A görög Olympiakosz nyerte meg az ifi BL-ként is ismert UEFA Ifjúsági Ligát (UEFA Youth League), miután a nyoni döntőben 3–0-ra legyőzte az olasz AC Milant. A kizárólag görög fiatalok alkotta pireuszi csapat jó iramú mérkőzést játszott a győzelemre esélyesebbnek tartott milánóiakkal, akik ennek dacára halványabb arcukat mutatták, s el sem találták Angelo Szina kapuját, … Folytatás
A másodosztályú Coventry City ugyan háromgólos hátrányból egyenlített, de a Manchester United megnyerte a tizenegyespárbajt, és bejutott az FA-kupa döntőjébe, ahol a városi rivális Manchester City ellen lép pályára a Wembleyben. Szombaton a Manchester City a Chelsea legyőzésével jutott döntőbe, vasárnap a Manchester Unitednek a másodosztályú Coventry Cityt kellett két vállra fektetnie. Az első félidőben … Folytatás
A labdarúgó NB I 29. fordulójában hiába vezetett sokáig az Újpest, amely az első félidőben remekül játszott, az MTK a szünetben rendezte a sorait, és Jurina két góljával megfordította a mérkőzést. Így a kék-fehérek felugrottak a tabella ötödik helyére, az Újpest pedig még mindig veszélyben van. LABDARÚGÓ NB I 29. FORDULÓ Újpest FC–MTK 1–2 (Csoboth … Folytatás
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnoskág (La Liga) 32. fordulójában az Alavés hazai pályán 2–0-ra legyőzte az Atlético Madridot. A kétgólos vereség felettébb kellemetlen Diego Simeone csapatának, hiszen az indulása az új rendszerű Bajnokok Ligájában még egyáltalán nem biztos. Ellenben az Alavés ezzel a három ponttal alighanem végleg megszabadult a kiesés rémétől ebben az évadban. Az Atléticónak … Folytatás
A német Bundesliga 30. fordulójának vasárnapi mérkőzésein a Werder Bremen 2–1-re legyőzte a VfB Stuttgartot, a Dortmund a Leverkusennel, a Freiburg pedig a Mainzcal játszott 1–1-es döntetlent. A már bajnok Bayer a 81. percben hátrányba került a BVB otthonában, ám a 97. percben sikerült egyenlítenie Xabi Alonso csapatának, amely így már 45 tétmérkőzés óta őrzi … Folytatás
A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 32. fordulójában a Real Madrid a Barcelonát fogadta. A 257. el Clásicót a Barcelona kezdte jobban, Christensen már az 5. percben a kapuba talált. Az első félidőben Vinícius egyenlített, de a második játékrész közepén Fermín López találatával ismét a vendégek kerültek előnybe. A hajrá kulcsembere Lucas Vázquez volt, aki a … Folytatás
Az Arsenal 2–0-ra nyert a Wolverhampton Wanderers otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 34. fordulójának szombat esti mérkőzésén.ű Győzelmi kényszerben lépett pályára az Arsenal, amely a legutóbbi három tétmérkőzésén nem tudott nyerni; Mikel Artetáék a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében búcsúztak a Bayern Münchennel szemben, míg a bajnokságban az Aston Villa ellen maradtak alul, így nem … Folytatás
A Verona a 93. percben esett találattal 1–0-ra legyőzte az Udinesét az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 33. fordulójának szombat esti találkozóján. A gól nélküli első félidő után a második játékrészben is nagyon kevés helyzetet alakítottak ki a csapatok, az utolsó percek azonban izgalmasan alakultak. A Verona a 88. percben kapufával jelezte, hogy szeretné otthon … Folytatás
A Girona 4–1-re legyőzte odahaza a Cádizt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 32. fordulójában. Kilenc percig sem bírta ki Gironában a kiesés elől menekülő Cádiz védelme: Savinho okoan ívelte a labdát az ötösre, ahonnan Eric García bólintott a kapuba. A 22. percben szépségdíjas akció végén duplázta meg előnyét a katalán együttes, Miguel Gutiérrez zseniálisan … Folytatás
A görög másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Szuperliga 2) szereplő Levadiakosz szombaton 2–0-ra megverte a Makedonikoszt, ezzel matematikailag is bebiztosította a bajnoki címét. A Gróf Dávidot is foglalkoztató együttes így egy év szünet után a következő idényben ismét a legmagasabb osztályban szerepelhet. A Levadiakosz győzelmének köszönhetően 13 pontos előnyre tett szert a második helyezett Larisszával szemben, így előnye … Folytatás
A Real Betis 2–1-re nyert Valenciában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 32. fordulójának szombati játéknapján. Sokkal jobban és célratörőbben futballozott a Betis az első félidőben, így teljesen megérdemelten szerezte meg a vezetést: a parádés hosszú labdát kapó Isco jobb külsővel adta be a labdát Ayoze Péreznek, aki szerencsés labdaátvétel után a bal alsóba lőtt. … Folytatás
A Lazio 1–0-ra győzött a Ganoa vendégeként az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 33. fordulójában. A mérkőzés első órájában a római együttes birtokolta többet a labdát, de nem tudott igazán komoly helyzeteket kidolgozni a hazaiak kapuja előtt, míg a Genoa a kontrákra épített – kevés sikerrel. A 67. percben aztán megtört a jég: Felipe Anderson … Folytatás
Az Eintracht Frankfurt 3–1-re legyőzte az Augsburgot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 30. fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén. Két közvetlen rivális egymás elleni találkozója nyitotta a Bundesliga 30. fordulóját: a Frankfurt a hatodik, az Augsburg a hetedik helyen állt a tabellán, a két együttest csupán három pont választotta el egymástól. A találkozón a vendég augsburgiak viszonylag … Folytatás
A Juventus 2–2-es döntetlent játszott a Cagliari vendégeként az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 33. fordulójában. Az első félidőben a labdabirtoklást leszámítva semmilyen mutatóban nem nőtt a Cagliari fölé a Juventus, hogy aztán a szárdok hat perc alatt két gólt szerezzenek: Bremer kezezése után Gianluca Gaetano , Szczesny szabálytalanságát követően pedig Yerry Mina volt eredményes … Folytatás




































