Happel Stadion Játékvezető: K. Blom (holland) Ausztria(4-2-3-1): Lukse – Suttner (Stangl 69.), Madl, Dragovic, Lazaro – Ilsanker (Hinteregger 46.), Baumgartlinger (Alaba 46.) – Arnautovic, Hinterseer (Janko 70.), Onisiwo (Wimmer 84.) – Harnik (Klein 46.) Szövetségi kapitány: M. Koller Szlovákia(4-2-3-1): Novota (Dubravka 46.) … Folytatás
Élesen kritizálta hazája válogatottját Arjen Robben, a hollandok 32 esztendős klasszisa, miután a csapat nagy nehezen tudta csak megverni 3-1-re a luxemburgiakat a világbajnoki selejtezőben. „Jelenleg nem képviselünk olyan színvonalat, mint a korábbi holland válogatottak. Nem az akarással van gond, sokkal inkább képességbeli hiányosságaink vannak. Amikor nekünk kellene irányítani a játékot, súlyos gondok támadnak, a … Folytatás
Felépült térdsérüléséből, és ismét a csapattal edz Sergio Ramos, a Real Madrid világ- és Európa-bajnok spanyol hátvédje. A kiváló labdarúgó szeptember 27-én, a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen (2-2) sérült meg, azóta nem játszott tétmeccset. Ramos felépülése nagyon jó hír a Real számára, a királyiak ugyanis rangadót játszanak a hétvégi bajnoki fordulóban, szombaton az Atlético … Folytatás
Az észak-amerikai ligában (MLS) szereplő Los Angeles Galaxy bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Steven Gerrard szerződését.A 36 esztendős angol középpályás már hétfőn utalt rá, hogy távozik a klubtól, kedden pedig hivatalossá vált. Hogy mi lesz a kitűnő képességű játékos sorsa, egyelőre nem tudni, korábban mindenesetre felvetődött, hogy befejezi pályafutását, és visszatér nevelőegyesületéhez, a Liverpoolhoz, ahol … Folytatás




































