Szerdán lejátszották a női labdarúgó Magyar Kupa elődöntőit: az ETO FC Győr 2–0-ra legyőzte a Haladás Viktóriát, míg az MTK Budapest 1–0-ra felülmúlta a Ferencvárost. A csütörtöki elődöntők első meccsén a Haladás Viktória fogadta az ETO FC Győrt, ám utóbbi Vachter Fanni duplájával 2–0-ra nyert, így ismét bejutott a fináléba. Ezt követően jött a nagy … Folytatás
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois újabb sérülést szenvedett, emiatt ismételten hetekig nem állhat csapata rendelkezésére. Mint ismert: a belga kapuvédő épp most épült (volna) fel előző sérüléséből, már az edzéseket is elkezdte, amikor megint megtörtént a baj. Thibaut Courtois tavaly augusztusban szenvedett keresztszalag-szakadást, így hónapokig nem állhatott csapata rendelkezésére. … Folytatás
A Manchester United 18 éves tehetségét, Kobbie Mainoo-t is meghívta az angol válogatott Brazília és Belgium ellen készülő keretébe Gareth Southgate szövetségi kapitány. Anglia március 23-án a Wembleyben vív felkészülési mérkőzést Brazíliával, majd három nappal később ugyancsak hazai pályán Belgium ellen játszik. Gareth Southgate szövetségi kapitány a múlt csütörtökön kihirdetett keretébe nem hívta meg a Manchester … Folytatás
Váratlanul elhunyt az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Fiorentina igazgatója, Joe (Giuseppe) Barone, aki vasárnap, csapata Atalanta elleni bajnokija előtt lett rosszul, s ezért elhalasztották a mérkőzést. A Fiorentina honlapján számolt be róla, hogy kedden a milánói San Raffaele Kórházban elhunyt a csapat igazgatója, Joe (Giuseppe) Barone. Az 57 éves szakember 2019 óta dolgozott … Folytatás
Egyelőre nem mutatkozhat be a német labdarúgó-válogatottban Aleksandar Pavlovic, a Bayern München 19 éves játékosa. A szerb származású, de Münchenben született futballista bekerült Julian Nagelsmann szövetségi kapitány keretébe, de mandulagyulladás miatt nem bevethető a következő napok felkészülési mérkőzésein. Az Eb-házigazda németek – akik a csoportkörben a mieink mellett a svájciakkal és a skótokkal játszanak majd … Folytatás
Szinte példátlan jelenetek zajlottak le az elmúlt vasárnap a belga élvonal alapszakaszának utolsó fordulójában lejátszott és mindkét csapatnak tökéletes 1—1-es végeredménnyel zárult Westerlo–Genk mérkőzés végén: a vendégek 86. percben esett egyenlítő gólja után már egyik csapat sem akart igazán futballozni. Két nappal később a Westerlo elnöksége közölte: a történtek miatt menesztette vezetőedzőjét, Rik de Milt. … Folytatás
Igor Tudort nevezte ki vezetőedzőnek az olasz labdarúgó-élvonalban szereplő Lazio – jelentette be hétfőn a római klub. Tudor elődje, az együttest 2021 júniusától irányító Maurizio Sarri szerdán távozott posztjáról, miután csapata a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében alulmaradt a Bayern Münchennel szemben, a bajnokságban pedig 11 pont a hátránya a negyedik helyen álló Bolognával szemben – ez a pozíció … Folytatás
Stabilizálódott az állapota és már jobban van Javier Altamirano chilei válogatott labdarúgó, aki az argentin bajnokságban vasárnap rendezett Estudiantes de la Plata–Boca Juniors mérkőzésen esett össze. A hazaiak 24 éves középpályása 0–0-s állásnál, a 27. percben terült el a gyepen. A találkozót azonnal félbeszakították. Altamiranót mentővel a helyi kórházba szállították. Az eset szemtanúja volt a … Folytatás
Bokasérülése miatt nem léphet pályára a francia labdarúgó-válogatott következő két barátságos mérkőzésén Antoine Griezmann, akinek ezzel megszakad a világrekordot jelentő, 84 válogatott találkozó óta tartó sorozata. Az Atlético Madridban légióskodó 32 éves futballistát Mattéo Guendouzi helyettesíti a 23 fős keretben. Griezmann a francia válogatott történetének negyedik legeredményesebb játékosa, 127 mérkőzésen 44 gólt szerzett. A … Folytatás
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) érdekelt Wolfsburg a hivatalos honlapján közölte, hogy az osztrák Ralph Hasenhüttl lett a csapat új vezetőedzője. A vasárnap menesztett Niko Kovac örökébe lépő 56 esztendős tréner „hosszú távú szerződést” írt alá a zöld-fehér együttessel, amely jelenleg a 18 csapatos bajnokság 14. helyén tanyázik. Ralph Hasenhüttl az RB Leipzig mestereként vált ismertté, a lipcsei … Folytatás
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint telt ház lesz a magyar labdarúgó-válogatott Törökország elleni március 22-i, Puskás Arénában rendezendő felkészülési mérkőzésen. a Magyar Labdarúgó-szövetség a megújult Szurkolói Klub keretein belül kezdte meg a bérletértékesítést, amely karbantartás miatt később kezdődött. Később, amikor megkezdődött a bérletértékesítés, öt óra alatt 30 ezer bérlet talált gazdára. Az MLSZ tájékoztatása szerint … Folytatás
A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 29. fordulójában a Celta Vigo 2–1-re győzött a Sevilla otthonában úgy, hogy a vendéglátók a 18. perctől a 72.-ig vezettek. Az Almería megszerezte idénybeli első bajnoki győzelmét. A Sevilla az első negyedóra végén megszerezte a vezetést Juszef en-Nesziri révén, és az előnyét sokáig tartotta is, hiába birtokolta a labdát több … Folytatás
Hazai pályán csak 1–1-es döntetlenre volt képes a címvédő Napoli ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot (Serie A) 29 forduló után toronymagasan vezető Inter. A 33 év után elnyert bajnoki cím után most a nemzetközi kupaindulásért is harcolnia kell a Napolinak, amelyre a Bajnokok Ligája-búcsú után újabb kemény feladat várt az elitsorozatból ugyancsak kieső Inter vendégeként, … Folytatás
A Paris Saint-Germain 6–2-re győzött a Montpellier vendégeként a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 26. fordulójának vasárnap esti találkozóján. A Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé jutó PSG semmit sem bízott a véletlenre a Montpellier ellen, és Vitinha révén a 14. percben megszerezte a vezetést. Nem sokkal később, a 22. percben Kylian Mbappé is betalált, s ekkor úgy tűnt, … Folytatás




































