A ligautolsó Almería kiharcolta a gól nélküli döntetlent az Athletic Bilbaót fogadva a spanyol labdarúgó-élvonal (La Liga) 24. fordulójának záró mérkőzésén. A mérkőzésen ugyan gól nem született, de kifejezetten sok szépen felépített akciót láthattunk. Meglepően kiegyenlített párharcot vívtak egymással a felek, mindkét oldalon voltak veszélyes helyzetek és szép védések egyaránt. A második félidő elején nagyot … Folytatás
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 24. fordulójában a kiesés elől menekülő Udinese 1–0-ra nyert a bajnoki címre pályázó Juventus otthonában. Az Inter elleni elvesztett bajnoki rangadót követően a kiesés ellen menekülő Udinese ellen javíthatott a Juventus. A mérkőzés első helyzetére a 25. percig kellett várni, az Udinese jobb oldali szabadrúgását nem tudták kivágni a … Folytatás
Valószínűleg 2025-ig szóló szerződése végéig Cipruson fog futballozni Lang Ádám, az Omonia Nicosia magyar védője. Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései, miszerint Lang Ádám a törökországi ajánlat ellenére marad Cipruson. A 65-szörös magyar válogatott hátvéd az M1 aktuális csatorna megkeresésére elmondta, nem foglalkozik azzal, hogy az idény korábbi szakaszában az együttes előző trénere hosszabb időszakra mellőzte. … Folytatás
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szombathelyi Haladás bejelentette, hogy leigazolta az eddig Szentlőrincen futballozó Rétyi Róbertet. A Szombathelyi Haladás a klub honlapján jelentette be, hogy a 23 éves Rétyi Róbert náluk folytatja pályafutását. A budapesti születésű támadó 2020-ban került a Vasas Kubala Akadémiáról a Vasashoz. Az angyalföldiek előbb Ajkára, majd Szentlőrincre adta kölcsön. A baranyai klub 2022 … Folytatás
A spanyol labdarúgó-élvonal (La Liga) 24. fordulójának vasárnap kora esti mérkőzésén a Sevilla meglepetésre 1–0-ra legyőzte az Atlético Madridot. A találkozó első helyzete a vendégek előtt adódott, Antoine Griezmann átadása után Álvaro Morata lőtt fölé, és a spanyol később is az egyik főszereplője volt az első félidőnek – még ha erről talán le is mondott … Folytatás
A spanyol labdarúgó-élvonal (La Liga) 24. fordulójának utolsó vasárnapi mérkőzésén a Barcelona úgy végzett odahaza 3–3-as döntetlenre a kiesés ellen harcoló Granadával, hogy a duplázó Yamal mentette meg a vereségtől a 81. percben. A hétvégén elkezdődött a Sárkány éve a kínai asztrológia szerint, és a Barcelona Granada elleni mérkőzésének felvezetését és körítését ennek megünneplésének szentelte, … Folytatás
A házigazda Elefántcsontpart nyerte meg a labdarúgó Afrika-kupát, miután a vasárnap esti döntőben 2–1-es győzelmet aratott Nigéria felett. William Troost-Ekong első félidőben szerzett találatára Franck Kessié válaszolt, majd a hajrában Sébastien Haller a győztes gólt is megszerezte a házigazdának. Haller mindössze két gólt szerzett a tornán, de azokat a legjobbkor ért el: az utolsó két meccsen, az elődöntőben és a … Folytatás
A francia Ligue 1 21. fordulójának vasárnapi záró mérkőzésén, a Nice–Monaco rangadón a két gólt szerző svájci válogatott Denis Zakaria vezérletével 3–2-re győztek a vendégek. A második helyen álló Nice a dobogóért harcoló Monacót fogadta a Ligue 1 vasárnap esti rangadóján, és először ebben az idényben hazai pályán szenvedett vereséget. A vendégek 16. percben a svájci válogatott Denis Zakaria úgy 30 … Folytatás
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a Milan vasárnap este 1–0-ra legyőzte a Napolit. A mindent eldöntő találatot jegyző Théo Hernandez már a negyedik gólját szerezte a mostani évadban védő létére. Az öt európai topbajnokságban csak egy másik hátvéd akad, aki ennyit termelt, Jeremie Frimpong, a Leverkusen játékosa. Ezzel a győzelemmel a Milan megerősítette harmadik helyét a … Folytatás
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 24. fordulójában a Real Madrid 4–0-ra legyőzte a Gironát. LA LIGA 24. FORDULÓ Real Madrid–Girona 4–0 (Vinícius Júnior 6., Bellingham 36., 54., Rodrygo 61.) Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 76 585 néző. Vezette: J. Munuera REAL MADRID: Lunyin – Lucas Vázquez, Carvajal, Tchouaméni, F. Mendy (Fran García, 78.) – Valverde, Camavinga, Kroos (Modric, 70.) – Bellingham (Brahim Díaz, … Folytatás
Dél-Afrika gól nélküli döntetlen után tizenegyespárbajban legyőzte Kongót, és megszerezte a bronzérmet az Afrika-kupán. Az első félidőben igencsak puhatolózó volt a játék: Dél-Afrika jóval többet birtokolta a labdát, azonban egyáltalán nem volt kapura veszélyes – a két csapat összesen ötször kísérletezett a szünet előtt, a felek egyszer-egyszer találták el a kaput. A fordulás után Kongó … Folytatás
A Paris Saint-Germain hazai pályán 3–1-re legyőzte a Lille-t a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 21. fordulójának szombati játéknapján, és megerősítette helyét a tabella élén. A legutóbbi idény ezüstérmese, a Lens szintén 3–1-re verte meg vendégét, a Strasbourg-t, ezzel hármas győzelmi sorozatot épített. PSG–LILLE 3–1 Meglepetésre a Lille szerezte meg a vezetést Párizsban: a 6. … Folytatás
Az Internazionale 4–2-re legyőzte idegenben a Romát az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 24. fordulójának szombati játéknapján. Az esti mérkőzésen a Sassuolo 1–1-es döntetlent játszott a Torinóval. Az Inter a 17. percben került előnybe, jobb oldali szöglet után Francesco Acerbi fejelt a hazaiak kapujába. Az első fél óra végén Gianluca Mancini találatával kiegyenlített a Roma, majd a szünet előtt … Folytatás
A labdarúgó NB I 20. fordulójában a DVSC 2–1-re kikapott odahaza a Ferencvárostól. LABDARÚGÓ NB I 20. FORDULÓ Debreceni VSC–Ferencvárosi TC 1–2 (Manrique 1., ill. Varga Barnabás 11., Zachariassen 74.) Debrecen, Nagyerdei Stadion, 12 114 néző. Vezette: Berke Balázs Mintha május elseje lett volna. Minden irányból díszes, piros ruhába öltözött drukkerek masíroztak a Nagyerdő irányába, a tavaszias időjárás kicsalogatta a … Folytatás




































