Hazai - 2024.2.22.

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest a hivatalos honlapján jelezte, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Tim Hall-lal. Rövid közleményében az Újpest leírja, hogy „a luxemburgi védő 2023 januárjában érkezett Újpestre, és hamar a védelem alapemberévé vált. Első félszezonjában összesen 14 mérkőzésen lépett pályára. A jelenlegi, 2023–2024-es évadban 15 NB I-es találkozón, valamint egy Magyar Kupa-összecsapáson viselte … Folytatás

Hazai - 2024.2.21.

A labdarúgó NB II-ben 21 forduló után 10. helyen álló Pécsi MFC a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy közös megegyezéssel távozik a csapat vezetőedzője, Kulcsár Árpád. Kulcsár Árpádot 2023 novemberében nevezték ki vezetőedzőnek a baranyaiak, s irányításával a hatodik helyen zárta a naptári évet a csapat, de a szakember munkáját a téli felkészülés alatt … Folytatás

Hazai - 2024.2.21.

A labdarúgó NB I-ben negyedik helyen álló Puskás Akadémia a hivatalos honlapján tudatta, hogy 2026-ig meghosszabbította gambiai támadója, Lamin Colley szerződését. A Felcsútra 2022 nyarán a szlovén FC Kopertől érkező gambiai csatár hamar alapembere lett a Puskás Akadémiának, hiszen első idényében 24 tétmeccsen öt gólig és három gólpasszig jutott, a mostani kiírásban pedig szintén öt … Folytatás

Bajnokok Ligája - 2024.2.21.

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a PSV Eindhoven 1–1-es döntetlent játszott a Borussia Dortmunddal a párharc első mérkőzésén. BAJNOKOK LIGÁJA NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS PSV EINDHOVEN (holland)–BORUSSIA DORTMUND (német) 1–1 (0–1) Eindhoven, Philips Stadion, 34 950 néző. Vezette: Szrdjan Jovanovics (szerb) PSV: Benítez – Teze, Schouten, Boscagli (Obispo, 90.), Dest – Szaibari (Mauro Júnior, 83.), Veerman, Tillman – J. Bakayoko, L. … Folytatás

Premier League - 2024.2.21.

A vártnál nehezebben, de végül kihasználta mezőnyfölényét és a Brentford elleni 1–0-s sikerrel egy pontra csökkentette hátrányát az éllovas Liverpoolhoz képest, egyúttal megelőzte az eddigi második Arsenalt a címvédő Manchester City az angol bajnokságban. A Chelsea elleni hétvégi hazai pontvesztés után néhány nappal újabb bajnoki várt az Etihad Stadionban a címvédő Manchester Cityre, amely abban … Folytatás

Hazai - 2024.2.21.

A labdarúgó NB II-ben érdekelt Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy Dajka László lett a hétvégén menesztett Erős Gábor utódja a dél-budaiak kispadján. A 64 éves szakember – aki edzői pályafutása során megfordult többek között Békéscsabán, Debrecenben, Kisvárdán és Nyíregyházán is – az idény végéig kötött szerződést a piros-fekete klubbal. A korábbi 24-szeres válogatott … Folytatás

Liga BBVA - 2024.2.20.

A Real Madrid elleni fájdalmas, 4–0-s vereséget követően a második Girona 3–2-re kikapott az Athletic Bilbaótól a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság (La Liga) 25. fordulójának hétfő esti mérkőzésén. Alig kezdődött el a mérkőzés, és a hazai gárda máris megszerezte a vezetést. Már a második percben hibáztak a Girona védői, amit Alex Berenguer kegyetlenül kihasznált. A félidő folytatásában … Folytatás

Serie A - 2024.2.20.

Több olasz forrás – köztük a transzferguru, Fabrizio Romano – is azt erősítette meg, hogy a Napoli menesztette a vezetőedzőjét, Walter Mazzarrit. Többek között a Futball Italia és Fabrizio Romano is bejelentette, hogy a Serie A címvédője mindössze két nappal a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő előtt búcsút int Mazzarrinak. Ahhoz kétség sem fér, hogy nincs megelégedve csapata … Folytatás

Premier League - 2024.2.20.

Nem bírt egymással az Everton és vendége, a Crystal Palace az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulójának hétfő esti mérkőzésén: a bennmaradásért harcoló két csapat csatája 1–1-re végződött. A Crystal Palace hétfőn edzőváltással melegített, ám a lemondását bejelentő Roy Hodgson helyére igazolt Oliver Glasner egyelőre csak a nézőtérről, Steve Parish klubelnök társaságában nézte a hétfő esti … Folytatás

Premier League - 2024.2.20.

Michael Beale vezetőedzőt hétfőn menesztették a magyar válogatott Callum Stylest is foglalkoztató angol másodosztályú Sunderland vezetőedzői posztjáról. Beale-t december 18-án nevezték ki, tehát mindössze két hónapig, 11 bajnoki mérkőzésen irányította a csapatot, amely szombaton 2–1-re kikapott a Birmingham Citytől, és tizedik helyen áll a tabellán –ráadásul közben még az FA-kupából is kiesett. A Sunderland megbízott … Folytatás

Hazai - 2024.2.20.

A labdarúgó NB II 21. fordulójának záró mérkőzésén a Vasas a triplázó és gólpasszt is adó Tóth Milán vezérletével 4–1-re legyőzte a Pécset. LABDARÚGÓ NB II 21. FORDULÓ VASAS–PÉCSI MFC 4–1 (1–0) Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1080 néző. Vezette: Pintér Csaba (Rózsa Dávid, Kiss Balázs) VASAS: Jova – Ódor, Otigba, Baráth B. – Girsik A. (Bakti, 58.), Hidi M. S., Urblík J., Doktorics … Folytatás

Bundesliga - 2024.2.19.

Egymás után harmadszor is kikapott a Bayern München: a bajorok 3–2-re vesztettek a Bochum vendégeként a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának vasárnapi játéknapján. A két csapat megelőző három bajnoki meccsét 17–0-s összesített gólkülönbséggel nyerte meg a Bayern, és a vasárnap esti csata úgy indult, hogy a sorozat valószínűleg folytatódik: Jamal Musiala hatalmas gólt lőtt a rövid felsőbe … Folytatás

Hazai - 2024.2.19.

A BVSC elleni vasárnapi 2–1-es vereség után a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE klubvezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott Erős Gábor vezetőedzővel – számolt be róla a budafoki klub honlapja. A korábban Kisvárdán dolgozó Erős Gábor tavaly nyáron Mátyus János helyett érkezett az előző idényben Magyar Kupa-döntőt játszó együttes kispadjára. Irányításával a csapat jól rajtolt, első öt … Folytatás

Liga BBVA - 2024.2.19.

A Real Sociedad idegenben 2–1-re legyőzte a Mallorcát, míg a Real Betis 0–0-s döntetlent játszott az Alavésszel a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság (La Liga) 25. fordulójában vasárnap. Kevesebb mint négy perc elég is volt ahhoz a tabella 16. helyen álló szigeteki gárdának, hogy megszerezze a vezetést, Antonio Sánchez vette át a tizenhatosnál a labdát, amelyet kíméletlenül küldött … Folytatás